Zen mester
A zen mester fogalma a 20. század első felében jelent meg. Általában arra a személyre vonatkozik, aki zen buddhista meditációt és gyakorlatokat tanít, amelyből arra lehet következtetni, hogy hosszú ideig tanult és azt követően felhatalmazást kapott arra, hogy mások számára továbbadhassa a hagyományt.
Kína
A Tang-dinasztia előtt a csansi„” (禅师; dhjána mester) kifejezést használták általában arra a szerzetesre, aki a csan buddhizmus, vagy meditáció mestere volt, nem pedig arra, aki a dharmában (írásos tanítások) és a vinajában (erkölcsi szabályzat) volt jártas. Az előbbiek közé tartozott Cse-ji (Zhiyi), a tientaj mestere, akit később nem is soroltak a csan iskola egyértelmű tagjaként.
A korabeli Kínában a "csan" (禪) kifejezés a meditáció egyik formáját jelentette csupán, és nem kizárólag a csan iskolára vonatkozott. Sem az egyházi személyek sem a világi emberek nem kötelezték el magukat egy buddhista „iskola” mellett sem, nem úgy mint Japánban. Csak az idősebb és tapasztaltabb gyakorlók kaptak a csan iskolától felhatalmazást. A legtöbb templom csak a nevében hordozta a csan irányzatot, valójában egyaránt követték a tientaj, a Tiszta Föld, a hua-jen és a jógácsára tanokat, amelyet összefoglaló néven kínai buddhizmusnak (中國佛教) neveztek. Ez volt jellemző az elmúlt ezer évre, a Szung-dinasztia óta.
A megtisztelő címeknek nem létezik ugyan hivatalos szervezete, a „csansi” kifejezés a szakértőknek jár, főleg a csan buddhizmus területén. A „csancong tasi” (禅宗大師; a csan iskola nagymestere) egy még tiszteletreméltóbb kifejezés, amelyet nagyon ritkán használnak. Szintén ritkán használatos megszólítás a dharma tanítókra a „tasi” (大師; nagymester) kifejezés, amelyet gyakran a tanítványok használnak elhunyt tanítójukra.
A buddhista mesterek egyre népszerűbb megszólítása a „sifu” (師父; mester), amelyet bármely szerzetesre vagy apácára használnak. Mivel a kifejezésben szerepel az „apa” (父) tag, ezért szigorúbb értelemben csak a saját tanítójukra szokás használni ezt a megszólítást. A „fasi” (法師; dharma tanító) egy általánosabb fogalom, amelyet egyaránt használnak az egyházi és a világi buddhisták. Általános megszólítás még a „laosi” (老師; tanító), amely vonatkozhat bármilyen tanítóra.
Japán
Japánban a különböző zen hagyományokban a zen mestereknek nincs hivatalos címe. Különböző megszólítások léteznek:
- „sike”: megkülönböztető elnevezés (a rinzaiban és a szótóban egyaránt) azok számára, akik felügyelik a leendő papok tréningjeit.
- „rósi”: (öreg tanító) hagyományos megtisztelő cím, egyes zen iskolában félhivatalos vagy hivatalos.
- „szenszei”: (egyszerűen csak "tanító") zen tanító vagy „mester”.
- „osó”: „érdemes pap/lelkész”, azon gyakorlók részére, akik a papság alapszintjét már elérték.
Szótó
A szótó zen buddhizmusban a "dai-osó" a legmagasabb papi cím az egyházi hierarchiában. Ennél már csak a "zendzsi" a magasabb, amelyet kizárólag Dógen és Keizan iskolaalapítókra használnak, illetve a szekták fő templomainak aktuális apátjaira.
Rinzai
A rinzaiban is további képzésre van szükség a felügyelői cím megszerzéséhez. Az általános átadásba nem tartozik bele az inka sómei, amely a zen legmélyebb elsajátítása, a gyakorlatban azonban a mesterek igaz hagyományvonalát jelenti a gyakorlótermekben. A gyakorlótermek olyan templomok, amelyekben a templom papjai folytathatnak továbbképzéseket. Inka someiből összesen mintegy 50 – 80 fő van Japánban.
Korea
A buddhista szerzetes vagy apáca koreai elnevezése a szunim, hagyománytól és ragtól függetlenül. Az idősebb egyházi személyek tiszteletbeli megszólítása a kun szunim. A koreai templomok többségében a középkorú szerzetesek dzsudzsi szunim szerepet tölthetnek be, amely egy adminisztrációs szerepkör. A legidősebb szunimot a fiatalabb szunimok szimbolikus vezetőjének tekintik.
A koreai szon iskolában az „inka” cím a tanító által a tanítványnak magán úton átadott dharma hagyományvonal elismerését fejezi ki. Az átadás történhet publikusan is, amelynek értéke egyenlő a magán úton történő átadással. Az ilyen átadással rendelkező szerzetesek címe lehet a „szon sza” vagy „zen mester”.
A Kvan Um zen iskola egyedülálló abban az értelemben, hogy egyértelműen megkülönböztet két zen tanítói szintet. Az alsóbb szintű elnevezése dzsi do poep szanim, avagy dharma mester. Ez a mester inka átadásban részesült és tanításra jogosult, azonban csak az iskolán belül. Amint el kívánja hagyni az iskolát, a címe érvénytelenné válik. Ezen felül ez a tanító nem adhat másnak inka átadást.
Amikor dzsi do poep szanim elérési szintjét az iskolán kívülről is megerősítette több zen mester, akkor hivatalos szertartás keretein belül is megkaphatja a szoen szanim címet. Ezzel hivatalosan is átadhat hagyományvonalat és az iskolát elhagyva is tanító maradhat.
Kapcsolódó szócikkek
Jegyzetek
Könyvek
- ↑ Bodiford & 2008 276.
- ↑ Borup 2008, 177. o.
- ↑ Seager 1999.
- ↑ Ford 2006, 54. o.
- ↑ Borup 2008, 13. o.
- ↑ Buswell 1992.
Internetes
- ↑ The Chinese Buddhist Schools: Chan. . (Hozzáférés: 2015. július 25.)
- ↑ Muho Noelke, Part 5: Sessa-takuma - ango as life in a rock grinder
- ↑ Ten points to keep in mind about dharma transmission
- ↑ a b Muho Noelke, Part 10: What does it take to become a full-fledged Sōtō-shu priest and is it really worth the whole deal?
- ↑ Buddhadharma Dictionary: Roshi. . (Hozzáférés: 2015. július 25.)
Források
- Bodiford, William M.. Dharma Transmission in Theory and Practice. In: Zen Ritual: Studies of Zen Buddhist Theory in Practice. Oxford University Press (2008)
- Borup, Jørn. Japanese Rinzai Zen Buddhism: Myōshinji, a Living Religion. Brill (2008)
- Buswell, Robert. The Zen Monastic Experience. Princeton University Press (1992). ISBN 0-691-03477-X
- Clarke, Peter Bernard. Japanese New Religions: In Global Perspective. Routledge (2000). ISBN 0-7007-1185-6
- Daehang Sunim. No River to Cross: Trusting the Enlightenment That's Always Right Here. Wisdom Publications (2007). ISBN 0-86171-534-9
- Ford, James Ishmael. Zen Master Who?: A Guide to the People and Stories of Zen. Wisdom Publications (2006). ISBN 0-86171-509-8
- Gard, Richard A.. Buddhism. Gardners Books (2007). ISBN 0-548-07730-4
- Katagiri, Dainin. Returning to Silence: Zen Practice in Daily Life. Shambhala Publications (1988). ISBN 0-87773-431-3
- Kwan, Okyun. Buddhist and Protestant Korean Immigrants: Religious Beliefs and Socioeconomic Aspects of Life. LFB Scholarly Publishing LLC (2003). ISBN 1-931202-65-6
- Ogata, Sohaku. Zen for the West. Greenwood Press (1975). ISBN 0-8371-6583-0
- Seager, Richard Hughes. Buddhism In America. Columbia University Press (1999). ISBN 0-231-10868-0
Külső hivatkozások
- Muho Noelke: What does it take to become a full-fledged Sōtō-shu priest and is it really worth the whole deal? Part 1 – 2 – 3 – 4 – 5 – 6 – 7 – 8 – 9 – 10