Mészöly Kálmán
Mészöly Kálmán (Budapest, 1941. július 16. – Budapest, 2022. november 21.) 61-szeres válogatott magyar labdarúgó, edző, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya. Az egyetlen magyar, aki játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnokságon szerepelt. 2011. augusztus 20-án A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át, ugyanebben az évben megkapta a Pro Urbe-díjat is.
Fiai Mészöly Géza válogatott labdarúgó, edző és ifj. Mészöly Kálmán vendéglátóipari szakember.
Pályafutása
A Vasasban
11 évesen a III. Kerületi TTVE csapatában kezdte a labdarúgást. 1959-ben igazolta le a Vasas, amihez egész játékos pályafutása alatt hű maradt. (Esztergályosként néhány évet a Vasast támogató Magyar Optikai Művekben ténylegesen dolgozott. ) Angyalföldön hamar meghatározó tagja lett a csapatnak, ahol négy bajnoki cím mellett, három KK győzelmet ért el. 1972-ben hagyta abba az aktív labdarúgást.
A válogatottban
1961 és 1971 között 61 alkalommal szerepelt a válogatottban és 6 gólt szerzett, ebből négyet tizenegyesből. Két világbajnokságon vett részt. Az 1962-es chilei világbajnokságon ötödik helyezést, az 1966-os angliai világbajnokságon hatodik helyezést ért el a csapattal. 1966-ban tagja volt a csoportmérkőzések során a kétszeres világbajnok Brazíliát 3-1-re legyőző csapatnak. A harmadik gólt ő szerezte tizenegyesből, majd vállsérülése után felkötött karral is folytatta a játékot.
Edzőként
1976-ig két másodosztályú csapat, a Ganz–MÁVAG és a Budafoki MTE vezetőedzője volt. 1976-ban szerezte meg a labdarúgó-szakedzői diplomáját és ekkor szerződtette az élvonalbeli Békéscsaba vezetőedzőnek. Két idény után már anyaegyesülete, a Vasas vezetőedzője lett, ahol 1979-80-as idényben harmadik lett a csapattal a bajnokságban.
1980 és 1983 között a válogatott szövetségi kapitánya volt 31 mérkőzésen át. 1981-ben csoport elsőként sikerült kijutnia a csapattal a spanyolországi világbajnokságra, ahol a csoportból nem sikerült a továbbjutás és 14. lett a válogatottal. 1983-ban lemondott posztjáról.
Mészöly Kálmán labdarúgó szövetségi kapitány és
Nyilasi Tibor nyilatkozik 1982-ben a TV Híradónak
Egy idényre visszatért a Vasashoz, majd Törökországban vállalt munkát. Először a török válogatott szövetségi kapitánya lett, majd a Fenerbahçe SK illetve az Altay Izmir vezetőedzője volt.
1988-ban a Zalaegerszegi TE szaktanácsadója volt. Az az év májusában lejátszott Győri ETO–ZTE 1-3-ra végződött bajnoki találkozó után fél évre eltiltották a labdarúgástól bundagyanú miatt. Ezután egy idényen át ismét a Vasas vezetőedzője volt. 1990 és 1991 között második alkalommal lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya. 18 mérkőzésen át vezette a nemzeti csapatot, de a svédországi Európa-bajnokságra nem sikerült kijutnia a csapattal és ismét távozott.
Ezt követően Szaúd-Arábiában az ál-Ittihád (1991–92) csapatnál edzősködött, majd 1992–93-ban a Vasas labdarúgó-szakosztályának igazgatója volt, rá egy évre a vezetőedzője lett. 1994-ben harmadik alkalommal is elvállalta a szövetségi kapitányi posztot. Az angliai labdarúgó Európa-bajnokságra nem sikerült a kijutás. Ez alkalommal 12 mérkőzésen irányította a csapatot. Összesen 61 alkalommal ült a magyar válogatott kispadján, mint szövetségi kapitány. Ezt követően Cipruson az AEL Limassol (1997–98) gárdájának edzője.
Szaktanácsadóként
Kisteleki István és Gyárfás Tamás felkérésére szerepet vállalt a 2012-es Eb megrendezéséért folytatott kampányban, amit azonban Magyarország 0 ponttal elvesztett Lengyelország–Ukrajna és Olaszország előtt. 2007 nyarán egy tv-műsorban tett rasszista kijelentése után távozni kényszerült az MLSZ-ből. A Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga társadalmi elnöke, majd szakmai igazgatója, az MLSZ elnöki tanácsadója. 2011 nyarán a Vasas labdarúgócsapatának klubtanácsadója lett.
2004 óta a Sport Tv szakkommentátora volt.
Utolsó évei és halála
Az utolsó éveiben az egészségi állapota megromlott, emiatt többször is kórházi kezelésre szorult. 2022 novemberében tüdőgyulladással, keringési rendellenességgel és fertőzéssel szállították a János Kórház belgyógyászati osztályára, ahol elkapta a koronavírus-fertőzést, ezért átmenetileg áthelyezték a COVID-osztályra. Miután felépült a koronavírusból, visszahelyezték a belgyógyászati osztályra, a fertőzés azonban megviselte a Szőke Szikla szervezetét és végül 2022. november 21-én, szívelégtelenségben elhunyt. A Vasas és a Magyar Labdarúgó-szövetség saját halottjának tekinti.
2022. december 12-én helyezték végső nyugalomra a Farkasréti temetőben.
Sikerei, díjai
Játékosként
- Világbajnokság
- 5.: 1962, Chile
- 6.: 1966, Anglia
- Európa-bajnokság
- 3.: 1964, Spanyolország
- negyeddöntő: 1968
- Magyar bajnokság
- bajnok: 1960-61, 1961–62, 1965, 1966
- 2.: 1970-71
- 3.: 1959-60, 1968
- Közép-európai kupa (KK)
- győztes: 1962, 1965, 1970
- 2.: 1963
Edzőként
Statisztika
Mérkőzései a válogatottban
Magyarország
|
#
|
Dátum
|
Helyszín
|
Hazai
|
Eredmény
|
Vendég
|
Kiírás
|
Gólok
|
Esemény
|
1.
|
1961. december 13.
|
Santiago, Estadio Nacional
|
Chile
|
0 – 0
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
2.
|
1961. december 23.
|
Montevideo, Estadio Centenario
|
Uruguay
|
1 – 1
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
3.
|
1962. április 18.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
1 – 1
|
Uruguay
|
barátságos
|
-
|
|
4.
|
1962. április 29.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
2 – 1
|
Törökország
|
barátságos
|
-
|
|
5.
|
1962. május 31.
|
Rancagua, Estadio El Teniente (CHI)
|
Magyarország
|
2 – 1
|
Anglia
|
vb-csoportkör
|
-
|
|
6.
|
1962. június 3.
|
Rancagua, Estadio El Teniente (CHI)
|
Magyarország
|
6 – 1
|
Bulgária
|
vb-csoportkör
|
-
|
|
7.
|
1962. június 6.
|
Rancagua, Estadio El Teniente (CHI)
|
Magyarország
|
0 – 0
|
Argentína
|
vb-csoportkör
|
-
|
|
8.
|
1962. június 10.
|
Rancagua, Estadio El Teniente (CHI)
|
Magyarország
|
0 – 1
|
Csehszlovákia
|
vb-negyeddöntő
|
-
|
|
9.
|
1962. június 24.
|
Bécs, Práter-stadion
|
Ausztria
|
1 – 2
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
10.
|
1962. szeptember 2.
|
Poznań, Warta-stadion
|
Lengyelország
|
0 – 2
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
11.
|
1962. október 14.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
0 – 1
|
Jugoszlávia
|
barátságos
|
-
|
|
12.
|
1962. október 28.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
2 – 0
|
Ausztria
|
barátságos
|
-
|
|
13.
|
1962. november 7.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
3 – 1
|
Wales
|
NEK-selejtező
|
-
|
|
14.
|
1962. november 11.
|
Párizs, Colombes Stadion
|
Franciaország
|
2 – 3
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
15.
|
1963. március 20.
|
Cardiff, Ninian Park
|
Wales
|
1 – 1
|
Magyarország
|
NEK-selejtező
|
-
|
|
16.
|
1963. május 5.
|
Stockholm, Råsunda Stadion
|
Svédország
|
2 – 1
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
17.
|
1963. május 19.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
6 – 0
|
Dánia
|
barátságos
|
-
|
|
18.
|
1963. június 2.
|
Prága, Strahov Stadion
|
Csehszlovákia
|
2 – 2
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
19.
|
1963. szeptember 21.
|
Moszkva, Lenin-stadion
|
Szovjetunió
|
1 – 1
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
20.
|
1963. október 6.
|
Belgrád, JNA-stadion
|
Jugoszlávia
|
2 – 0
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
21.
|
1963. október 19.
|
Kelet-Berlin, Walter Ulbricht Stadion
|
NDK
|
1 – 2
|
Magyarország
|
NEK-selejtező
|
-
|
|
22.
|
1963. október 27.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
2 – 1
|
Ausztria
|
barátságos
|
-
|
|
23.
|
1963. november 3.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
3 – 3
|
NDK
|
NEK-selejtező
|
-
|
|
24.
|
1964. április 25.
|
Párizs, Colombes Stadion
|
Franciaország
|
1 – 3
|
Magyarország
|
NEK-selejtező
|
-
|
|
25.
|
1964. május 3.
|
Bécs, Práter-stadion
|
Ausztria
|
1 – 0
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
26.
|
1964. május 23.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
2 – 1
|
Franciaország
|
NEK-selejtező
|
-
|
|
27.
|
1964. június 17.
|
Madrid, Santiago Bernabéu stadion
|
Spanyolország
|
2 – 1
|
Magyarország
|
NEK-elődöntő
|
-
|
|
28.
|
1964. június 20.
|
Barcelona, Camp Nou (ESP)
|
Magyarország
|
3 – 1
|
Dánia
|
NEK 3. helyért
|
-
|
|
29.
|
1964. október 4.
|
Bern, Wankdorf-stadion
|
Svájc
|
0 – 2
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
30.
|
1964. október 11.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
2 – 2
|
Csehszlovákia
|
barátságos
|
-
|
|
31.
|
1964. október 25.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
2 – 1
|
Jugoszlávia
|
barátságos
|
-
|
|
32.
|
1965. május 5.
|
London, Wembley Stadion
|
Anglia
|
1 – 0
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
33.
|
1965. május 23.
|
Lipcse, Zentralstadion
|
NDK
|
1 – 1
|
Magyarország
|
vb-selejtező
|
-
|
|
34.
|
1965. szeptember 5.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
3 – 0
|
Ausztria
|
vb-selejtező
|
1
|
70' (11-esből)
|
35.
|
1966. május 3.
|
Chorzów, Stadion Śląski
|
Lengyelország
|
1 – 1
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
36.
|
1966. május 8.
|
Zágráb, Maksimir Stadion
|
Jugoszlávia
|
2 – 0
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
37.
|
1966. június 5.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
3 – 1
|
Svájc
|
barátságos
|
-
|
|
38.
|
1966. július 13.
|
Manchester, Old Trafford (ENG)
|
Portugália
|
3 – 1
|
Magyarország
|
vb-csoportkör
|
-
|
|
39.
|
1966. július 15.
|
Liverpool, Goodison Park (ENG)
|
Magyarország
|
3 – 1
|
Brazília
|
vb-csoportkör
|
1
|
75' (11-esből)
|
40.
|
1966. július 20.
|
Manchester, Old Trafford (ENG)
|
Magyarország
|
3 – 1
|
Bulgária
|
vb-csoportkör
|
1
|
44'
|
41.
|
1966. július 23.
|
Sunderland, Roker Park (ENG)
|
Szovjetunió
|
2 – 1
|
Magyarország
|
vb-negyeddöntő
|
-
|
|
42.
|
1966. szeptember 7.
|
Rotterdam, Feijenoord Stadion
|
Hollandia
|
2 – 2
|
Magyarország
|
Eb-selejtező
|
1
|
89'
|
43.
|
1966. szeptember 21.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
6 – 0
|
Dánia
|
barátságos
|
1
|
10' (11-esből)
|
44.
|
1966. szeptember 28.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
4 – 2
|
Franciaország
|
barátságos
|
-
|
|
45.
|
1966. október 30.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
3 – 1
|
Ausztria
|
barátságos
|
-
|
63'
|
46.
|
1967. április 23.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
1 – 0
|
Jugoszlávia
|
barátságos
|
-
|
|
47.
|
1967. május 10.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
2 – 1
|
Hollandia
|
Eb-selejtező
|
1
|
7' (11-esből)
|
48.
|
1967. május 24.
|
Koppenhága, Idrætspark
|
Dánia
|
0 – 2
|
Magyarország
|
Eb-selejtező
|
-
|
|
49.
|
1968. május 4.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
2 – 0
|
Szovjetunió
|
Eb-selejtező
|
-
|
|
50.
|
1968. május 11.
|
Moszkva, Lenin-stadion
|
Szovjetunió
|
3 – 0
|
Magyarország
|
Eb-selejtező
|
-
|
|
51.
|
1969. május 25.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
2 – 0
|
Csehszlovákia
|
vb-selejtező
|
-
|
|
52.
|
1969. június 8.
|
Dublin, Lansdowne Road
|
Írország
|
1 – 2
|
Magyarország
|
vb-selejtező
|
-
|
|
53.
|
1969. június 15.
|
Koppenhága, Idrætspark
|
Dánia
|
3 – 2
|
Magyarország
|
vb-selejtező
|
-
|
|
54.
|
1969. szeptember 14.
|
Prága, Stadion Letná
|
Csehszlovákia
|
3 – 3
|
Magyarország
|
vb-selejtező
|
-
|
55'
|
55.
|
1969. szeptember 24.
|
Stockholm, Råsunda Stadion
|
Svédország
|
2 – 0
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
56.
|
1969. december 3.
|
Marseille, Stade Vélodrome (FRA)
|
Csehszlovákia
|
4 – 1
|
Magyarország
|
vb-selejtező
|
-
|
|
57.
|
1970. szeptember 9.
|
Nürnberg, Frankenstadion
|
NSZK
|
3 – 1
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
59'
|
58.
|
1970. szeptember 27.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
1 – 1
|
Ausztria
|
barátságos
|
-
|
46'
|
59.
|
1970. október 7.
|
Oslo, Ullevaal Stadion
|
Norvégia
|
1 – 3
|
Magyarország
|
Eb-selejtező
|
-
|
|
60.
|
1970. november 15.
|
Bázel, St. Jakob stadion
|
Svájc
|
0 – 1
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
61.
|
1971. április 4.
|
Bécs, Práter-stadion
|
Ausztria
|
0 – 2
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
14'
|
|
Összesen
|
|
|
61
|
mérkőzés
|
|
6
|
gól
|
Mérkőzései szövetségi kapitányként
Első időszak
Magyarország
|
#
|
Dátum
|
Helyszín
|
Hazai
|
Eredmény
|
Vendég
|
Kiírás
|
Gólok
|
Esemény
|
1.
|
1980. május 31.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
3 – 1
|
Skócia
|
barátságos
|
-
|
|
2.
|
1980. június 4.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
1 – 1
|
Ausztria
|
barátságos
|
-
|
|
3.
|
1980. augusztus 20.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
2 – 0
|
Svédország
|
barátságos
|
-
|
|
4.
|
1980. augusztus 27.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
1 – 4
|
Szovjetunió
|
barátságos
|
-
|
|
5.
|
1980. szeptember 24.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
2 – 2
|
Spanyolország
|
barátságos
|
-
|
|
6.
|
1980. október 8.
|
Bécs, Práter stadion
|
Ausztria
|
3 – 1
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
7.
|
1980. november 19.
|
Halle, Kurt-Wabbel-Stadion
|
NDK
|
2 – 0
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
8.
|
1981. április 15.
|
Valencia, Luis Casanova-stadion
|
Spanyolország
|
0 – 3
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
9.
|
1981. április 28.
|
Luzern, Allmend-stadion
|
Svájc
|
2 – 2
|
Magyarország
|
vb-selejtező
|
-
|
|
10.
|
1981. május 13.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
1 – 0
|
Románia
|
vb-selejtező
|
-
|
|
11.
|
1981. május 20.
|
Oslo, Ullevaal Stadion
|
Norvégia
|
1 – 2
|
Magyarország
|
vb-selejtező
|
-
|
|
12.
|
1981. június 6.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
1 – 3
|
Anglia
|
vb-selejtező
|
-
|
|
13.
|
1981. szeptember 23.
|
Bukarest, Augusztus 23. Stadion
|
Románia
|
0 – 0
|
Magyarország
|
vb-selejtező
|
-
|
|
14.
|
1981. október 14.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
3 – 0
|
Svájc
|
vb-selejtező
|
-
|
|
15.
|
1981. október 31.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
4 – 1
|
Norvégia
|
vb-selejtező
|
-
|
|
16.
|
1981. november 18.
|
London, Wembley Stadion
|
Anglia
|
1 – 0
|
Magyarország
|
vb-selejtező
|
-
|
|
17.
|
1982. február 11.
|
Auckland, Smart-stadion
|
Új-Zéland
|
1 – 2
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
18.
|
1982. február 14.
|
Christchurch, II. Erzsébet Stadion
|
Új-Zéland
|
1 – 2
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
19.
|
1982. március 24.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
2 – 3
|
Ausztria
|
barátságos
|
-
|
|
20.
|
1982. április 18.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
1 – 2
|
Peru
|
barátságos
|
-
|
|
21.
|
1982. június 15.
|
Elche, Nueva Estadio (ESP)
|
Magyarország
|
10 – 1
|
Salvador
|
vb-csoportkör
|
-
|
|
22.
|
1982. június 18.
|
Alicante, Estadio José Rico Pérez (ESP)
|
Argentína
|
4 – 1
|
Magyarország
|
vb-csoportkör
|
-
|
|
23.
|
1982. június 22.
|
Elche, Nueva Estadio (ESP)
|
Belgium
|
1 – 1
|
Magyarország
|
vb-csoportkör
|
-
|
|
24.
|
1982. szeptember 22.
|
Győr, Rába ETO Stadion
|
Magyarország
|
5 – 0
|
Törökország
|
barátságos
|
-
|
|
25.
|
1982. október 6.
|
Párizs, Parc des Princes
|
Franciaország
|
1 – 0
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
26.
|
1983. március 27.
|
Luxembourg
|
Luxemburg
|
2 – 6
|
Magyarország
|
Eb-selejtező
|
-
|
|
27.
|
1983. április 13.
|
Coimbra, Municipal-stadion
|
Portugália
|
0 – 0
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
28.
|
1983. április 17.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
6 – 2
|
Luxemburg
|
Eb-selejtező
|
-
|
|
29.
|
1983. április 27.
|
London, Wembley Stadion
|
Anglia
|
2 – 0
|
Magyarország
|
Eb-selejtező
|
-
|
|
30.
|
1983. május 15.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
2 – 3
|
Görögország
|
Eb-selejtező
|
-
|
|
31.
|
1983. június 1.
|
Koppenhága, Idraets Park
|
Dánia
|
3 – 1
|
Magyarország
|
Eb-selejtező
|
-
|
|
|
Összesen
|
|
|
-
|
mérkőzés
|
|
-
|
gól
|
Második időszak
Magyarország
|
#
|
Dátum
|
Helyszín
|
Hazai
|
Eredmény
|
Vendég
|
Kiírás
|
Gólok
|
Esemény
|
32.
|
1990. március 20.
|
Budapest, Üllői úti Stadion
|
Magyarország
|
2 – 0
|
Egyesült Államok
|
barátságos
|
-
|
|
33.
|
1990. március 28.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
1 – 3
|
Franciaország
|
barátságos
|
-
|
|
34.
|
1990. április 11.
|
Salzburg, Lehen Stadion
|
Ausztria
|
3 – 0
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
35.
|
1990. május 28.
|
Nîmes, Costiéres Stadion (FRA)
|
Magyarország
|
3 – 0
|
Egyesült Arab Emírségek
|
barátságos
|
-
|
|
36.
|
1990. június 2.
|
Budapest, Fáy utcai Stadion
|
Magyarország
|
3 – 1
|
Kolumbia
|
barátságos
|
-
|
|
37.
|
1990. szeptember 5.
|
Budapest, Megyeri úti Stadion
|
Magyarország
|
4 – 1
|
Törökország
|
barátságos
|
-
|
|
38.
|
1990. szeptember 12.
|
London, Wembley Stadion
|
Anglia
|
1 – 0
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
39.
|
1990. október 10.
|
Bergen, Brann Stadion
|
Norvégia
|
0 – 0
|
Magyarország
|
Eb-selejtező
|
-
|
|
40.
|
1990. október 17.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
1 – 1
|
Olaszország
|
Eb-selejtező
|
-
|
|
41.
|
1990. október 31.
|
Budapest, Hungária körúti Stadion
|
Magyarország
|
4 – 2
|
Ciprus
|
Eb-selejtező
|
-
|
|
42.
|
1991. január 17.
|
Chandrasekharah, Nair Stadion
|
India
|
1 – 2
|
Magyarország
|
Nehru-kupa
|
-
|
|
43.
|
1991. február 19.
|
Rosario, Central Stadion
|
Argentína
|
2 – 0
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
44.
|
1991. március 27.
|
Santander, Sardinero Stadion
|
Spanyolország
|
2 – 4
|
Magyarország
|
barátságos
|
-
|
|
45.
|
1991. április 3.
|
Limassol
|
Ciprus
|
0 – 2
|
Magyarország
|
Eb-selejtező
|
-
|
|
46.
|
1991. április 17.
|
Budapest, Népstadion
|
Magyarország
|
0 – 1
|
Szovjetunió
|
Eb-selejtező
|
-
|
|
47.
|
1991. május 1.
|
Salerno, Arechi Stadion
|
Olaszország
|
3 – 1
|
Magyarország
|
Eb-selejtező
|
-
|
|
48.
|
1991. szeptember 11.
|
Győr, Rába ETO Stadion
|
Magyarország
|
1 – 2
|
Írország
|
barátságos
|
-
|
|
49.
|
1991. szeptember 25.
|
Moszkva, Luzsnyiki Stadion
|
Szovjetunió
|
2 – 2
|
Magyarország
|
Eb-selejtező
|
-
|
|
|
Összesen
|
|
|
-
|
mérkőzés
|
|
-
|
gól
|
Harmadik időszak
Jegyzetek
- ↑ Eltemették Mészöly Kálmánt (magyar nyelven)
- ↑ a b Olympedia (angol nyelven), 2006
- ↑ „Gyász: elhunyt Mészöly Kálmán, a magyar labdarúgás legendás alakja”, nemzetisport.hu, 2022. november 21.
- ↑ „Meghalt Mészöly Kálmán”, nemzetisport.hu, 2022. november 21.
- ↑ Augusztus 20. - Kitüntetések - Magyar Köztársasági Érdemrend és Érdemkereszt (1. rész). MTI, 2011. augusztus 18. (Hozzáférés: 2016. augusztus 28.)
- ↑ Korsós Éva: . Korona Rádió, 2011. november 17. . (Hozzáférés: 2016. augusztus 28.)
- ↑ Később, mint közismert a sportolók jelentős része csak a fizetését vette fel a klubot támogató vállalatnál, intézménynél
- ↑ Nemzeti Sport, 2010. február 23. 2. oldal: A szurkolók lesújtó kritikája
- ↑ A Sport TV videója, YouTube
- ↑ Mészöly Kálmán lemondott elnöki és kapitányi tanácsadói posztjáról Nemzeti Sport Online
- ↑ Mészöly Kálmán Angyalföldön vállal szerepet. telesport.hu, 2011. június 30. (Hozzáférés: 2011. június 30.)
- ↑ https://nlc.hu/sztarok/20221122/ez-okozta-meszoly-kalman-halalat/amp/
- ↑ https://sportal.blikk.hu/labdarugas/magyar-labdarugas/kiderult-mikor-vehetnek-bucsut-a-szurkolok-meszoly-kalmantol/2022112517052046132#kommentek
- ↑ https://index.hu/sport/2022/11/28/meszoly-kalman-temetes-halal-labdarugo-idopont/
- ↑ Magyar Sport Napja: Mészöly Kálmán Csik Ferenc-díjat kapott. www.nemzetisport.hu (2016. május 5.) (Hozzáférés: 2016. május 5.)
- ↑ Hosszú Katinka hatodszor, Baji Balázs először lett az Év Sportolója. www.nemzetisport.hu (2018. január 11.) (Hozzáférés: 2018. január 11.)
- ↑ Babos Tímea és Charlie is Budapest díszpolgára lett. hvg.hu, 2018. április 25. (Hozzáférés: 2018. április 25.)
Források
További információk
Magyar válogatott keretek |
---|
|
Mészöly Kálmán edzői pályafutása |
---|
|