Nemzeti himnusz
A legrégibb nemzeti himnusz a
holland Wilhelmus egy korai változatának kézirata
1617-ből (
Brüsszel, Királyi Könyvtár, MS 15662, fol. 37v-38r)
A
magyar nemzeti himnusz egy 1861-ben megjelent újság oldalán
A nemzeti himnuszok olyan hazafias zeneművek,
- amelyeket az adott állam alkotmánya, törvényei hivatalos állami jelképként, nemzeti himnuszként ismernek el;
- amelyeket az adott (saját állammal nem rendelkező) nemzet vagy nép(csoport) közös identitásának zenei kifejezésére hagyományosan elfogad.
A 19. és 20. század folyamán előtérbe kerülő nemzetállamok felemelkedésével a legtöbb ország választott nemzeti himnuszt, mely sok esetben egyszerre éli életét az országban népszerű egyéb hazafias dalokkal.
A „műfajok műfajának” nevezett himnuszok a reneszánsz korszaka után költői értéküket vesztették, majd később a nemzeti himnuszok gyűjtőfogalmába sorolt költemények formájában lelték meg a továbbélési lehetőségüket.
Nemzeti himnuszok
Azon országok neve, amelyek már nem léteznek, nem önálló államok vagy csak részben elismertek, dőlt betűvel szerepel.
Ország |
Nemzeti himnusz
|
Abházia |
Aiaaira
|
Afganisztán |
Sououd-e-Melli
|
Albánia |
Hymni i Flamurit
|
Algéria |
Qassamman Bin Nazilat Il-Mahiqat
|
Amerikai Egyesült Államok |
The Star-Spangled Banner, lásd még: tagállamok himnuszai
|
Andorra |
El Gran Carlemany
|
Angola |
Angola Avante!
|
Antigua és Barbuda |
Fair Antigua, We Salute Thee
|
Argentína |
Marcha Patriótica
|
Ausztrália |
Advance Australia Fair
|
Ausztria |
Land der Berge, Land am Strome
|
Osztrák–Magyar Monarchia |
Gott erhalte / Tartsa Isten
|
Azerbajdzsán |
Azərbaycan, Azərbaycan!
|
Bahama-szigetek |
March On, Bahamaland
|
Bahrein |
Bahrainuná
|
Bajorország |
Gott mit dir, du Land der Bayern
|
Banglades |
Amar Sonar Bangla
|
Barbados |
In Plenty and In Time of Need
|
Belgium |
La Brabançonne
|
Belize |
Land of the Free
|
Benin |
L'Aube Nouvelle
|
Bhután |
Druk tsendhen
|
Bissau-Guinea |
Esta é a Nossa Pátria Bem Amada
|
Bolívia |
Bolivianos, el hado propicio
|
Bosznia-Hercegovina |
Intermeco
|
Botswana |
Fatshe leno la rona
|
Brazília |
Hino Nacional Brasileiro
|
Brunei |
Allah Peliharakan Sultan
|
Bulgária |
Мила родино
|
Burkina Faso |
Une Seule Nuit
|
Burundi |
Burundi bwacu
|
Ciprus |
Ímnosz isz tin Eleftherían
|
Comore-szigetek |
Udzima wa ya Masiwa
|
Costa Rica |
Noble patria, tu hermosa bandera
|
Csád |
La Tchadienne
|
Csehország |
Kde domov můj
|
Chile |
Himno Nacional de Chile
|
Dánia |
Der er et yndigt land
|
Dél-afrikai Köztársaság |
Nkosi Sikelel' iAfrika
|
Dél-Korea |
애국가 (Egukka) (déli)
|
Dél-Oszétia |
Республикӕ Хуссар Ирыстоны Паддзахадон Гимн
|
Dél-Szudán |
South Sudan Oyee!
|
Dominikai Közösség |
Isle of Beauty, Isle of Splendour
|
Dominikai Köztársaság |
Quisqueyanos valientes
|
Donyecki Népköztársaság
|
Славься республика
|
Dzsibuti |
Flag song
|
Dnyeszter Menti Köztársaság |
Мы славим тебя, Приднестровье
|
Ecuador |
Salve, Oh Patria!
|
Elefántcsontpart |
L'Abidjanaise
|
Egyenlítői-Guinea |
Caminemos pisando las sendas de nuestra inmensa felicidad
|
Egyesült Arab Emírségek |
النشيد الوطني الإماراتي
|
Egyesült Királyság |
God Save the Queen
|
Egyiptom |
Bilady, Bilady, Bilady
|
Európai Unió |
Örömóda
|
Eritrea |
Ertra, Ertra, Ertra
|
Észak-Ciprus |
İstiklâl Marşı
|
Észak-Korea |
애국가 (Egukka) (északi)
|
Észak-Macedónia |
Денес Над Македонија
|
Észtország |
Mu isamaa, mu õnn ja rõõm
|
Etiópia |
Whedefit Gesgeshi Woude Henate Ethiopia
|
Fehéroroszország |
Мы, беларусы
|
Feröer |
Tú alfagra land mítt
|
Finnország |
Maamme
|
Fidzsi-szigetek |
Meda Dau Doka
|
Franciaország |
La Marseillaise
|
Fülöp-szigetek |
Lupang Hinirang
|
Gabon |
La Concorde
|
Gambia |
For The Gambia Our Homeland
|
Ghána |
God bless our homeland Ghana
|
Görögország |
Imnos pros tin Eleftherian
|
Grenada |
Hail Grenada
|
Grönland |
Nunarput utoqqarsuanngoravit
|
Grúzia |
Tavisupleba
|
Guatemala |
Guatemala Feliz
|
Guinea |
Liberté
|
Guyana |
Dear Land of Guyana, of Rivers and Plains
|
Haiti |
La Dessalinienne
|
Hegyi-Karabah Köztársaság |
Azat ou Ankakh Artsakh
|
Hollandia |
Wilhelmus van Nassouwe
|
Honduras |
Tu bandera es un lampo de cielo
|
Horvátország |
Lijepa naša domovino
|
India |
Jana Gana Mana
|
Indonézia |
Indonesia Raya
|
Irak |
Mawtini
|
Irán |
Sorood-e Melli-e Jomhoori-e Eslami
|
Írország |
Amhrán na bhFiann
|
Izland |
Lofsöngur
|
Izrael |
Hatikva
|
Jamaica |
Jamaica, Land We Love
|
Japán |
Kimi ga jo
|
Jemen |
Nashīd al-Yaman al-waṭanī
|
Jordánia |
As-salam al-malaki al-urdoni
|
Jugoszlávia |
Hej Sloveni
|
Kambodzsa |
Nokoreach
|
Kamerun |
Chant de Ralliement
|
Kanada |
O Canada, lásd még: The Maple Leaf Forever
|
Katalónia |
Els Segadors
|
Katar |
Asz-Szalám Al-Amíri
|
Kazahsztán |
Менің Қазақстаным
|
Kelet-Timor |
Pátria
|
Kenya |
Ee Mungu Nguvu Yetu
|
Kínai Köztársaság |
《中華民國國歌
|
Kínai Népköztársaság |
义勇军进行曲 (Ji-jung-csün csin-hszing-csü)
|
Kiribati |
Teirake Kaini Kiribati
|
Kirgizisztán |
Ак мөңгүлүү аска
|
Kolumbia |
¡Oh Gloria Inmarcesible!
|
Kongói Demokratikus Köztársaság |
Debout Congolais
|
Kongói Köztársaság |
La Congolaise
|
Koszovó |
Evropa
|
Közép-afrikai Köztársaság |
La Renaissance
|
Krími Köztársaság |
Нивы и горы твои волшебны, Родина
|
Kuba |
La Bayamesa
|
Kuvait |
an-Nasíd al-Vatani
|
Kurdisztán |
Ey Reqîb
|
Laosz |
Pheng Szat Lao
|
Lengyelország |
Mazurek Dąbrowskiego
|
Lesotho |
Lesōthō fatše la bo ntat'a rōna
|
Lettország |
Dievs, svētī Latviju!
|
Libanon |
an-Našīd al-Waṭanī al-Lubnānī
|
Liberland |
Free and Fair
|
Libéria |
All Hail, Liberia, Hail!
|
Líbia |
Líbia, Líbia, Líbia
|
Liechtenstein |
Oben am jungen Rhein
|
Litvánia |
Tautiška giesmė (Lietuva, Tėvyne mūsų)
|
Luganszki Népköztársaság
|
Гимн Луганской Народной Республики
|
Luxemburg |
Ons Hémécht
|
Madagaszkár |
Ry Tanindrazanay malala ô
|
Magyarország |
Himnusz, lásd még: Szózat
|
Malajzia |
Negaraku
|
Marokkó |
an-Našīd aš-Šarīf
|
Marshall-szigetek |
Forever Marshall Islands
|
Mauritánia |
نشيد وطني موريتاني
|
Mauritius |
Motherland
|
Málta |
L-Innu Malti
|
Mexikó |
Himno Nacional Mexicano
|
Mianmar |
Kaba Ma Kjei
|
Mikronéziai Szövetségi Államok |
Patriots of Micronesia
|
Moldova |
Limba noastră
|
Mongólia |
Монгол улсын төрийн дуулал
|
Montenegró |
Oj, svijetla majska zoro
|
Monaco |
Hymne Monégascue
|
Mozambik |
Pátria Amada
|
Namíbia |
Namibia, Land of the Brave
|
Nauru |
Nauru Bwiema
|
Német Demokratikus Köztársaság |
Auferstanden aus Ruinen
|
Németország |
Das Lied der Deutschen
|
Nepál |
Szajaú Thunga Phólka
|
Niger |
La Nigérienne
|
Nigéria |
Arise O Compatriots, Nigeria's Call Obey
|
Nicaragua |
Salve a ti, Nicaragua
|
Norvégia |
Ja, vi elsker dette landet
|
Nyugat-Szahara |
Yā Banīy As-Saharā
|
Omán |
Nashid as-Salaam as-Sultani
|
Olaszország |
Fratelli d'Italia
|
Oroszország |
Гимн России
|
Örményország |
Mer Hayrenik
|
Pakisztán |
Qaumi Tarana
|
Panama |
Himno Istmeño
|
Palau |
Belau loba klisiich er a kelulul
|
Palesztina |
Fida'i
|
Paraguay |
Paraguayos, República o Muerte
|
Pápua Új-Guinea |
O arise all you sons of this land
|
Peru |
Somos libres, seámoslo siempre
|
Portugália |
A Portuguesa
|
Románia |
Deșteaptă-te, române!, korábbi himnusz Trei culori
|
Ruanda |
Rwanda nziza
|
Ruszinföld |
Podkarpatszkiji Ruszini
|
Saint Kitts és Nevis |
O Land of Beauty!
|
Saint Lucia |
Sons and Daughters of Saint Lucia
|
Saint Vincent és a Grenadine-szigetek |
Saint Vincent, Land So beautiful
|
Salamon-szigetek |
God Save Our Solomon Islands
|
Salvador |
Himno Nacional de El Salvador
|
San Marino |
Inno Nazionale
|
São Tomé és Príncipe |
Independência total
|
Sealand Hercegség |
E mare libertas
|
Seborga Hercegség |
La Speranza
|
Seychelle-szigetek |
Koste Seselwaű
|
Sierra Leone |
High We Exalt Thee
|
Spanyolország |
Marcha Real
|
Srí Lanka |
Sri Lanka Matha
|
Suriname |
God zij met ons Suriname
|
Svájc |
Swiss Psalm
|
Svédország |
Du gamla, Du fria
|
Szamoa |
The Banner of Freedom
|
Szaúd-Arábia |
Aash Al Maleek
|
Székelyföld |
Ki tudja, merre visz a végzet
|
Szenegál |
Pincez Tous vos Koras, Frappez les Balafons
|
Szerbia |
Bože pravde
|
Szerbia és Montenegró |
Hej Sloveni
|
Szingapúri Köztársaság |
Majulah Singapura
|
Szíria |
Humát ad-Dijár
|
Szlovákia |
Nad Tatrou sa blýska
|
Szlovénia |
Zdravljica
|
Szomália |
Qolobaa Calankeed
|
Szomáliföld |
Samo ku waar
|
Szovjetunió |
Internacionálé (1944-ig), Szovjet himnusz
|
Szudán |
Nahnu Jund Allah Jund Al-Watan
|
Szváziföld |
Nkulunkulu Mnikati wetibusiso temaSwati
|
Tanzánia |
Mungu ibariki Afrika
|
Tádzsikisztán |
Szurudi milli
|
Thaiföld |
Phleng Chat
|
Tonga |
Ko e fasi ʻo e tuʻi ʻo e ʻOtu Tonga
|
Togo |
Salut à toi, pays de nos aïeux
|
Törökország |
Istiklâl Marsi
|
Trinidad és Tobago |
Forged From The Love of Liberty
|
Tunézia |
Himat Al Hima
|
Tuvalu |
Tuvalu mo te Atua
|
Türkmenisztán |
Garaşsyz, Bitarap, Türkmenistanyň Döwlet Gimni
|
Udmurtföld |
Шунды сиос ӝуато палэзез
|
Uganda |
Oh Uganda, Land of Beauty
|
Ukrajna |
Ще не вмерла України
|
Uruguay |
Orientales, la Patria o la tumba
|
Új-Zéland |
God Defend New Zealand
|
Üzbegisztán |
Serquyosh hur o'lkam
|
Vanuatu |
Yumi, Yumi, Yumi
|
Vatikán |
Inno e Marcia Pontificale
|
Venezuela |
Gloria al Bravo Pueblo
|
Vietnám |
Tiến Quân Ca
|
Wales |
Hen Wlad fy Nhadau
|
Zambia |
Stand and Sing of Zambia, Proud and Free
|
Zöld-foki Köztársaság |
Cântico da Liberdade
|
Åland |
Ålänningens sång
|
Párthimnuszok, mint nemzeti himnuszok
Diktatúrákra jellemző volt, hogy az állampárt himnusza volt az állam hivatalos himnusza is egyben. Németországban a Horst-Wessel-dal, Spanyolországban a Falange Española (Cara al Sol). Franciaországban Philippe Pétain marsall egy új himnuszt íratott (Maréchal, nous voilà). Olaszországban megmaradt a nemzeti himnusz, a Marcia Reale, amely eredetileg a Savoyai-ház himnusza volt, de 1922-től 1943-ig mindig felhangzott utána a Giovinezza is, a fasiszta himnusz.
A Szovjetunió himnusza 1944-ig az Internacionálé volt, amely a bolsevik párt himnusza is volt egyben.
Külső hivatkozások
A
Wikimédia Commons tartalmaz
Nemzeti himnusz témájú médiaállományokat.
Jegyzetek
- ↑ M. de Bruin, "Het Wilhelmus tijdens de Republiek", in: L.P. Grijp (ed.), Nationale hymnen. Het Wilhelmus en zijn buren. Volkskundig bulletin 24 (1998), p. 16-42, 199–200; esp. p. 28 n. 65.
- ↑ Cs. Varga István: „ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART...”, arssacra.hu
- ↑ Németország legnagyobb tartománya.
- ↑ a b Dániától függő terület.
- ↑ Egykori európai állam. Első neve Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (1918–29), majd Jugoszláv Királyság (1929–1941). Később Jugoszláv köztársaság 1943–1991.
- ↑ A német egyesítéssel megszűnt 1990-ben.
- ↑ Egy a Kárpátalján és Felvidéken élő népcsoport.
- ↑ A két korábbi jugoszláv tagköztársaság, Szerbia és Montenegró államszövetsége volt.
- ↑ Az Oroszországi Föderáció egyik köztársasága (alanya).
- ↑ Egyike az Egyesült Királyságot alkotó négy tagországnak.
- ↑ Finnország autonóm tartománya.