Fiáth Pompejus
A mai cikkben a Fiáth Pompejus-ről fogunk beszélni, amely témát az elmúlt években nagy érdeklődés kísérte. A Fiáth Pompejus megjelenése óta felkeltette a szakértők és a rajongók figyelmét, és bebizonyosodott, hogy jelentős hatással van a társadalom különböző aspektusaira. Ebben a cikkben a Fiáth Pompejus különböző aspektusait fogjuk feltárni, a történetétől és fejlődésétől a mai világra gyakorolt hatásáig. Ezenkívül megvizsgáljuk a Fiáth Pompejus-hez kapcsolódó különböző nézőpontokat és véleményeket, azzal a céllal, hogy teljes és sokrétű képet adjunk erről a témáról. Kétségtelen, hogy a Fiáth Pompejus egy olyan téma, amely senkit sem hagy közömbösen, és továbbra is vitákat és reflexiókat generál a különböző területeken. Csatlakozzon hozzánk a Fiáth Pompejus felfedezésének és felfedezésének ezen az útján!
| Fiáth Pompejus | |
 | |
| Biczó Géza rajza 1886-ból | |
| Született | 1824. Milánó |
| Elhunyt | 1848. augusztus 25. Écska |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Szülei | Fiáth György, Brogini Teréz |
| Foglalkozása | katona |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Fiáth Pompejus témájú médiaállományokat. | |
Eörményesi és karánsebesi Fiáth Pompejus (Milánó, 1824. – Écska, 1848. augusztus 25.) 1848–49-es huszártiszt.
Élete
Gimnáziumban érettségizett, majd 1844-ben belépett a császári hadseregbe. 1848 tavaszán főhadnagyként szolgált a Galíciában állomásozó 6. (Württemberg) huszárezredben. Neve országosan ismertté vált, mikor az ezred Lenkey János vezetése alatt álló századával megszökött, és Magyarországon felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak. Az eset súlyos problémát jelentett Mészáros Lázár hadügyminiszternek, mert Latour követelte a század megbüntetését, a magyar közvélemény azonban kiállt a szökevények mellett. Mészáros nem akart az osztrák hadügyminisztériummal való egyébként sem felhőtlen viszonyon rontani ezért a századot „büntetésül” beosztották a Délvidéken a szerb felkelők ellen harcoló sereghez. Fiáth Pompejus a Szenttamás bevételéért vívott augusztus 18-ai ütközetben súlyosan megsebesült, majd néhány nap múlva – huszonnégy évesen – meghalt.
Források
- Új magyar életrajzi lexikon II. (D–Gy). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 678. o. ISBN 963-547-414-8
- Az első honvédtiszt, a ki elesett (Vasárnapi Ujság, 1886, 29. szám)
