Ebben a cikkben alaposan megvizsgáljuk a Világörökség témáját, elemezve a mindennapi élet különböző aspektusaira gyakorolt hatását. Eredetétől és fejlődésétől napjaink relevanciájáig, a társadalomra, a gazdaságra és a kultúrára gyakorolt hatásain keresztül. Annak érdekében, hogy átfogó és részletes képet adjunk, kitérünk különféle szempontjaikra és szempontjaikra, valamint szakértői véleményekre és releváns tanulmányokra. Ezzel az átfogó elemzéssel arra törekszünk, hogy teljes megértést biztosítsunk a Világörökség-ről és annak kortárs világunkra gyakorolt hatásáról.
A világörökségi helyszínek olyan kulturális vagy természeti szempontból egyedinek számító értékek, melyet az UNESCO keretén belül működő Világörökségi Bizottság (World Heritage Committee) az általa igazgatott Világörökség Programba felterjesztett. A program célja az emberiség kulturális és természeti örökségének védelme, azok nyilvántartásba vétele. A programot a Világ kulturális és természeti örökségének megóvását célzó egyezmény (Convention Concerning the Protection of World Cultural and Natural Heritage) név alatt 1972. november 16-án alapították. A helyszínek először a javaslati listára kerülnek fel, majd az UNESCO Világörökség Bizottsága évente egyszer dönt arról, hogy ezek közül melyik helyszín kerül fel a világörökségi listára. A nemzetközi szerződést máig 193 ország képviselői írták alá.
Az Egyezmény aláírásával valamennyi részes állam kötelezettséget vállal arra, hogy a saját területén fekvő világörökségi helyszíneket óvja és megőrzi a későbbi generációk számára, illetve hogy lehetősége szerint hozzájárul a Világörökségi Listán szereplő helyszínek védelméhez. (A megőrzési kötelezettség megszegése esetén lehetőség van a listából való törlésre is.)
1959-ben az egyiptomi kormányzat eldöntötte az Asszuáni-gát és a hozzá kapcsolódó víztározó megépítését, mely végzetes lett volna a víz által elárasztott területen elhelyezkedő ókori Abu Szimbel-i templomok számára. Az UNESCO világméretű kampányt indított az értékek megmentésére (az egyiptomi és szudáni kormányzat kérése ellenére). Ennek köszönhetően végül a templomcsoport egy magasabban fekvő helyen az eredeti elemek átszállításával újraépült.
A projekt költsége összesen mintegy 80 millió dollár volt, melynek felét 50 ország adományozta. Mindez további hasonló kampányokhoz vezetett indonéziai, pakisztáni történelmi helyszínek, vagy akár a velencei lagúnák megmentésére. Az UNESCO végül az ICOMOS-al közösen kezdeményezte egy, az emberiség értékeinek megóvását szolgáló egyezmény kidolgozását.
Az Egyesült Államok a kezdeményezést szerette volna kibővíteni a természeti értékekre is. 1965-ben, egy Fehér Ház-i konferencián létrehozták a Világörökség Alapot, a világ legértékesebb és leglátványosabb természeti és történelmi helyszíneinek megóvására. Az IUCN hasonló indítványt tett 1968-ban, melyet részletesen kidolgozva 1972-ben mutattak be a stockholmi ENSZ konferencián, ahol az Egyezményt elfogadták. Azóta 194 ország ratifikálta az egyezményt. Mára az ENSZ tagállamai közül csak Liechtenstein és Nauru nem csatlakozott az egyezményhez. Az ENSZ 190 tagállama mellett a Cook-szigetek, Niue, a Vatikán és Palesztina is ratifikálta az egyezményt.[1][2][3]
A világörökség címet hosszas előkészítés után először 1978-ban osztották ki, ekkor 12 helyszín kapta meg a kitüntető címet. Magyar helyszín először 1987-ben került a listára, Hollókő, valamint a budapesti Duna-part és a Várnegyed révén.
1992-ben az Unesco elindította a világörökséghez hasonló A világ emlékezete programot is az írott és audiovizuális emlékek védelmére.
Az 1972-ben megszületett világörökségi egyezményhez csatlakozott országok hozták létre az egyezmény végrehajtásának legfőbb testületét, az ún. Tagállamok Közgyűlését (General Assembly of States Parties), amely kétévente, az UNESCO általános konferenciájával azonos időben ülésezik. Ekkor választják meg a legfontosabb döntéshozó és végrehajtó testület, az 1976-ban létrehívott Világörökség Bizottság (World Heritage Committee) 21 tagját. A tagokat nem név szerint, hanem a tagországok képviselőjeként választják meg, és megbízatásuk hat évre szól. A testület harmada, hét ország képviselője kétévente adja át a helyét új tagoknak, így biztosítva a folytonosságot. A bizottság évente egyszer, más-más országban tanácskozik. A közgyűlés kezdetekor megválasztják a tagok közül a Világörökség Bizottság vezetőségét, az elnököt, aki a hagyomány szerint a vendéglátó ország képviselője, öt elnökhelyettest és egy jelentéstevőt, akik a következő rendes ülésig töltik be tisztségüket, s feladatuk a munka összehangolása, az ülések előkészítése. (A bizottsági ülések táblázata a cikk végén látható.)
A bizottság feladatai között szerepel
A bizottsági ülések közötti időszakban a Párizsban székelő UNESCO Világörökség Központ (UNESCO World Heritage Centre) látja el az aktuális feladatokat.
Az Egyezmény értelmében a tagállamok Világörökségi Alapot (World Heritage Fund) létesítettek. Az Alap forrásai a tagállamok kötelező hozzájárulása (az UNESCO-tagdíj egy százaléka), valamint önkéntes hozzájárulások és egyéb adományok. A programba bekerült helyszínek az alapon keresztül a Bizottság által megszabott körülményeknek és feltételeknek megfelelően forrásokhoz juthatnak a helyszínek fenntartásához, kezeléséhez.
Az egyezményt aláíró államoknak össze kell állítaniuk egy-egy javaslati listát azokkal a helyszínekkel, amelyeket alkalmasnak tartanak a világörökségi helyszínné nyilvánításra. Ezeket a listákat legalább egy évvel bármilyen jelölés előtt be kell nyújtani a Világörökség Központnak. Az UNESCO csak akkor veszi figyelembe a jelöléseket, ha ezek már szerepelnek az adott ország javaslati listáján.
A világörökségi listára való felkerülést az Egyezményt ratifikáló tagállamok maguk kezdeményezhetik a Világörökség Bizottságnál. A felterjesztésben szerepelniük kell a helyszín megóvását és kezelését tartalmazó részletes terveknek is. A benyújtott felterjesztésekről a Bizottság évente egyszeri gyűlésén dönt. Az értékelést két független tanácsadó testület, az ICOMOS (International Council on Monuments and Sites), valamint az IUCN (World Conservation Union) végzi. Egy harmadik szakértői csoport, az ICCROM (International Centre for the Study of the Preservation and Restoration of Cultural Property) végzi a védett helyszínek állagmegóvására és helyreállítására vonatkozó szakmai anyagok készítését.
A világörökség részévé váláshoz az adott helyszínnek meg kell felelni a kiválasztási feltételeknek. A kritériumokat a szervezet működési szabályzata rögzíti, felülvizsgálatukat, esetleges módosításukat a Világörökség Bizottság végzi. Összesen 6, a kulturális helyszínekre vonatkozó kritérium, tovább 4, a természeti értékekre vonatkozó kritérium létezik. 2005-ben az addig különálló két kritériumcsoportot egybevonták. Világörökséggé váláshoz a jelölt helyszínnek a tíz kritérium közül legalább egynek meg kell felelni.
Az utolsó kritériumot a Bizottság csak kivételes esetekben fogadja el a felvétel indokaként.
A Világörökség Bizottság 2015. évi ülésszaka után a lista 1031 világörökségi helyszínt tartalmazott 163 különböző országban.[4] Ezek közül 802 kulturális, 197 természeti, míg a fennmaradó 32 kulturális és természeti világörökség is egyben.[5] Az UNESCO a helyszíneket nem kontinensenként, hanem 5, azoktól eltérő kialakítású földrajzi zónába csoportosítja.
Az így kialakított zónákban az alábbiak szerint oszlanak meg a helyszínek:
Zóna | Természeti | Kulturális | Vegyes | Összesen |
Afrika | 39 | 48 | 4 | 91 |
Arab államok | 5 | 67 | 2 | 74 |
Ázsiai és Csendes-óceáni térség | 55 | 148 | 10 | 213 |
Európa és Észak-Amerika | 68 | 417 | 11 | 496 |
Latin-Amerika | 36 | 91 | 3 | 130 |
A besorolás a világörökségi helyszínt jelölő ország elhelyezkedése alapján történik. Egyes helyszínek besorolása ennek megfelelően nem következetes, hisz például a Nagy-Britannia által jelölt, az Atlanti-óceán déli részén fekvő Gough-sziget Európához lett sorolva.
Részletesebb, országonkénti megoszlás a Világörökségi helyszínek megoszlása országonként oldalon található.