Portál:Első világháború

Német katona valahol a nyugati fronton (1916)

Az első világháború nyugati frontját 1914-ben, közvetlenül a háború kitörését követően a német hadsereg Luxemburg és Belgium elleni hadműveleti és az említett országok megszállása nyitotta meg, majd a francia területek felé való előretöréssel folytatódott. A megállíthatatlannak tűnő német előrenyomulást csak az első marne-i csatában sikerült feltartóztatni. Ekkor mindkét hadviselő fél lövészárokrendszereket kezdett kiépíteni az Északi-tengertől egészen a svájci határig. Ez a vonal a háború jelentős részében viszonylag állandó maradt.

1915 és 1917 között mindkét részről számos offenzívát indítottak a nyugati fronton. A támadásokat nagy erejű tüzérségi csapások jellemezték és a korra jellemző harci és technikai eszközök használata mellett jelentős számú élőerőt is bevetettek. A fedezékek, géppuskafészkek, szögesdrótrendszerek és a tüzérség használata mindkét oldalon rendkívül nagy emberáldozatot követelt, ám egyik fél sem tudott döntő csapást mérni a másikra.

Az áttörés elérésének érdekében a fronton addig még nem használt haditechnikai eszközöket is alkalmaztak. Ilyenek voltak például a harci gázok, a repülőgépek és a tankok. De ezek az eszközök csak a megfelelő harceljárások kidolgozása után voltak igazán használhatóak, eleinte nem értek el vele komolyabb hadi sikereket.

Mindezek mellett mégis ezen a fronton dőlt el a háború, mivel az Amerikai Egyesült Államok hadba lépésével az antant került túlerőbe. Az 1918-as szövetséges hadjárat meggyőzte a német parancsnokokat, hogy a vereség elkerülhetetlen, így a kormány tárgyalni kezdett a megadás feltételeiről. A compiègne-i fegyverszünetet 1918. november 11-én írták alá.

Kanadai katonák nyomulnak előre egy tank fedezékében

A második arrasi csata (1917. április 9. és május 16. között) volt a britek „hozzájárulása” az antant 1917-es tavaszi offenzívájáoz. A brit, kanadai és ausztrál alakulatok német lövészárkokat támadtak meg Arras francia kisváros közelében. A nyugati fronton a szemben álló felek között patthelyzet alakult ki. Mindkét fél beásta magát a lövészárkaiba, amely árokrendszer a belga partoktól a svájci határig ért.

A francia parancsnokság terve szerint a csapatoknak 80 km széles arcvonalon kellett volna áttörniük. Ennek az offenzívának legkésőbb 48 órán belül be kellett volna fejeznie a háborút. A britek soványabb terveket mutattak fel: a német csapatokat földre kényszeríteni és elfoglalni a németek által uralt Douai-síkságot.

A kezdeti erőfeszítések egy viszonylag széles bázisú támadásra irányultak Vimy és Bullecourt között. Jelentős bombázás után a kanadai csapatok, akik északon támadtak, elfoglalták a Vimy-síkságot. A britek középen szintén jól haladtak, jelentős területeket foglaltak el. Csak a délen támadó brit és ausztrál csapatok ütköztek nagyobb ellenállásba. A kezdeti sikerek után a britek kisebb műveletek sorozatába bonyolódtak. Bár ezek a kis offenzívák sikeresek voltak, az áldozatok száma egyre csak nőtt.

Május 16-án hivatalosan is véget ért az ütközet. Bár a brit csapatok jelentősen haladtak előre, a fontosabb pontokon nem sikerült áttörniük. A kezdeti taktika – például a tüzérség elleni tűz – nagyon hasznos volt a harcok elején, és demonstrálta azt készletmennyiséget, mely a britek rendelkezésére állt. A csata után megint patthelyzet alakult ki.