Csigó László

Csigó László
Önarcképe 2005-ből
Önarcképe 2005-ből
Született1948. november 7.
Budapest
Elhunyt2023. január 5. (74 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafotográfus
A Wikimédia Commons tartalmaz Csigó László témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Csigó László (Budapest, 1948. november 7.Budapest, 2023. január 5.) magyar fotóművész, alkalmazott fotográfus.

Élete, munkássága

Gyerekkora óta fotózik, első címlapképét gimnazistaként készítette. A Budapest folyóiratnak 1970–1988 között, közel két évtizeden át volt állandó fotósa, több címlapra került városfotó az ő munkája. Számos író- és színészportét készített könyvek, folyóiratok számára, többek közt a Szép versek című antológia több kötetében is láthatóak az általa készített portrék. A rendszerváltást követően elsősorban alkalmazott fotográfiákat – tárgyfotót, ételfotót – készített, mások mellett Liptai Zoltán 33... kezdetű ételkönyveihez, Frank Júlia gasztronómiai köteteihez. Továbbra is készített város-, illetve épületfotókat, Földes Mária művészettörténésszel több közös kiadványt jegyeznek. 2015-ig összességében kb. 160 könyvben jelentek meg fotói.

A Magyar Iparművészeti Főiskolán egy időben óraadó tanárként tárgyfotózást tanított. Később saját vállalkozásában tárgyfotózással, ételfotózással foglalkozott.

Szakmai közélet

Könyvei, kiállításai

Könyvek

A több mint 150, Csigó László fotóival illusztrált könyvből csak a sajtóban említett köteteit mutatjuk:

Kiállítások

Jegyzetek

  1. a b c 2023020110017746
  2. Magyar Fotóművészek Szövetsége - Csigó László
  3. Az információ autentikus forrásból származó hiteles közlés. A közlést tartalmazó e-mailt archiváltuk, szövegét az önkéntes ügyfélszolgálatot ellátó szerkesztők a 2023020110017746 ügyszám alatt olvashatják. Aki meg szeretne bizonyosodni az információ valódiságáról, lépjen kapcsolatba a hozzáféréssel rendelkező önkéntesek valamelyikével!
  4. a b c Magamról. A Csigó Stúdió honlapja (Hozzáférés: 2018. március 15.)
  5. Az Arcanum adatbázisa Archiválva 2018. március 16-i dátummal a Wayback Machine-ben szerint első fényképe 1970-ben, az utolsó 1988-ban jelent meg
  6. Pál (2014), 63–64. old.;
  7. Tarján Tamás: Könyvszemle. Népszabadság, XLVI. évf. 86. sz. (1988. április 12.) 7. o.
  8. a b Antall Mariann: Gyomorbölcseleti praktikák: Házi befőzés - sorfalatok, borkorcsolyák. Népszabadság Könyvszemle melléklet, LIII. évf. 206. sz. (1995. szeptember 2.) 7. o.
  9. Fahéj magazin. stilblog.hu (2012)
  10. Kolczonay Katalin: Könyvismertetések. Hungarológiai Értesítő, III. évf. 3–4. sz. (1981) 20. o.
  11. Zvara Edina: EGYHÁZTÖRTÉNETI KÖNYVEK 2003. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, XVII. évf. 1–2. sz. (2005) 212. o.
  12. Szeifert Judit szerk: Négy elem. Budapest: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete. 2013. 19. o.  

Források