Rovinj

Rovinj
Látkép a Szent Eufémia-templommal
Látkép a Szent Eufémia-templommal
Rovinj címere
Rovinj címere		 Rovinj zászlaja
Rovinj zászlaja
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeIsztria
KözségRovinj
Jogállásváros
PolgármesterGiovanni Sponza
Irányítószám52210
Körzethívószám(+385) 052
TestvérvárosokLista
Népesség
Teljes népesség12 968 fő (2021. aug. 31.)
Földrajzi adatok
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 45° 05′, k. h. 13° 38′45.083333333333, 13.63333333333345.083333°N 13.633333°EKoordináták: é. sz. 45° 05′, k. h. 13° 38′45.083333333333, 13.63333333333345.083333°N 13.633333°E
Rovinj weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Rovinj témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Rovinj (olaszul: Rovigno) város és község Horvátországban, Isztria megyében. Közigazgatásilag még Rovinjsko Selo település tartozik hozzá. Számos szállodájával és turistalátványosságával egyike az ország legjelentősebb turisztikai központjainak. Kulturális és művészeti centrum, iskolákkal, múzeumokkal, galériákkal, tudományos intézményekkel. Fejlett a dohányipar, az élelmiszeripar, a borászat és a halászat. A kedvező fekvés, az enyhe éghajlat, a dús földközi-tengeri növényzet megfelelő feltéteket biztosít a turizmus fejlődéséhez.

Fekvése

Rovinj egy kiálló szirtfokra épült festői szépségű városka az Isztriai-félsziget nyugati részén, Porečtől 15 km-re délkeletre. Területe a Lim-öböltől Veštarig nyúlik. Elérhető Pazin felől az A8-as és Póla felől az A9-es autópályán, a róla leágazó 303-as főúton. A tulajdonképpeni városmag két, egy kis félszigeten (egykori szigeten) emelkedő dombon fekszik. A város szíve, a Szent Eufémia-templom a 30 méteres Montén magaslik.

Története

Rovinj az ókor végéig

A régészeti leletek tanúsága szerint a mai Rovinj területén már a történelem előtti időben is éltek emberek. A sziget nyugati része a bronzkorban és a vaskorban az i. e. 5. évezred és i. e. 15. század között népesült be; a magaslatokon többszörös föld- és kősánccal védett várakat, erődfalvakat építettek. A csatorna a mai főtér helyén húzódott.

A legújabb régészeti feltárások eredményei azt igazolják, hogy az egykori szigeten már az i. e. 2. évezredben volt település. Az Isztriát uraló hisztri törzs a görögökkel és az etruszkokkal is élénken kereskedett. A rómaiak hosszú, véres harcokkal hódították meg a környéket; a félsziget nevét adó hisztri törzs hatalmát végleg i. e. 177-ben számolták fel. Rovinj első fennmaradt írásos említését egy ismeretlen ravennai szerző „Cosmographia” című munkájában találhatjuk Castrum Rubini alakban. A 7. században írt munka legtöbb adata az 5. századról szól, amiből a rovinji olasz történész, Benussi arra következtetett, hogy Rovinjt a 3-4. században alapíthatták. Annak ellenére, hogy a települést fal és három bástyatorony védte, azt többször feldúlták.

Az 5. századtól a velencei uralomig

A rómaiak után a keleti gótok, a hunok és a bizánciak uralma következett. Támadásaik elől a latin nyelvű lakosság a környező és biztonságosabb Mons Albanus-, Sv. Katerina, Sv. Andrija és Cissa szigetekre húzódott vissza – Cissát már az 1. században idősebb Plinius is megemlíti. Rubini vára (Castrum Rubini) nagyjából a mai Szent Eufémia-székesegyház helyén állt, benne egy akkor még Szent György tiszteletére szentelt templomocskával.

A szlávok a 7. században telepedtek meg a környéken (Batár, 2007). A szigetet a bizánciaktól előbb a longobárdok foglalták el, majd miután Nagy Károly frank császár meghódította királyságukat, a Frank Birodalom része lett. A hűbérviszonyok között a város korábbi önállóságának nagy részét és jelentőségét elveszítette. Erről árulkodik az a tény, hogy 804-ben a birodalmi nagygyűlésen csak mint várat (castrum) említik.

Bár a tenger felől magas sziklák, a szárazföld felől erős falak védték, Isztria több településéhez hasonlóan többször is lerombolták és felégették. Az akkor már „Ruigno, Ruginio, Ruvigno” néven említett települést a szárazföld felől 876-ban a Domagoj vezette horvátok, a tenger felől 865-ben és 887-ben neretvánok, 819-ben és 842-ben szaracénok támadták meg.

Egyházilag sokáig a Pólai egyházmegyéhez, majd 966-ban a poreči püspök fennhatósága alá tartozott, 1208-ban az aquileiai pátriárkához került.

A 10. és 11. században Isztria nagy hatalmú német hűbérurak birtoka volt, és ők jóindulatúan tekintettek a Velencei Köztársaság politikai és gazdasági erősödésére. A város vezetésének a korábbi önállóság visszaszerzéséért egyfelől az aquileiai pátriárkával, másfelől a tengeri hatalom Velencével kellett megküzdenie – közöttük egyensúlyozva a kiváltságok megszerzésért hol egyikük, hol másikuk felé hajlott. 1188-ban Rovinj aláírta Raguzával (Dubrovnik) a kétoldalú kereskedelemről és az árucseréről szóló „Renovatio pacist”. A 13. században többször összetűzésbe került a nyugat-isztriai városokkal, Pirannal és Koperrel. A Serenissima úgy határozott, hogy az Észak-Adria térségét, a Velencei-lagúnát és Isztriát katonai védelme alá vonja. Rovinj a többi isztriai várossal együtt úgy vélte, hogy Velence tengeri hadereje megfelelő védelmet nyújt kereskedelmi és tengerészeti érdekeihez és 1283-ban Poreč, Novigrad és Umag példáját követve meghajolt a velencei akarat előtt. Ezzel kezdődött a több évszázados velencei uralom.

Rovinj a velencei uralom alatt

Az Óratorony a szárnyas oroszlánnal

A Velencei Köztársaság megadta a látszólagos szabadságot, de fenntartotta a jogot a városi elöljáró – a podeszta – jelölésére, és az ő illetékessége az egyházi, politikai, igazgatási, kereskedelmi és más ügyekre egyaránt kiterjedt. A podeszta természetesen velencei volt. Rovinjnak csak korlátozott önállóság jutott, a tanács munkájában csak néhány kiváltságos család képviselője vehetett részt. A város statútuma a 15. században már három könyvből állt – az első a közigazgatásról, a második a polgárjogokról, a birtokokról, földekről, marhákról és legelőkről, a harmadik a bűnökről, a büntetésekről és az adókról rendelkezett. A velencei gazdaság hajtóereje a kereskedelem volt, így Rovinjban is nőtt az áruforgalom, mely a településnek már határozott városi jelleget adott; a halászok és földművesek mellett megjelentek a kézművesek, a kereskedők és a tengerészek. A 14. században megalapították az első testvériségeket: a földbirtokosokét és földművesekét, a tengerészekét, a kőfaragókét, a halászokét stb. Rovinj a középkori Isztria legforgalmasabb, legnagyobb kikötője lett. Kettős védfallal vették körül, és azokat három bástyával erősítették meg, de gazdagsága túlságosan is vonzó célponttá tette. 1280-ban uszkók kalózok dúlták fel (Batár, 2007).

A tengerészet fejlődése a kikötővárosok rivalizálásához, majd fegyveres összecsapásaihoz vezetett. A Földközi-tenger uralmáért Velence háborúba keveredett Genovával, amelynek hajóhada 1379-ben elfoglalta, és lerombolta Rovinjt. A genovaiak még a város védőszentjének ereklyéit is magukkal vitték, és azok csak 1401-ben kerültek vissza. Isztria középső területei 1374-ig a goricai (Gorizia, Görz) grófsághoz tartoztak, majd ennek bukása után pazini grófságként a Habsburg-ház uralma alá kerültek. A két nagyhatalom, Velence és a Habsburgok érdekellentétei gyakran fegyveres összetűzésekbe torkolltak.

Isztriát a középkorban többször is járványok pusztították, de a kedvező éghajlatú Rovinjt ezek részben megkímélték. Az uszkókok és a velenceiek háborús összecsapásaik során a várost az uszkók kalózok kétszer (1579-ben és 1599-ben) is lerombolták, és felégették. A török hódítás elől Isztria középső területeiről, Boszniából, Dalmáciából, de még Albániából és Görögországból is sok menekült érkezett a városba, amelynek lakossága így ugrásszerűen megnőtt. Itália északi részeiről is érkeztek betelepülők.

A 17. században mintegy 3500-an menekültek egy pestisjárvány elől Rovinj falai közé. A túlzsúfolt városka családjai kénytelenek voltak beérni egy-egy szobával, saját tűzhelyéhez azonban minden család külön kéményt épített; ekkor alakult ki az egymás fölé emelkedő házak kéményerdeje. A városnak 1595-ben 2800, 1650-ben körülbelül 5000, 1741-ben 7966, 1775-ben már 13 788 lakosa volt – Rovinj volt a legfontosabb kereskedelmi kikötő Velence közelében; tengerészei kivételes ügyességükről és bátorságukról voltak híresek. Megmutatkozott ez a velenceiek és a törökök kandiai háborújában (1648), amikor a tizenkét, észak-adriai velencei hajón szolgáló rovinji kapitány közül hármat is a Szent Márk-renddel tüntettek ki vitézségéért. A török harcok idején a velenceiek segítséget adtak erődök építéséhez, és a városfalakat is megerősítették. Porton del Ponte 1563-ban épült, a Portizzát pedig 1590-ben építették újjá, és megerősítették. 1650-ben az uszkók veszély megszűntével a város részben a szigeten, részben az átellenben a ferences rendi kolostor alatt fekvő szárazföldi területeken a falakon kívül is terjeszkedni kezdett. A sziget és a szárazföld között húzódó csatornán hidat építettek, majd 1763-ban a csatorna feltöltésével ezt megszüntették – ekkor vált Rovinj szigetből félszigetté. A 17. században és a 18. század elején Isztria legjelentősebb hajóépítő, halászati és hajózási központja lett; itt volt a félsziget legfontosabb kőbányája is. Vezető szerepét 1719-ben veszítette el, amikor Ausztria Fiumét és Triesztet szabad kikötővárosi rangra emelte. Mindeközben önállósága látszólagos maradt, lakóit szigorú adóelőírások sújtották, ezért Rovinj lett a csempészet és a hatalom elleni lázadások legjelentősebb fészke, amelyeket 1767-ben, 1769-ben, 1774-ben és 1780-ban fojtottak el.

A 19. századtól napjainkig

A Velencei Köztársaság bukásával (1797) itt is megszilárdult a demokrácia, a várost 18 képviselőből álló tanács irányította. Az önkormányzat fennmaradt az 1805-ig tartó rövid osztrák, majd az 1813-ig tartó francia uralom (Illír Provincia) alatt is. 1813-ban újra osztrák uralom következett. Rovinj, amelynek 1821-ben megerősítették városi rangját, 1825 és 1860 között az Isztriai Tartomány része volt, amely az 1861. február 26-án kibocsátott császári pátenssel önálló őrgrófsági státuszt kapott saját országgyűléssel. Isztria járásai közül az egyiknek Rovinj lett a székhelye. Az osztrák uralom alatt a város nagyarányú ipari, tengerészeti és kulturális fejlődésen ment át. A fejlődés jobb életkörülményeket teremtett, beépült a Sveti Franjo-dombtól a dohánygyárig terjedő övezet. 1816-ban kiépült a fáklyás(?) közvilágítás, 1819 és 1840 között megépült a régi iskola, 1847-ben a tésztagyárhoz a gőzmalom, 1850-ben megalakult Isztria kereskedelmi és iparkamarája, 1853-ban a Sveti Ivan-szigeti világítótorony, 1854 és 1865 között a színház, 1852-ben a cementgyár, 1859-ben a nagymóló, 1872-ben a dohánygyár, 1878-ban a viaszüzem, 1882-ben az üveggyár és a halfeldolgozó üzem, 1888-ban a kórház, 1891-ben pedig megalapították a tengerbiológiai intézetet. 1876-ban Rovinjt elérte a vasút is, az első vonat Kanfanar felől gördült be a vasútállomásra. 1905-ben kiépítették a gázvilágítást, 1906-ban pedig bevezették a telefonszolgáltatást. A városnak 1857-ben 9401, 1910-ben 10 022 lakosa volt. Az első világháború következményei nagy politikai változásokat hoztak Isztrián. 1920-tól 1943-ig Isztriával együtt olasz uralom alá tartozott. Az olasz kapitulációt (1943. szeptember 8.) követően Isztria német megszállás alá került, amely 1945-ig tartott. A település végül csak 1945. május elején szabadult fel. A háborút hosszas diplomáciai harc követte Jugoszlávia és Olaszország között Isztria birtoklásáért. Az 1947-es párizsi békeszerződések Jugoszláviának ítélték, aminek következtében az olasz anyanyelvű lakosság Olaszországba menekült. 1911-ben a népességnek még 97,8%-a olasz anyanyelvű volt, majd az isztriai exodus során 1943-tól több hullámban egészen 1954-ig Titóék elüldözték őket. 2001-ben lakóinak már csak 10,81%-át alkották olaszok. A településen gyakoriak a kétnyelvű horvát/olasz hivatalos feliratok. A város gazdasági életében az 1960-as évek közepétől a turizmus fejlődése hozott új fellendülést. 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. 2011-ben a városnak 12 913, a községnek összesen 14 367 lakosa volt.

Lakossága

A lakosságszám változása
1857 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
9401 9522 9662 10 302 12 323 10 022 10 170 7863 5712 7155 8871 11 271 12 910 13 467 12 913

Nevezetességei

Az óváros

Rovinj óvárosa a dombtetőről messze tekintő Szent Eufémia-templom köré tömörült. Utcácskái szűk, hegyről le és föl kacskaringózó sikátorok. Román-gótikus, reneszánsz, barokk és neoklasszicista épületeinek ablakai, teraszai, baladurjai, tetőteraszai, kapuzatai és lépcsősorai megőrizték az ódon hangulatot. Az északi és déli oldalon fennmaradtak a kora középkori és reneszánsz városfalak. Az egykori hét városkapuból három maradt meg a kikötő és az óváros között: a Szent Benedek-kapu (ma Vrata na obali), a város címerével díszített Szent Kereszt-kapu (Vrata Sv. Križa), valamint a Fal alatti kapu (Vrata Pod zidom, az 1590-es felirattal).

A mozgalmas kikötőből nyíló Gradski téren áll:

A Gradski tér előtt van a kikötő a mólókkal, ahol veszteglő halászhajók, vitorlásjachtok, motorcsónakok, bárkák megszámlálhatatlan árbócerdeje fogadja az ideérkezőt. A kikötővel szemben a parttól alig pár száz méterre zöldell a Sveta Katarina-sziget.

A Gradski térről északra a Valdibor tér felé van a zöldség- és halpiac; a két tér között áll az 1854-ben épített Rubineum. Ennek földszintje egykor hal- és húsbolt volt. Az emeleti nagy termet 1865-ben színházzá alakították át, ez 1928 óta a két világháború közötti időszak ismert rovinji komikus színésze, Antonio Gandusio nevét viseli.

A térről az óvárosba egy kőburkolatú barokk kapun, a Balbi-íven (Balbijev luk) léphetünk be; ezt 1678–79-ben építették a velenceiek. A kapu íve felett kívülről egy török, belülről egy velencei emberfej látható. A kaput száz évvel később a Balbi család két címerével díszítették. Közöttük kőtábla látható, afölött pedig a velencei szárnyas oroszlán domborműve. Az oroszlán egy „VICTORIA TIBI MARCE EVANGELISTA MEVS” (dicsőség neked, Márk evangélistánk) feliratú nyitott könyvet tart.

Baloldalt áll a városi tanács épülete, az egykori prétori palota, amelynek alapjait még 1308-ban rakták le – majd többször bővítették és megújították. Földszinti része zárva van, emeletén található a tanácsterem (Sala Gradskog vijeća), több iroda és a városi levéltár. A tanácsterem freskóit 1584-ben festették. Az épület homlokzatát és átriumát 1850 és 1860 között megújították, egyúttal velencei és rovinji családok, valamint a város címerét helyezték el rajta. Mai ismereteink szerint utóbbi – egy fehér pajzsban elhelyezett vörös kereszt – a 14-15. századból származik.

A prétori palotán túl van a Mateotti tér, amelynek közepén egy szép közkút áll. Itt található a Centar, az Olasz Unió 1968-ban alapított történeti kutatóintézete. Az intézmény könyvtára több mint nyolcvanezer kötetes; az Európa Tanács emberi és kisebbségi jogokkal foglalkozó bizottságának védnöksége alatt áll. A téren állt a Szent Kozma és Damján-templom, egy 1456-ban emelt, hétszögletes építmény – egykor a teret is így hívták. Itt keresztelték a városi elöljárók gyermekeit, amíg a templomot 1810-ben, a francia megszállás idején le nem rombolták. E térről három szűk utcácska vezet fel a dombra, a Szent Eufémia-templomhoz.

A Mateotti térről a Veli (Nagy) térre érkezünk, amit pompás, 16. századi reneszánsz paloták vesznek körül. A kis utcácskák különlegesek és csodásak. Némelyikük a tengerpartra megy, mások a dombtetőn álló Szent Eufémia-templom felé tartanak – ezek közül a Grisia utca hagyományos képtárlatairól híres. Az utca végén, a plébániatemplomhoz közel áll az 1673-ban emelt kis Szent József-templom. 1953-ig itt tartották a gyermekek hittanoktatását, ma már nem miséznek benne.

A Szent Kereszt utcán leereszkedve közvetlenül a Szent Kereszt-kapu mellett áll az azonos nevű, a 14. században épített templomocska, amelyet 1592-ben bővítettek ki. A hagyomány szerint először ennek közelében helyezték el Szent Eufémia szarkofágját – erről emlékezik meg a templom alatti lépcsőn látható felirat. Az egyhajós, loggiás templomot 1965-ben restaurálták. A loggiában régi feliratos kövekből kis lapidáriumot rendeztek be. Ugyanebben az utcában áll az 1492-ben épített, kis Szent Borbála-templom.

A Pod lukovima (Árkádok alatti) teret magas házak övezik. Itt áll a 16. századi Szent Benedek-templom, és mindjárt ennek közelében a Szent Benedek-kapu a 12. századi városfal részletével. A tér egyike Rovinj legszebb tereinek.

A déli kikötő nagygátját 1859-ben építették. Eredetileg csak addig ért, ahol ma vonala megtörik. Teljes hosszát 1931-ben érte el, hogy a Sveta Katarina kikötőben horgonyzó kis hajókat a váratlan, délnyugatról jövő viharoktól is megvédje.

A Szent Eufémia-templomtól indul az óváros egyik legszebb utcája, a Bregovita utca, amely a Poljana dombig vezet, és mai formáját a 18. században nyerte el. Itt áll a Szent Tamás-templom, a középkori építészet szép példája. A templomot már a 14. században említik; 1723-ban bővítették. A templom névadója után a helyiek a városnak ezt a részét ma is San Tomának nevezik.

A Bregovita utcával párhuzamos Švalbina utcában látható a 17. századi külső városfal egy része. Barokk épületeivel ugyancsak Rovinj legszebb utcái közé tartozik. Itt érkezünk a népnyelv által csak Oratoriónak nevezett Fájdalmas Szűzanya-kápolnához, amelynek két utcáról van bejárata. A középkorban földszintjén az idegenek és a szegények kaptak szállást, emeletén pedig imaház volt. A korabeli iratok szerint a pićani püspök szentelte fel. 1788-ban készített oltárán egy üvegajtóval zárt fülkében áll a Fájdalmas Szűzanya szobra. Az utca vége előtt balra található az 1779-ben épített Gyógyító Boldogasszony-templom. Oltárképe az azonos titulusú velencei templom oltárképének másolata. 1818 óta a templomból minden évben fogadalmi körmenet indul a város pestistől való szabadulásának emlékére.

A Szent Eufémia-székesegyház

Szent Eufémia mártíromsága a templom freskóján

Szent Eufémia nagyvértanú Rovinj védőszentje; a neki szentelt püspöki székesegyház koronázza meg az óváros dombját. Tornya messze kimagaslik a házak közül.

A Szent György-templom már kicsinek bizonyult ekkora embertömeg befogadására, ezért a 10. század elején új templom építésébe kezdtek. 950 körül fel is épült a háromhajós, három félköríves apszissal rendelkező bazilika, melynek a közepén helyezték el a szarkofágot, és Szent Györggyel együtt Szent Eufémia is a város védőszentje lett. A plébániának és a városnak is nagy eseménye volt, amikor 1178-ban kibocsátott bullájában III. Sándor pápa káptalani rangra emelte. A kora keresztény templomnak három oltára volt és a főhajóban álló főoltáron Szent György szobra volt látható. A jobb oldali mellékoltár a Legszentebb Oltáriszentség, a bal oldali Szent Eufémia tiszteletére volt szentelve. Az ezen állt, fából faragott Szent Eufémia-szobrot a 16. században egy új, kőből faragott, aranyozott szoborra cserélték, amely ma is ott látható. A templomot a következő századokban többször javították, de 1720-ban mégis új templom építése mellett döntöttek. Az építmény tervezésével és kivitelezésével Giovanni Scalferotto velencei építészt bízták meg. Maga az építés 1725-ben kezdődött el. Ennek érdekében le kellett bontani a Szent György-, a Szent Orsolya-, a Szent Mihály- és a Szent Rókus-templomot. Az építés gyorsan haladt. Már 1728-ban mindhárom hajó be volt boltozva és a szarkofágot el tudták helyezni arra a helyre, ahol ma is áll. Az épület szerkezete 1736-ra készült el, hosszúsága 51, szélessége 30, a főhajó magassága 17,71 méter.

A három főoltár a velencei Gerolamo Laureato tervei szerint épült 1741-ben, amikor Mazzoleni poreči püspök felszentelte a főoltár három nagyméretű, Szent Györgyöt, Szent Rókust és Szent Márkot ábrázoló szobrát. A templomot végül 1756-ban szentelték fel, de már 1754-ben Szent Eufémia ünnepén megszólalt az orgona, mely máig értékes kulturális műemléke a templomnak. Építője Antonio Barbini volt, és később többször restaurálták, utoljára 1958-ban. 1780-ban a rovinji építész Simone Batistella már terveket dolgozott ki a déli homlokzat kővel történő burkolására, a homlokzat díszítése azonban csak 1861-re fejeződött be Depozza építész tervei szerint. A déli kapunál Szent Eufémia gótikus domborműves ábrázolása valamint ókeresztény és kora román töredékek láthatók befalazva. A templom belső tere nagyon szép. A főoltárt és a két másik oltárt Alvise és Ambrogio Tagliapietra carrarai márványból faragott nagyméretű szobrai díszítik. A Legszentebb Oltáriszentség oltár is gazdagon márványozott, különösen szépek az oszlopok és a nagyméretű angyalszobrok, valamint az 1777-ben készített ezüst antependium (oltárelő). Valamennyi velencei munka. Az áldoztató korlát ugyancsak carrarai márvány, szépségével jól illeszkedik a tér harmóniájába. A főoltár mögötti falakon három nagyméretű, aranyozott keretes festmény áll. A legnagyobb az Utolsó vacsorát ábrázolja, Giovanni Contarini alkotása 1574-ből, a másik ismeretlen mester műve Jézus és az alvó apostolok a Gecemáni-kertben, míg a harmadik valamivel kisebb kép a Szűzanyát ábrázolja gyermekével értékes, szépen kidolgozott bizánci ikon (ma a sekrestyében őrzik).

A Szent Eufémia-plébániatemplom

A Szent Eufémia-oltár mögött található a proconnesusi márványból (Marmara-szigetek, Márvány-tenger) faragott 3. századi szarkofág a szent ereklyéivel. Aquileiai műhelyből származó befejezetlen munka. Hossza 208, magassága 195, szélessége 95 cm. A szarkofágban található a szent drága aranyos ruhákba öltöztetett csontváza. A koponyát fedő viaszmaszkot 1953-ban készítették. Említésre méltó még az 1635-ben festett Szent Sebestyén-oltárkép. A falakat 1800-as években készült freskók borítják, amelyek közül az egyik az ideúszó kőkoporsó csodálatos ideérkezését, míg egy másik Eufémia történetét jeleníti meg az oroszlánokkal.

A harangtorony építése 1651-ben kezdődött Alessandro Monopola milánói építész tervei szerint a velencei Szent Márk-székesegyház campaniléjének a mintájára. Az építés 26 évig tartott 1677-ben készült el. Szent Eufémia bronzból készült szobra a maniagai Vallani testvérek munkája 1758-ban került a torony tetejére a korábbi, egy 1756-os villámcsapásban megsemmisült faszobor helyére. A szobor úgy fordul el a tengelye körül, hogy mindig az aktuális szélirányt mutassa. 1834-ben alapjaiban megújították, mert a villámok nagy károkat okoztak benne, végül 1879-ben villámhárítóval látták el. A harangtorony a szoborral együtt több mint 62 méter magas (ebből a szobor 4,70 méter), a legmagasabb ilyen építmény az Isztrián.

Az Óvároson kívül

Monkodonja falai

Rovinj szigetei

Rovinj területéhez összesen 19 kisebb-nagyobb sziget tartozik, melyek közül a Szent Katalin és Szent András-sziget a legnagyobbak és legnevezetesebbek. Mivel Rovinj kikötőiből rendszeresen indulnak hozzájuk turistahajók a nyári szezonban a turisták ezrei látogatják őket.

A Szent Katalin-sziget látképe a városközpont felől

Rendszeres kulturális események

Éghajlata

Rovinj éghajlati jellemzői
HónapJan.Feb.Már.Ápr.Máj.Jún.Júl.Aug.Szep.Okt.Nov.Dec.Év
Átlagos max. hőmérséklet (°C)9,610,613,416,721,725,428,528,724,619,914,410,818,7
Átlagos min. hőmérséklet (°C)1,81,64,07,111,614,917,217,214,010,26,03,29,1
Átl. csapadékmennyiség (mm)605055635672416583979871811
Havi napsütéses órák száma102138177201270288329304231177108932417
Forrás: National Meteorological and Hydrological Service (Croatia)


Galéria

Jegyzetek

  1. ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
  2. ↑ a b c d e f g h i O Rovinju – Povijest (horvát nyelven). www.rovinj.hr. (Hozzáférés: 2013. május 27.)
  3. ↑ – Republika Hrvatska – Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857–2001
  4. ↑ http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
  5. ↑ a b c O Rovinju – Šetnja gradom (horvát nyelven). www.rovinj.hr. (Hozzáférés: 2013. május 27.)
  6. ↑ a b c d e f g h i j k l m n o Rovinj – Crkvice i kapelle (horvát nyelven). www.zuparovinj.hr. (Hozzáférés: 2013. május 27.)
  7. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-7311
  8. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-2481
  9. ↑ a b O Rovinju – Šetnja gradom (horvát nyelven). www.rovinj.hr. (Hozzáférés: 2013. május 27.)
  10. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-361
  11. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-4012
  12. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-7319
  13. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-94
  14. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-7033
  15. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-7332
  16. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-611
  17. ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-98
  18. ↑ Rovinj Climate Normals. Croatian Meteorological and Hydrological Service. (Hozzáférés: 2015)

Források

További információk

Isztria megye közigazgatása
Községek
Városok
Községek
Községközpontok és falvak
Városok
Községek
Nemzetközi katalógusok