Ebben a cikkben a Nicaragua világörökségi helyszínei témáját elemezzük különböző nézőpontokból, azzal a céllal, hogy megvilágítsuk annak következményeit és jelentőségét a különböző kontextusokban. A Nicaragua világörökségi helyszínei téma az elmúlt években nagy érdeklődést váltott ki a _var2 területen való relevanciája miatt. A cikkben végig fogjuk vizsgálni a Nicaragua világörökségi helyszínei különböző aspektusait, az eredetétől a lehetséges jövőbeli következményekig. Ezenkívül megvizsgáljuk a Nicaragua világörökségi helyszínei hatását a mai társadalomban és a _var3 evolúciójában betöltött szerepét. Multidiszciplináris megközelítéssel átfogó és átfogó képet kívánunk nyújtani a Nicaragua világörökségi helyszínei-ről, hogy elősegítsük a tájékozott és gazdagító vitát ebben a témában.
León Viejo volt az amerikai kontinens egyik legrégebbi települése. Az 1524-ben alapított város romjai a mai Leóntól harminc kilométerre, a Xolotlán-tó partján helyezkednek el. A támaszpontként funkcionáló települést Francisco Hernández de Córdoba alapította a chorotega indiánok területén. Fejlődésének csúcspontját 1545 körül érte el, de spanyol eredetű lakosainak száma ekkor sem haladta meg a kétszáz főt. A hálós alaprajú várost sok más latin-amerikai településhez hasonlóan egy központi tér köré építették, és nagy részben fából, bambuszból és agyagból készült házakból állt. A közeli Momotombo vulkán 1578-as kitörése után sokan elhagyták, majd egy 1610-ben bekövetkezett földrengés következtében elnéptelenedett. Napjainkra épületeinek csak alapjai maradtak fenn. A területen 1968 óta folytatnak ásatásokat, a feltárások során eddig többek között a királyi öntöde, a székesegyház és a La Merced-kolostor maradványait azonosították.
Védett terület: 0,77 ha, puffer zóna: 28,71 ha, hivatkozás: 1236
Az 1747-ben elkezdett és a 19. század elején befejezett leóni székesegyház a latin-amerikai gyarmati építészet egyik jelentős alkotása építészetileg átmenetet képez a késő barokk és a klasszicizmus között. A leóni egyházmegyéhez tartozó épület csaknem teljesen megőrizte eredeti formáját, és bár kisebb restaurálásra szorul, nagyobb átépítések, változtatások nem történtek rajta. A guatemalai származású Diego José de Porres Esquivel tervei alapján emelt épületen összefonódnak a spanyol művészet és a helyi hagyományok díszítőelemei. A templom négyszögletes alaprajza spanyol eredetű, többi részére az európai barokk túlzó és a klasszicizmus visszafogott stílusjegyeinek helyi értelmezése jellemző. A széles, nem túl magas homlokzat, a belső és külső díszítés és a gyakori földrengések miatti viszonylag alacsony és széles tornyok helyi eredetűek. Jól megvilágított belső tere a szentély mennyezetét leszámítva viszonylag egyszerű díszítésű. A templom kincsei közé tartozik egy flamand eredetű fából faragott oltár és a nicaraguai művész, Antonio Sarria 14 stációt ábrázoló festményei a 20. század fordulójáról.
