Balatonarács

Balatonarács
Balatonarács római katolikus temploma
Közigazgatás
Település	Balatonfüred
Városhoz csatolás	1954
Korábbi rangja	község
Irányítószám	8236[1]
Népesség
Teljes népesség	ismeretlen
Elhelyezkedése
Balatonarács Pozíció Balatonfüred térképén
é. sz. 46° 57′ 45″, k. h. 17° 53′ 52″46.96257, 17.89769446.962570°N 17.897694°EKoordináták: é. sz. 46° 57′ 45″, k. h. 17° 53′ 52″46.96257, 17.89769446.962570°N 17.897694°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Balatonarács témájú médiaállományokat.

Balatonarács (Arács) a mai Balatonfüredbe 1954-ben beolvasztott ősi magyar település. Története, különös tekintettel az ottani birtokok tulajdonviszonyaira, viszonylag bőséges okleveles forrásanyagból ismerhető meg.

Balatonfüred történelmi városmagja és Csopak központja között alakult ki, előbbihez közelebb, mára az egykor különálló két városrész gyakorlatilag teljesen összenőtt. Végighúzódik rajta északkelet-délnyugati irányban a balatoni „Római út”, amely Csopaktól idáig ma országos közútként a 7221-es számozást viseli, Lóczy Lajos utca néven; innen tovább Füred felé Arácsi út néven húzódik, önkormányzati útként. A 7221-es számozást és Lóczy Lajos nevét a 71-es főút felé levezető útszakasz viszi tovább, összekötve Arácsot (amelynek fürdőtelepe a történelmi múltban, Füreddel ellentétben nem igazán alakult ki) a tóparthoz közelebb fekvő városrészekkel.

Arács helység neve valószínűleg szláv eredetű személynévből keletkezett magyar névadással; más elképzelések szerint a magyarba a szláv orači (szántással szolgálók, szántók) megnevezése került át.^[2]

Arács igen korai magyar település lehetett, mivel a mai Morvai József utca 10. szám alatt honfoglalás kori sírokat találtak.^[3]

Egy 1118-as oklevél szerint II. István király (1116–1131) 10 arácsi háznépet átadott az apátságnak, akiket még a 11. század derekán Béla herceg adományozott a tihanyi bencéseknek, testvére, I. András király lelki üdvéért, de Kálmán király idejében a királyi udvarnokok önkényesen visszavettek. A tihanyi apátság javainak 1211-es, II. András-féle összeírása részletesen felsorolta a bencések Arács falubéli népeit.^[4]

II. András a szentföldi keresztes hadjáratára magával vitte a veszprémi székesegyházból Gizella királyné aranykoronáját és más értékeket, és mivel ezeket értékesítette, hazatérve kárpótolnia kellett a veszprémi egyházat. Egy utólag 1222-re keltezett, tehát hamisított oklevél szerint – amely azonban legkésőbb 1267-ben már létezett – ezt több Somogy, Veszprém és Zala vármegyei birtokrész adományázásával tette meg, köztük hét háznéppel Arácson. A valós adomány azonban – amelyekről két valódi oklevél tanúskodik 1217-ből és 1222-ből – ennél jóval kisebb volt, és Arács sem szerepelt bennük.^[5]

A hamis adománnyal elvesztett földeket csak évtizedekkel később sikerült visszanyernie az apátságnak, miután 1337. március 22-én Tamás tihanyi apát (1314–1340) peregyezségre jutott a veszprémi káptalannal, amely visszaszolgáltatta a hamis adományként kapott birtokrészeket, beleértve Arácsot. Cserébe a bencések Veszprém vármegyei részbirtokokat engedtek át a káptalannak. Ezután a veszprémi káptalannak már nem voltak Arácson birtokai, 1360-ban azonban újra visszafoglalták a falut.^[6]

Világi birtokosokról az 1240-es évektől fogva vannak ismereteink Arácson. A Nyír nemzetséghez tartozó Felicián és András 1243-ban teljes arácsi birtokukat eladták a tihanyi apátságnak. Egy évvel később Benedek bélai ispán kölcsön fejében egy évre átadta a bencéseknek arácsi birtokainak majdnem teljes hányadát, és mivel a kölcsönt nem tudta visszafizetni, újabb összegért cserébe 1245-ben örökre átengedte azt a tihanyi apátnak. 1354-ben I. Lajos király Veszprémi Tamás fia Damjánnak adományozott négy kúriatelket, amiket csak perrel tudott megvédeni az apátsággal szemben, de a négy közül egyet így is átengedett nekik a saját lelki üdvéért. A következő apát megpróbálta megszerezni a maradék három telket is, sikertelenül.^[7]

1368-ban I. Lajos király arácsi birtokokat ajándékozott híveinek, azonban a tihanyi apát ez ellen is felszólalt. A fennmaradt okiratokból jól követhetőn további hosszas pereskedés következett a király által megadományozottak és a mindenkori tihanyi apát között, amit 1373 októberében a két fél közötti, Koppenbachi Vilmos pécsi püspök (1361–1374), titkos kancellár előtt kötött megegyezés zárt le.^[8]

A pereskedések azonban kis szünet után tovább folytatódtak az apátság és a világi nemesek között, évtizedeken keresztül. Ezért 1410-ben Rozgonyi Simon országbíró (1409–1414) közreműködésével újra megosztották Arácsot a bencések és a nemesek – Hidegkúti Bereck és Ajkai Miklós fia László – között. Huszonegy telket mértek ki, egy olyan kötéllel, ami tizennyolcszor foglalta magában az arácsi templomajtó szélességét, vagyis körülbelül 18 öl hosszú volt. A nemeseknek hat telket mértek ki, körülbelül fél magyar hold területtel. A szántóföldekből 83 hold jutott az apátságnak, ezenfelül kapott az apátság 52 (hold?) szőlőt, a füred-arácsi nagy út mentén. A folyóvizet a nemesek és az apátság közös használatában hagyták, valamint azt az utat is, ami határul szolgált a két fél telkei közt, s a közös vízhez vezetett. A megosztást megörökítő oklevél 1411. július 18-án kelt.^[9]

A tihanyi bencések és az arácsi nemesek ellenségeskedésének egy erőszakos epizódját rögzítette Garai Miklós nádor 1416. március 2-án Budán kelt oklevele. Ebből arról értesülünk, hogy amikor 1400. november 2-án György tihanyi apát emberei – Dénes és István – a királyi kúriába tartottak, Székesfehérvár mellett, a Kőmál nevű hegynél Péter deák, Szőlősi Miklós fia János és Arácsi – korábban hidegkúti előnévvel szerepelt – Farkas fia Bereck s mások megtámadták őket, és elvették négy oklevelüket, amelyek egy gamási (Somogy vármegye) perre vonatkoztak.^[10]

A birtokviták később sem szűntek meg, sőt újabb bonyodalmak támadtak. Egy 1448-as csereszerződés révén a fehérvári káptalan is telekhez jutott Arácson. A két egyházi testület ugyanazon faluban való birtoklása azonban hasonló súrlódásokhoz vezetett, mint a bencések és az arácsi nemesek vitái. Erről Mátyás király egy 1458. július 24-én Budáról a fehérvári káptalanhoz intézett oklevele tanúskodik.^[11]

• Az arácsi templom első említése 1373-ból való, a 15. században temető vette körül. Feltehetően ebből a középkori templomból alakították ki 1785-ben a mai római katolikus templomot,^[13] amelyben jelentős szerepet vállalt Eszterházy Károly egri püspök, a falu földesura.^[14] Visolyi Lázár feljegyzései szerint ugyanakkor – aki 1801 és 1804 között az arácsi református gyülekezet lelkésze volt – az 1700 és 1702 között felépített, de 1754-ben a reformátusoktól elvett templom helyén építették fel a mai római katolikus templomot.^[15]
• Református temploma 1784-től 1786-ig épült késő barokk stílusban, torony és harang nélkül a királyi rendelet szerint. Később építettek egy fából készült harangtornyot a templom elé, de maga a templom csak az 1920-as években kapott tornyot és harangot. Utóbbit Sopronban öntötték, s 1931-ben cserélni kellett, mert az első megrepedt, de a második harang is ugyanabban a műhelyben készült.^[16][17]
• Az egykori Széchényi-kastélyt Széchényi Ferenc, Széchenyi István édesapja építtette, 1782-ben. Később eladták, 1871-től pedig szeretetház működött benne. Ez idő alatt építették meg előbb a keleti (1873), majd a nyugati (1897) szárnyát. A szeretetház 1933-ban megszűnt, 1935-től szőlészeti és borászati iskola működik az épületben,^[18] amely 1982-ben felvette az építtető Széchényi Ferenc nevét.^[19] 2012-től a Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium balatonfüredi tagintézményeként működik.^[20]
• Idősebb Lóczy Lajos sírja az arácsi régi temetőben található. Permi vörös homokkőből készült 1922-ben, Csillag István szobrász munkája.^[21]

• ↑ Kiss Lajos: Kiss, Lajos. Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest: Akadémiai (1980). ISBN 963 05 2277 2 
• ↑ Rainer: Rainer Pál: Középkor. In Lichtneckert András (szerk.): Balatonfüred és Balatonarács története. Veszprém: Balatonfüred Város Önkormányzata. 1999. 139–178. o. ISBN 963-7229-12-4  
• ↑ Lichtneckert: Lichtneckert András: A polgárosodás eredményei. In Lichtneckert András (szerk.): Balatonfüred és Balatonarács története. Veszprém: Balatonfüred Város Önkormányzata. 1999. 413–468. o. ISBN 963-7229-12-4  
• ↑ Császár: Császár Attila: A balatonarácsi református egyház. In Lichtneckert András (szerk.): Balatonfüred és Balatonarács története. Veszprém: Balatonfüred Város Önkormányzata. 1999. 611–636. o. ISBN 963-7229-12-4  

• Balatonarács honlapja Archiválva 2020. szeptember 15-i dátummal a Wayback Machine-ben

• Magyaré
• Római út