Srí Lankán a lakosság mintegy 70%-a théraváda buddhista vallású.
A hagyományos Srí Lanka-i krónikák szerint (mint például a Dípavamsza) a buddhista tanításokat az i. e. 3. században hozta be Srí Lankára Mahinda, Asóka király fia, a Srí Lanka-i Anuradhapurai Devanampija Tissza uralkodása idején. Ez idő tájt hoztak egy bódhifa csemetét is a szigetre és megalapították az első buddhista kolostort is. Ezek közül az ősi Isurumuni-vihára és a veszagiri-vihára ma is fontos zarándokhelyek. Szintén neki tulajdonítják a Pathamaka-csetija, a Dzsambukola-vihára és a Hatthálhaka-vihára megépítését. Az előzőleg csak szájhagyomány útján megőrzött páli kánont legelőször Srí Lankán jegyezték le i. e. 30 körül.
A szigetország királyainak történelmét leíró Mahávamsza (29. fejezet) krónikából ismert, hogy I. Menandrosz gréko-baktriai király uralkodása alatt (i. e. 165 - i. e. 135) egy befolyásos buddhista szerzetes, Mahádharmarakszita (szó szerint: 'nagy tanító/a dharma őrzője') vezetésével 30 000 buddhista szerzetes érkezett "a görög Alexandriából" (kaukázusi Alexandria, a mai Afganisztán fővárosától, Kabultól 150 km-re északra) Srí Lankára, hogy felszentelje az anuradhapurai nagy sztúpát. Ez is jelzi, hogy a gréko-buddhizmus hozzájárult a Srí Lanka-i buddhizmushoz (lásd még: Milinda-panyha.)
Srí Lankán a korai buddhizmus történetének nagy részében a théraváda iskolának három irányzata létezett: mahávihára, abhajagiri vihára és a dzsetavana vihára. Legelőször a mahávihárát alapították, a másik kettőt az ebből kivált szerzetesek alapították később. A.K. Warder szerint az indiai Mahísászaka szekta is megjelent Srí Lankán a théraváda mellett, amelybe később azonban beleolvadt. A sziget északi részét időről időre más Indiából érkező szekták is meghódították.
A 7. században Hszüan-cang ókori kínai szerzetes Srí Lankán két fő théraváda vonalról számolt be. A mahájána szthavirákat az abhajagiri hagyománynak tekintette a hínajánát pedig mahávihárának. Úgy tűnik, hogy az abhajagiri vihára egy théraváda mahájána és vadzsrajána központ volt.
Az 5. században Fa-hszien kínai szerzetes ellátogatott Srí Lankára és két évig élt együtt az ottani szerzetesekkel. Az abhajagiri vihárában megszerezte a mahísászaka vinaja szanszkrit másolatát i. sz. 406 körül. Évtizedekkel később ezt a vinaját lefordította kínai nyelvre Buddhacsiva és Csu Taoseng. Ez a fordítás ma is létezik a kínai buddhista kánonban Taisó Tripitaka néven.
A 7. századi Hszüan-cseng először évekig tanult Nálandában, ahonnan Srí Lankára szeretett volna menni. Később Csolában találkozott Srí lanka-i menekült szerzetesekkel és végül úgy döntött, hogy nem utazik el a szigetre, mert a tudása nagyobb volt a ceyloni szerzetesekénél.
A 12. század előtt több Srí Lanka-i uralkodó támogatta az abhajagiri théravádákat, amely a terület egyik fő buddhista hagyományának számított. A 12. században ez megváltozott, amikor I. Parakramabahu király (1153–1186) a mahávihárát támogatta és teljesen eltörölte az abhajagiri és a dzsetavana théraváda hagyományokat. Az ezekhez az irányzatokhoz tartozó szerzeteseket arra kényszerítették, hogy visszatérjenek a világi életbe vagy lépjenek be a mahávihára hagyományba papnövendékként (srámanera). Parakkamabahu kinevezett egy pátriárkát vagy "szangha királyt", aki a szangha és a rendbe való felvételiztetés uralkodója volt az egész szigeten. A kiemelt rangú szerzetes két segítőt is választhatott.
Srí Lankáé a legrégebbi folyamatos buddhista történelem az összes buddhista nemzet közül, amelynek a szangha hagyományvonala szinte teljesen törés mentesen maradt fent egészen az i. e. 3. század óta. Hanyatlásnak indult időszakokban a Srí Lanka-i rendi vonalat mianmari és thaiföldi kapcsolatok segítségével élesztették újra.
A 16. századtól kezdve próbálták megtéríteni a helyi lakosokat a keresztény hittérítők valamint a portugál, holland és angol gyarmatosítók egyaránt.
Srí Lankán a mai napig áldoznak Avalókitésvara bodhiszattvának, ahol a helyi elnevezése Nátha. Mostanság néhány nyugaton végzett théraváda megpróbálta Náthát Maitréja bodhiszattvával azonosítani. Azonban a hagyományok és az alapvető ikonográfia - például Amitábha Buddha egyik szobra - egyértelműen Avalókitésvarával azonosítja Náthát.
A 18. századi európai beszámolók a srí lankai szerzeteseket úgy jellemzik, hogy azok mantrákat szavalnak és málá imafüzért morzsolgatnak imádkozás közben, épp ahogy a mahájána buddhizmusban.
Mahinda érkezése után néhány évvel, Szangamittá apáca (bhikkhuni) is ellátogatott Srí Lankára, aki Asóka király lánya volt. Ő alapította a szigeten az első apácarendi vonalat, amely azonban kihalt a 11. században.
1996-ban 11 kiválasztott srí lankai apácát vett fel teljes tagú bhikkhuniként egy csoport théraváda szerzetes egyidejűleg egy indiai kolostorral, ahol egy csoport koreai apácát vettek fel a rendbe. Nincs egyetértés a théraváda vinaja értelmezésében, hogy ezek a rendfelvételek érvényesnek tekinthetők-e. Az elmúlt években a sziámi szerzetesrend több száz apácát vett fel a rendjébe.
A Srí Lanka-i buddhista klérus különböző szektáit nikájáknak nevezik. Három fő nikája van a szigeten:
A három fő nikája mellett több mellék szekta is létezik, amelyek közül néhány kaszt alapú. A szekták között tanbeli különbségek nincsenek.
A sorozat témája Théraváda |
---|
Országok |
Szövegek |
Főbb alakok |
Története |
Szójegyzék |