Ebben a cikkben elmélyülünk a Felsőárpás lenyűgöző világában, feltárva annak több oldalát és jelentését. Történelmi megközelítéstől kortárs megközelítésig elemezzük, hogy a Felsőárpás hogyan hagyta nyomát a társadalom különböző aspektusaiban. Kutatásokon és tanúságtételeken keresztül feltárjuk a Felsőárpás körül létező különböző perspektívákat, lehetővé téve az olvasó számára, hogy átfogó és gazdagító képet kapjon erről a témáról. A kezdetektől a mai hatásig elmerülünk a Felsőárpás felfedezésén és elmélkedésén keresztül.
Felsőárpás (Arpașu de Sus) | |
Az Istenanya elszenderülése templom | |
Közigazgatás | |
Ország | ![]() |
Történelmi régió | Erdély |
Fejlesztési régió | Közép-romániai fejlesztési régió |
Megye | Szeben |
Község | Alsóárpás |
Rang | falu |
Irányítószám | 557016 |
SIRUTA-kód | 143977 |
Népesség | |
Népesség | 1249 fő (2021. dec. 1.) |
Magyar lakosság | 2[1] |
Földrajzi adatok | |
Tszf. magasság | 485 m |
Időzóna | EET, UTC+2 |
Elhelyezkedése | |
![]() | |
![]() | |
![]() | |
![]() | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Felsőárpás témájú médiaállományokat. | |
Felsőárpás (románul: Arpașu de Sus, németül: Oberarpasch) falu Romániában, Erdélyben, Szeben megyében.
Fogarastól 34 km-re délnyugatra, a Fogarasi-havasok lábánál fekszik.
A falu népessége 1850 és 1910 között szerényen növekedett, azóta csökken.
Fogaras vidéki, majd Fogaras vármegyei román falu volt. Nevét először 1589-ben említették, Felseo Arpas alakban. 1632-ben 51 jobbágy- (köztük három halász-), két havasalföldi és egy Hátszeg vidéki származású zsellércsalád lakta. Üveghutája az 1715 előtti években létesült a Teleki család birtokán, de elképzelhető, hogy a határ más részében már korábban is létezett. 1722-ben 190 jobbágy és 33 boér családfőt számláltak meg. Az üveghutában ekkor két mester dolgozott. 1742 és 1787 között folyamatosan készítettek benne táblaüveget. 1804-ben egy csehországi német bérlő új helyen építette újjá és harminc évig bérelte. 1851-ben a brassói Nicolae T. Ciurcu árendálta a hutát.[2] Az üzem leállása után az üvegmunkások közül öt német és olasz eredetű család telepedett le a faluban, és utódaik máig is itt élnek.[3] A magyar királyi erdőkincstár birtokát 1910-ben Ioan Dragoman és Ioan Pompu bérelte.
A falutól délre pisztrángtenyészet és vendégfogadó működik.