Sárd

A mai világban a Sárd egy olyan téma, amely egyre aktuálisabb és érdeklődést vált ki a társadalom különböző szektoraiban. A Sárd hatása nyilvánvaló abban, ahogyan befolyásolja mindennapi életünket, a kommunikációtól a fogyasztói döntéseinkig. Ennek a cikknek az a célja, hogy teljes mértékben feltárja a Sárd életünkre gyakorolt ​​hatását, elemezve annak különböző oldalait és megközelítéseit. Az eredetétől a jövőbeli kivetítéséig olyan releváns szempontokkal foglalkozunk, amelyek lehetővé teszik az olvasó számára, hogy megértse a Sárd jelentőségét a mai világban.

Ez a szócikk az erdélyi, Fehér megyei településről szól. Hasonló címmel lásd még: Sárd (egyértelműsítő lap).
Sárd (Șard)
A református templom tornya
A református templom tornya
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióKözép-romániai fejlesztési régió
MegyeFehér
KözségMagyarigen
Rangfalu
KözségközpontMagyarigen
Irányítószám517363
SIRUTA-kód4963
Népesség
Népesség2496 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság12 (2011)[1]
Népsűrűség106,21 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület23,5 km²
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 46° 07′ 48″, k. h. 23° 32′ 01″46.130000°N 23.533611°EKoordináták: é. sz. 46° 07′ 48″, k. h. 23° 32′ 01″46.130000°N 23.533611°E
Térkép
A Wikimédia Commons tartalmaz Sárd témájú médiaállományokat.
A református templom védőfalának kaputornya
Az Esterházy-kúria

Sárd (románul: Șard, németül: Schard) falu Romániában, Erdélyben, Fehér megyében.

Nevének eredete

Neve a sár szó -d képzős származéka, és valószínűleg víznévi közvetítésű. Először 1238-ban, Sard alakban említették.

Fekvése

Az Erdélyi Hegyalján, Gyulafehérvártól nyolc kilométerre északnyugatra, az Ompoly bal partján fekszik.

Népesség

Etnikai és vallási megoszlás

Története

Német nyelvű telepesek alapították. IV. László 1282-ben az erdélyi püspök közvetlen joghatósága alá helyezte, aki 1295-ben hospeskiváltsággal látta el. 1570-től a 19. századig mezőváros Fehér, majd Alsó-Fehér megyében. A középkorban itt volt az erdélyi püspökök téli rezidenciája. Életében mindvégig meghatározó szerepet játszott a szőlőművelés. 1563-ban még említették szász papját, de a későbbiekben román és református magyar lakosságú volt. A 16. században már laktak benne románok, majd I. Rákóczi György idején Sárdi Sebessi Boldizsár portai követ telepített szintén román jobbágyokat Zaránd vármegyei és steji birtokairól. A tatárok 1658-ban nagy részét felgyújtották. A román jobbágyok 1710-ben fakeresztet emeltek a település határára, a református nemesség ez ellen tiltakozó petíciója szerint ekkor az unióra áttért románok többségben voltak a reformátusokkal szemben. 1715-ben 48 nemes birtokolt benne, a legnagyobb birtokosok ekkor Naláczi Lajos nyolc nemesi és három jobbágytelekkel, Száva Mihály kilenc nemesi és egy jobbágytelekkel és Récsei István hat nemesi és két jobbágytelekkel. A század folyamán többek között a Teleki, az Eszterházy, a Bánffy és a Bornemissza család szerzett benne birtokot. 1761-ben százötven ortodox és tizenhat görögkatolikus családdal írták össze, de román lakossága ismét megszaporodott 1765-ben, amikor a Fogaras vidéki Kopacselből a határőrségtől húzódozó családokat a Bánffyak birtokára, a mai Olteni utca helyére telepítették. Református gyülekezete 1766-ban 86 férfit és 68 asszonyt számlált. 1783-ban az erdélyi református egyház általános zsinatot tartott benne. Görögkatolikusai 1784-ben visszatértek ortodoxnak, majd 1836-ban ismét uniáltak.[2] 1786-ban igen népes település volt, 1142 lakossal.

1848-ban Vadady László szolgabíró vezetésével negyven fős nemzetőrsége alakult. A magyar férfiak október 19-én gyűlést tartottak, ahol lemondtak korábbi tervükről, hogy családjaikat Gyulafehérvárra menekítsék, meggyőződve róla, hogy ott sem lennének biztonságban. Nemsokára a Rusan tribun vezette román felkelők Vadady kukoricatarlóján hatvanhárom magyar lakosát kivégezték.

1919-ben református felekezeti iskolája alakult, de ezt a román hatóságok 1924-ben bezáratták. Református egyháza az 1940-es évekig volt önálló egyházközség, azóta Magyarigen társegyháza. A 2000-es években a református egyház működtette a falu egyetlen gyógyszertárát.

Látnivalók

  • A református templom eredetileg román stílusú volt. A 14–15. században gótikus stílusban átalakították, szentélyét sokszögűvé építették. Ebből a gótikus építési fázisból számos elem őrződött meg (a diadalív, támpillérek, kőkeretek, ülőfülke, szentségtartó). A 18. század második felében a hajót lerövidítették, a mellékhajókat oszlopokkal választották el a főhajótól, és ekkor építették olaszos ízlésű tornyát is. A templomot a 15–16. században ovális alaprajzú védőművel vették körbe. Ennek északi oldalán romos falu kaputorony áll, melynek belső szemöldökívén a Báthori-család címere látható, Báthory István latin nevének kezdőbetűivel. A védőfal külső oldalához később bolthelyiségeket építettek. A templomot a református egyház 2007–2009-ben helyreállította.[3]
  • 17. századi, késő reneszánsz építésű Esterházy-kúria.
  • A falutól északkeletre fekvő Bisericuța hegyen Szentmárton középkori falu maradványai.

Gazdaság

  • Borfeldolgozó központ.[4]
  • 2350 hektáros határából 840 hektár volt szántó, 712 erdő, 220 legelő 110 rét és 35 szőlő. Összehasonlításul, 1909-ben még 144 hektár volt szőlő, 953 szántó, 712 erdő, 287 rét és 115 legelő.

Híres emberek

  • Itt élt 1763-tól pár évig Teleki Sámuel és itt rendezte be először könyvtárát, a későbbi Teleki Tékát.
  • Itt született Récsey Ádám (1775–1852) császári és királyi táborszernagy, politikus.
  • Itt született 1935-ben Gheorghe Anghel történész.

Jegyzetek

  1. ↑
  2. ↑ Universalis schematismus ecclesiasticus (...) pro anno 1842/3 redactus[halott link]
  3. ↑ Bakó Botond: Augusztus 20-a Sárdon. Szabadság 2009. augusztus 26.[halott link]
  4. ↑ Csávossy György: Jó boroknak szép hazája, Erdély. Bp., 2002, 145. o.

Források

További információk