Mai cikkünkben a Rákos Sándor lenyűgöző világát fedezzük fel. A Rákos Sándor eredetétől napjaink relevanciájáig érdeklődés és vita tárgya volt különböző területeken. Ebben a cikkben elemezzük főbb jellemzőit, a társadalomra gyakorolt hatását és időbeli alakulását. Továbbá megvizsgáljuk a hatását különböző összefüggésekben, valamint a jövőre nézve. A Rákos Sándor izgalmas téma, amely megérdemli a figyelmünket, ezért meghívjuk Önt, hogy merüljön el ebben a lenyűgöző felfedező és felfedező utazásban. Készüljön fel tudásának bővítésére, és élvezze a gazdagító élményt!
Rákos Sándor | |
![]() | |
A Szép versek antológiában megjelent portréinak egyike Csigó László felvétele | |
Élete | |
Született | 1921. november 25. Kálmánháza |
Elhunyt | 1999. december 25. (78 évesen) Budapest |
Sírhely | Farkasréti temető |
Nemzetiség | magyar |
Házastársa | Szentpál Mónika |
Pályafutása | |
Jellemző műfaj(ok) | vers |
Első műve | Bujdosók fejedelme (regény, 1943) |
Kitüntetései |
|
Irodalmi díjai | József Attila-díj (1958, 1963, 1975) Füst Milán-díj (1981) Déry Tibor-díj (1988) Kossuth-díj (1998) |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Rákos Sándor témájú médiaállományokat. |
Rákos Sándor (Kálmánháza, 1921. november 25. – Budapest, 1999. december 25.) magyar költő, műfordító, esszéíró, kiadói szerkesztő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Gimnáziumi tanulmányait Hajdúnánáson (1932–1937), illetve Nyíregyházán (1937–1940) végezte. Első versei 1940-ben jelentek meg. 1942–1944 között a Közgazdasági Egyetemre járt.
Csak a zsidótörvények által előírt származásigazolás folytán tudta meg, hogy édesanyja zsidó volt. Nagyanyját elhurcolták, ahonnan nem is tért vissza.[1] Neki sikerült barátainál bujdokolva megmenekülnie.
1944–45-ben a Nyírségi Magyar Nép munkatársa volt. 1946-ban költözött Budapestre: a MOKÉP sajtóosztályán dolgozott 1949-ig. 1949–1951 között a Révai, majd a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője; 1951-től szabadfoglalkozású író volt.
Első köteteit tragikus, lázadó hangnem, az élet abszurditásának kifejezése jellemezte. A túlélés esélyének a szigetszerűen megteremtett saját világot látta. Lírájának jellegzetessége a protestáns zsoltáros hang. Lefordította az akkád ékírásos eposzokat és verseket. Az 1970-es évek második felétől a szereplíra új válfaját hozta létre. A Csörte című gyűjtemény (1991) az öregséggel birkózva formálja képpé egy élet summázatát.