Kényeztető étel
Csirkepaprikás nokedlivel
A kényeztető étel (angolul comfort food, más néven komfortétel, lélekmelengető étel, házias/nosztalgikus étel) olyan ételeket jelöl, melyek nosztalgikus vagy érzelmi értéket jelentenek egy egyén számára, sokszor magas kalória- és szénhidráttartalom jellemzi őket, valamint lehetnek gyorsan hozzáférhetők, elkészíthetők, de nem feltétlen kell egészségtelennek lenniük. A nosztalgia lehet specifikusan egy személyé, de akár egy egész kultúráé is.
A Dining Guide leírása szerint „nem csak elégedettséget okoz és pillanatnyi örömöt kínál, mint a nass, hanem mélyen beivódott, kellemes emlékek és érzések tapadnak hozzá”.
Története
A comfort food kifejezést már 1966-ban használták: a Palm Beach Postban jelent meg, ahol azt írták, „a felnőtt emberek, ha súlyos érzelmi stressznek vannak kitéve, a ’comfort food’-hoz fordulnak; olyan ételekhez, amelyek a gyermekkor biztonságát jelentik, mint például édesanyjuk buggyantott tojása vagy híres csirkelevese.” A JSTOR-nak publikáló April White kutatásai szerint feltehetően Liza Minnelli használta először a kifejezést 1970-ben a mai modern értelmében egy interjú során, ahol bevallotta, hogy nagyon megkívánta a hamburgert.
Amikor a kifejezés először elkezdett terjedni, az újságok Amerikában még idézőjelben használták. Az 1970-es évek Amerikájának kedvenc kényeztető ételei különféle burgonyaételek voltak, valamint a csirkehúsleves, azonban már akkor is egyénenként eltért, hogy ki mit tart ennek. A következő évtizedekben az amerikai kényeztető étel jellege a sós ételekről az édesekre tevődött át. Elkezdtek terjedni a témában írt szakácskönyvek, és az éttermek is elkezdték felvenni ezeket az ételeket az étlapjukra, miközben korábban a kényeztető étel otthon, egyedül elfogyasztott ételt jelölt. Az 1990-es években kezdődött világméretű diétatrendek, mint az alacsony zsírtartalmú ételek vagy a szénhidrátcsökkentett ételek divatja sem tudta háttérbe szorítani az efféle ételek iránti vágyat. White szerint a világot 2020-tól sújtó Covid19-pandémia ideje alatt tovább erősödött az emberekben a vágy a kényeztető étel iránt, mely nosztalgiát és a kötődés érzését váltja ki.
Világszerte
Afganisztán
Kábuli pulau
Amerikai Egyesült Államok
|
Corned beef and cabbage
|
Anglia
Ausztrália, Új-Zéland és Dél-Afrika
Dél-Korea
Szollongthang
Egyiptom
Fúl mudammasz főtt tojással tálalva
Franciaország
Madeleine
Fülöp-szigetek
- adobo – sós, ecetes lében pácolt húsból készült ragu, számos változata létezik.
- arroz caldo / lugaw – sűrű, különféle ízesítésű sós rizskása, népszerű reggelire, és betegségek esetén
- batchoy – húsleves tésztával
- filippínó spagetti – bolognai spagetti-variáció édes paradicsomszósszal
- ginataan – Kókuszkrémből készült édes leves cukrozott banánnal, ragacsosrizs-golyókkal, tápiókagyöngyökkel, taróval és jackfruittal.
- bulalo – marhacsontvelő-leves
- champorado – csokoládés rizspuding, néha sósan tálalva
- dinuguan - sertésvérből és belsőségekből készült ragu
- halo-halo – desszert, zúzott jéggel, gyümölcsökkel, sűrített tejjel, fagylalttal és crème caramellel
- kare-kare – A stew of ox tripe and oxtail in a peanut sauce. It is regarded as a local variant of Indian curry.
- lumpia – tavaszi tekercs frissen vagy sütve, zöldségekkel és/vagy hússal töltve
|
Halo-halo
- lomi – vastag, tojásos tésztából készült leves
- pancit – sült vagy keverve pirított tésztaféleség, melyet gyakran szolgálnak fel születésnapokon
- puto – gőzölt rizssütemény
- sinampalukan - savanyú, tamarind-alapú csirkeleves
- sinigang – savanyú levesek összefoglaló neve, melyek többféle hőst, zölsséget és savanyító adalékot tartalmazhatnak
- sopas - krémes leves (általában csirkehúsból), szarvacskatésztával
- suman – kókusztejben főzött ragacsos rizsből készült rizssütemény
- tsokolate – őrölt, pörkölt kakaóbabpasztából tejjel vagy vízzel készített forrócsoki-ital
|
Görögország
Kuluráki
Hongkong
Hot pot marhahússal
India
Birjáni
- birjáni (biryani) – indiai rizses hús
- csát (chaat) – különféle falatoznivaló ételek összefoglaló neve
- dhí csával (curd rice) – joghurttal kevert rizs
- cutlet (hindiül: katalet) – hús- vagy zöldségpogácsa
- kacsauri (kachori) – olajban sült tészta, töltött vagy töltetlen
- karhi csával (kadhi chawal) – joghurtos, currys rizs
- szamosza (samosa)– olajban sült, töltött tészta
- puri – olajban sült lepénykék
- mászala dosza (masala dosa) – rizspalacsinta üresen vagy burgonyával és hagymával töltve
- khicsari (khichdi) – rizsből és lencséből készült egytálétel
- rádzsama csával (Rajma chawal) – babos rizs
Indonézia
Gado-gado saláta
Japán
Csazuke
Lengyelország
Magyarország
Túrós-szalonnás és lekváros
puliszka Szabolcs vármegyéből
Németország
Flädlesuppe
Olaszország
Panna cotta
Oroszország
Olagyi
Spanyolország
Chocolate con
churros
Törökország
Pide
- mantı – fűszeres hússal töltött apró gombócok
- kuru fasulye – paradicsomos babragu
- pilav – rizs apró, rizsszem alakú tésztával
- mercimek çorbası – lencseleves
- börek – töltött péksütmény
- menemen – török „lecsó”
- yaprak sarma – rizzsel és darált hússal töltött szőlőevél
- gözleme – töltött lepény
- lahmacun – török „pizza”; vékony tésztára halmozott fűszeres hús és zöldségek
- pide – a lahmacunhoz hasonló töltelékű tészta, csónak formájú és valamivel vastagabb tésztájú
- tarhanaleves
Megjegyzések
- ↑ A pudding angolul sokféle étel elnevezése lehet, jelölhet felfújtat, tésztaételt, kását, sőt hurkát is.
- ↑ Bár világszerte sok helyen tejszínnel készítik, az eredeti carbonara nem tartalmaz tejszínt.
Jegyzetek
- ↑ a b c d e f g Top 5 magyar COMFORT FOOD - amiktől újra az anyaméhben érzed magad. Nosalty. (Hozzáférés: 2022. február 12.)
- ↑ Frei Tamás: Másképp fogunk élni?. Café Frei. . (Hozzáférés: 2022. február 12.)
- ↑ Azonnal ennem kell valami édeset! – Boldogító ételek állati gyorsan (stopperrel mérve). WMN. (Hozzáférés: 2022. február 12.)
- ↑ "Comfort Food." (definition). Merriam-webster.com. Accessed July 2011.
- ↑ Comfort food. WordNet 3.1. (Hozzáférés: 2016. január 10.)
- ↑ a b c d e f g h i Pontosan mi is az a comfort food? A fogalom, ami mindenkinek egy kicsit mást jelent. Dining Guide. (Hozzáférés: 2022. február 12.)
- ↑ Rufus, Anneli: How comfort foods work like Prozac. Gilt Taste, 2011. június 23. . (Hozzáférés: 2015. április 8.)
- ↑ a b Romm, Cari. Why Comfort Food Comforts (2015. április 3.)
- ↑ a b A Brief History of Comfort Food. JSTOR daily. (Hozzáférés: 2022. február 14.)
- ↑ a b c Ibrahim, Mariam. „Dining Out: Afghan Chopan Kebab House offers comfort food”, Edmonton, 2013. július 4.
- ↑ a b c Baer, Adam. Afghan Comfort Cuisine. American Media Inc. (2012. szeptember 13.)
- ↑ a b Mishan, Ligaya. „At Nansense, Afghan Comfort Comes From an Unlikely Place: a Former Mail Truck”, The New York Times, 2018. november 29.
- ↑ Darlene. „Sheer Birinj – Afghan Rice Pudding”, International Cuisine, 2014. április 30.
- ↑ Bretherton, C.. Pies: Sweet and Savory. DK Publishing, 218. o. (2013). ISBN 978-1-4654-1243-0
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n Stoley, Emma: America's Best Comfort Foods. Travel+Leisure (Time Inc.), 2012. január 20. (Hozzáférés: 2015. július 21.)
- ↑ a b c d e f g h i Brown, Alton: America's Best: Top 10 Comfort Foods. Food Network . (Hozzáférés: 2015. július 21.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t 101 Best Comfort Food Classics. Time Inc. Lifestyle Group
- ↑ Slotnik, Daniel E.. „What's Your Comfort Food?”, The New York Times, 2012. május 26.
- ↑ a b Joseph, Dana. „American food: the 50 greatest dishes”, CNN Travel, 2012. május 10.. (Hozzáférés: 2013. június 29.)
- ↑ The Ultimate Guide to Making Chili: Easy and Delicious Recipes to Spice Up Your Diet. Skyhorse Pub., 118. o. (2013). ISBN 978-1-62087-189-8
- ↑ a b c d e f g h i j k „33 comfort foods from around the world”, MSN, Microsoft Corporation. (Hozzáférés: 2017. szeptember 12.)
- ↑ Klobuchar wins congressional hot dish competition. KARE 11. . (Hozzáférés: 2011. április 17.)
- ↑ As American as peanut butter (2014. február 14.)
- ↑ Joseph, Scott. „Pot Roast, Comfort Food Great, Goes With Comfortable Wine”, Orlando Sentinel , 1993. szeptember 3.. (Hozzáférés: 2022. február 18.) ()
- ↑ Comfort and Company. Food Network. (Hozzáférés: 2015. július 21.)
- ↑ „Chefs' Comfort Food Cook-Off”, Southern Living, Time Inc. Lifestyle Group. (Hozzáférés: 2022. február 18.)
- ↑ Gardens, B.H.. The Ultimate Casseroles Book: More than 400 Heartwarming Dishes from Dips to Desserts, Better Homes and Gardens Ultimate. Houghton Mifflin Harcourt, 83. o. (2011). ISBN 978-0-544-18850-1
- ↑ Ultimate Comfort Food. cookingchanneltv.com
- ↑ Barnett, Louise. „Bacon butty is our favourite naughty snack”, Sunday Express, 2009. október 6. (Hozzáférés: 2017. augusztus 13.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p „British comfort food to make your mouth water”, The Daily Telegraph, 2013. március 22..
- ↑ a b c d e f g h i j k l m Avis-Riordan, Katie. The 20 most comforting foods, according to Brits: Many of the choices remind people of their childhoods. Hearst Magazines UK (2017. október 27.)
- ↑ „Bangers and mash most popular comfort food as Britons eat more during credit crunch”, Telegraph , 2009. június 22.. (Hozzáférés: 2013. május 8.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p „Best ever British comfort food recipes”, Olive Magazine
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o Comfort food recipes. BBC Good Food. BBC
- ↑ a b c Jaffrey, Madhur; Tom Kitchin, Nigel Slater, Tomos Parry, and Clare Smyth. „20 best comfort food recipes: part 2”, The Guardian , 2015. október 6. (Hozzáférés: 2017. szeptember 12.)
- ↑ Higgins, Lilly. „Give Me Five: Who can resist the comfort of egg and chips?”, The Irish Times, The Irish Times DAC, 2014. szeptember 26. (Hozzáférés: 2018. április 11.)
- ↑ Carrier, Rhonda. Frommer's London with Kids. John Wiley & Sons, 101. o. (2009). ISBN 978-0470593097
- ↑ Symon, Michael. „Beer Battered Fish 'n' Chips with Mushy Peas”, The Chew, American Broadcasting Company (ABC). (Hozzáférés: 2022. február 16.)
- ↑ Kerridge, Tom; April Bloomfield, Simon Hopkinson, Tim Hughes, Sam and Sam Clark. „20 best comfort food recipes: part 1”, The Guardian , 2014. február 24. (Hozzáférés: 2015. július 21.)
- ↑ Pudding. szotar.net. (Hozzáférés: 2022. február 17.)
- ↑ Nigella's jam roly-poly. BBC Food. (Hozzáférés: 2022. február 17.)
- ↑ „Stottie cake - the taste of home”, Shields Gazette, 2017 Johnston Publishing Ltd., 2011. január 12.. (Hozzáférés: 2022. február 16.)
- ↑ (Journalist), Dent, Karen. The North Yorkshire Cook Book : a celebration of the amazing food & drink on our doorstep, featuring over 40 stunning recipes, Green, Tim (Photographer) (2016). ISBN 978-1910863121. OCLC 964356602
- ↑ a b c d e f g h i Australian Comfort Food Recipes. Food.com . . (Hozzáférés: 2013. június 29.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r Ultimate Comfort Food. ninemsn Food . ninemsn. . (Hozzáférés: 2022. február 15.)
- ↑ Romero, Jo: Comfort foods from around the world. Yahoo! Lifestyle UK . Yahoo!, 2012. szeptember 27. .
- ↑ Marks, Kathy. „Adelaide's 'pie floater' fights losing battle in fast food war”, The Independent, 2003. december 6.
- ↑ a b c d e f g The Best Korean Comfort Foods. CIEE. (Hozzáférés: 2022. március 17.)
- ↑ a b c d Korean Comfort Foods That Will Warm You From The Inside-Out. Sejong. (Hozzáférés: 2022. március 17.)
- ↑ How a South Korean comfort food went global. BBC. (Hozzáférés: 2022. március 17.)
- ↑ Baladi Chic: Cairo's New Comfort Food. CNN Travel. (Hozzáférés: 2022. február 14.)
- ↑ Egypt Travel Guide. Afar. (Hozzáférés: 2022. február 17.)
- ↑ Ramadan recipe: a healthy and hearty foul medames. The National News. (Hozzáférés: 2022. február 17.)
- ↑ One-Hour Comfort: Quick, Cozy, Modern Dishes for All Your Cravings. America's Test Kitchen, 30. o. (2021). ISBN 9781948703833
- ↑ Beef Hawawshi sandwiches from the Eat, Habibi, Eat! cookbook. Eat North. (Hozzáférés: 2022. február 14.)
- ↑ Koshari, the comfort food from Egypt. Tribune India. (Hozzáférés: 2022. február 14.)
- ↑ Mark McWilliams. Food and Communication: Proceedings of the Oxford Symposium on Food and Cookery 2015. Oxford Symposium, 15. o. (2016). ISBN 9781909248496
- ↑ 7 Egyptian Comfort Foods Perfect For Winter. localguidetoegypt.com. (Hozzáférés: 2022. február 14.)
- ↑ A Digital School Cookbook to Aid Families. The New York Times. (Hozzáférés: 2022. február 17.)
- ↑ Why you should be eating molokhia and how to make this delicious superfood soup. Los Angeles Times , 2018. december 5. (Hozzáférés: 2019. február 17.)
- ↑ Celebrating Om Ali on Eat an Extra Dessert Day. Egyptian Streets. (Hozzáférés: 2022. február 17.)
- ↑ a b c Davis, Hilary. French Comfort Food. Gibbs Smith, Table of Contents. o. (2014. augusztus 1.). ISBN 978-1423636984
- ↑ Walhout, Hannah. „Pot-au-Feu: The Ultimate French Comfort Food”, Food & Wine, 2017. március 22. (Hozzáférés: 2018. január 30.)
- ↑ Proust's memory-laden madeleine cakes started life as toast, manuscripts reveal. The Guardian. (Hozzáférés: 2022. február 21.)
- ↑ a b c Valentini, Marinel: Best Comfort Food Dishes From The Philippines. The Culture Trip. The Culture Trip Ltd., 2016. október 17. (Hozzáférés: 2017. október 13.)
- ↑ a b c d Kryza, Andy: Filipino Food for Beginners: The 7 Dishes You Need to Know. ThrillList. Group Nine Media Inc., 2014. január 20. (Hozzáférés: 2017. október 13.)
- ↑ Harrison, Melissa: 24 Delicious Filipino Foods You Need In Your Life. BuzzFeed, 2014. május 11. (Hozzáférés: 2017. október 13.)
- ↑ a b c d e f g Galvez, Jane: 12 Best Filipino Comfort Food For The Rainy Days. Philihappy, 2016. július 30. . (Hozzáférés: 2017. október 13.)
- ↑ a b c d „Top 10 Best Rainy Day Comfort Foods on 'Ang Pinaka'”, GMA News Online, GMA Network, 2012. augusztus 23. (Hozzáférés: 2017. október 13.)
- ↑ „The Origins of Sweet Spaghetti: A Closer Look at the Filipino Sweet Tooth”, Pepper.ph, 2014. július 30. (Hozzáférés: 2018. december 16.)
- ↑ Foods for the soul. The Philippine Star. (Hozzáférés: 2022. március 7.)
- ↑ a b c 50 dishes that define the Philippines. CNN Travel. CNN, 2016. május 24. (Hozzáférés: 2017. október 13.)
- ↑ Tayag, Claude. „26 top Filipino iconic dishes”, The Philippine Star, 2012. július 29.. (Hozzáférés: 2022. március 7.)
- ↑ Sinampalukang Manok Recipe. Panlasang Pinoy . (Hozzáférés: 2019. április 13.)
- ↑ Sinampalukan: Filipino Chicken Soup. Serve With Rice . . (Hozzáférés: 2019. április 13.)
- ↑ Creamy Chicken Sopas (Filipino Chicken Macaroni Soup). Manila Spoon , 2013. november 12. (Hozzáférés: 2018. december 16.)
- ↑ Chicken Noodle Soup (Sopas) – Filipino version. Foxy Folksy , 2017. június 5. (Hozzáférés: 2018. december 16.)
- ↑ Traditional Greek Pastitsio recipe: the ultimate comfort food. Greek City Times. (Hozzáférés: 2022. február 21.)
- ↑ a b c What is Comfort Food? Which Greek dishes are considered comfort foods?. Little Cooking Tips. . (Hozzáférés: 2022. február 21.)
- ↑ a b c Bell Greek serving up Greek comfort food in Midlothian and Chester. WTVR. (Hozzáférés: 2022. február 21.)
- ↑ Hong Kong's top 10 best pork chop rice dishes. TimeOut Hong Kong. (Hozzáférés: 2022. február 23.)
- ↑ Hong Kong’s ‘cart noodles’ are irresistible to many, but certainly not worth dying for amid the Covid-19 pandemic. South China Morning Post. (Hozzáférés: 2022. február 23.)
- ↑ Comfort Food in Hong Kong. The New York Times, 2008. január 30. .
- ↑ How culinary icon dim sum connects Hong Kong people and reflects city’s dynamic ability for reinvention. South China Morning Post. (Hozzáférés: 2022. február 23.)
- ↑ Comfort food from Hong Kong's best. Asia One. (Hozzáférés: 2022. február 23.)
- ↑ Hong Kong’s hot pot obsession. BBC. (Hozzáférés: 2022. február 23.)
- ↑ a b c 13 best cha chaan teng in Hong Kong. TimeOut Hong Kong. (Hozzáférés: 2022. február 23.)
- ↑ Chicken biryani is hot stuff in India as it tops the takeaway charts. The Times. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
- ↑ a b c d 11 Comfort Foods Every Indian Loves in Times of Stress. india.com. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
- ↑ a b From Curd Rice to Kadhi Chawal: 5 Classic Indian Curd-Based Comfort Foods Of All Times. NDTV. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
- ↑ Monsoon special: Enjoy crispy bread patties today. The Indian Express. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
- ↑ Make Your Snacktime Delicious With 5 Classic Kachori Recipes. NDTV. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
- ↑ Egypt’s gift to India: the samosa, popular fried pastry snack named after the pyramids. South China Morning Post. (Hozzáférés: 2022. március 9.)
- ↑ Puri Bhaji Recipe: The Ultimate Desi Comfort Food For A Quick And Easy Dinner. NDTV. (Hozzáférés: 2022. március 9.)
- ↑ Dosa: India’s wholesome fast food obsession. BBC. (Hozzáférés: 2022. március 9.)
- ↑ My Comfort Food – Mie Jamur Pangsit Bakso. Indonesia Eats, 2007. augusztus 8. . (Hozzáférés: 2015. szeptember 12.)
- ↑ a b c d Fitria Rahmadianti: Comfort Food, Makanan Yang Bikin Nyaman dan Kangen (indonéz nyelven). Detik Food, 2012. szeptember 26. (Hozzáférés: 2014. szeptember 2.)
- ↑ Kinanti Pinta Karana. „Comfort Food Helps Indonesian Maid Recover”, Jakarta Globe, Globe Media Group, 2010. november 18..
- ↑ a b c De Launey, Guy: Barack Obama's Indonesia charm offensive. BBC News, 2010. november 10. (Hozzáférés: 2015. szeptember 12.)
- ↑ Olivier, Jamie. Gorgeous gado-gado: An Indonesian mega salad, Jamie's Comfort Food. Michael Joseph (2014). ISBN 978-0718159535
- ↑ nava-k: Maggi goreng mamak. Petitchef. . (Hozzáférés: 2017. október 31.)
- ↑ VL: Nasi Tim Warisan (indonéz nyelven). Femina. (Hozzáférés: 2014. szeptember 2.)
- ↑ Indonesian Steamed Rice with Chicken/Nasi Tim Ayam. What to Cook Today?. (Hozzáférés: 2014. szeptember 2.)
- ↑ Christina Andhika Setyanti. „Alasan Sup Ayam Jadi Makanan Paling Dicari Saat Flu”, CNN Indonesia, 2015. november 13. (indonéz nyelvű)
- ↑ Indonesia - Soto Ayam at Malioboro Country. Chowhound, 2011. október 29. . (Hozzáférés: 2015. szeptember 12.)
- ↑ Homemade Japanese Curry Rice (Kare Raisu) Recipe. Serious Eats . (Hozzáférés: 2021. november 11.)
- ↑ a b c d e Chavez, Amy. „10 distinctly Japanese comfort foods”, SoraNews24, Socio Corporation, 2015. március 10. (Hozzáférés: 2017. december 12.)
- ↑ „40 Japanese foods we can't live without”, CNN, Cable News Network, 2017. július 12. (Hozzáférés: 2017. december 12.)
- ↑ a b c d e f g Japanese Comfort Food. Japan Deluxe Tours . Japan Deluxe Tours, Inc., 2017. augusztus 30. (Hozzáférés: 2017. december 12.)
- ↑ F&W editors. „9 Japanese Comfort Foods to Make Right Now”, Food & Wine, Time Inc., 2016. január 11. (Hozzáférés: 2017. december 12.)
- ↑ a b c Best foods to try in Poland. CNN. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
- ↑ a b c d e f g Schabowy i pierogi ze wspomnień. Gdzie zjeść dania zapamiętane z dzieciństwa (lengyel nyelven). wyborcza.pl. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
- ↑ a b From ‘Duck Blood Soup’ to Pierogi dumplings, 10 unique dishes from Poland. The Times of India. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
- ↑ a b c d From a Polish Country House Kitchen: 90 Recipes for the Ultimate Comfort Food. Anne Applebaum, Danielle Crittenden (2012). ISBN 9781452110554
- ↑ a b Najlepsze dania z dzieciństwa? Tych nie popijaliśmy łzami. "Grzeszne absolutnie, ale niebo w gębie" (lengyel nyelven). MSN. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
- ↑ Ardis, Susan: Pierogies: Comfort food, Polish style. The State, 2012. november 7. . (Hozzáférés: 2022. március 10.)
- ↑ a b Íme az az 5 magyar comfort food, amelyre érdemes lenne a világ. Ízes Élet. (Hozzáférés: 2022. március 18.)
- ↑ a b c d 10 German comfort foods to try this fall. Stars and Stripes Europe. . (Hozzáférés: 2022. február 22.)
- ↑ a b c d e f g h 10 German comfort foods for the winter. Deutsche Welle. (Hozzáférés: 2022. február 22.)
- ↑ a b c d e f g h i j ((The Editors of Saveur)). Saveur: Italian Comfort Food. Weldon Owen International (2015). ISBN 9781681880785
- ↑ Lempert, Phil. „Italian comfort food: Ricotta gnocchi”, TODAY, 2008. december 2.
- ↑ Carlos, Angela. „This is the Ultimate Italian Comfort Food Recipe”, The Daily Meal, tronc, Inc., 2015. október 27. (Hozzáférés: 2017. augusztus 2.)
- ↑ Brassinga, Angela: 7 Favorite Lasagna Recipes: These layered pasta dishes will satisfy your comfort food craving. Sunset . Time Inc. Affluent Travel Group, 2015. június 9. (Hozzáférés: 2017. augusztus 2.)
- ↑ Chefs want you to eat pasta all’amatriciana. It’s comfort food for quake victims. Toronto Star. (Hozzáférés: 2022. március 4.)
- ↑ Gianni mesél: Az eredeti carbonara szabályai és trükkjei. Dining Guide. (Hozzáférés: 2022. március 7.)
- ↑ Sandoval, Eva. „The world's greatest comfort foods”, CNN, 2012. augusztus 14. (Hozzáférés: 2015. július 21.)
- ↑ a b c d e f g h 10 Russian Comfort Foods You Never Knew Existed. Yahoo!. (Hozzáférés: 2022. március 11.)
- ↑ Селедка под шубой: 10 версий новогоднего салата в ресторанах Москвы (orosz nyelven). afisha.ru. (Hozzáférés: 2022. március 11.)
- ↑ a b 10 comfort foods that Russians really love. Russia Beyond. (Hozzáférés: 2022. március 11.)
- ↑ How to make the hearty solyanka - the perfect comfort soup (VIDEO). Russia Beyond. (Hozzáférés: 2022. március 11.)
- ↑ a b c d Los cocidos nos generan nostalgia, según la guía del 'Comfort Food' (spanyol nyelven). El Diario Montañés. (Hozzáférés: 2022. március 16.)
- ↑ Lonely Planet Experience Spain. Lonely Planet, 78. o. (2019). ISBN 9781788685276
- ↑ a b c Acker, Kerry: Spanish Comfort Food Favorites. Epicurious. Condé Nast, 2013. január 24. (Hozzáférés: 2019. április 3.)
- ↑ Traditional Spanish Comfort Food at Home: Cocido Madrileño Recipe. Devour Madrid. Devour Tours, 2018. november 8. (Hozzáférés: 2019. április 3.)
- ↑ Behind the Bite: Tortilla de Patatas. Devour Madrid. Devour Tours, 2018. november 19. (Hozzáférés: 2019. április 3.)
- ↑ The ultimate comfort food: manti, or turkish dumplings. LA Weekly, 2011. (Hozzáférés: 2014. február 9.)
- ↑ Manti: A Food Without Borders. The Atlantic, 2009. (Hozzáférés: 2014. február 9.)
- ↑ a b c d Yemekten asla bıkmayacağımız 10 lezzetli anne yemeği. Hürriyet Daily News, 2020. (Hozzáférés: 2021. március 18.)
- ↑ a b c Life at home: What Turks eat for lunch and high tea. Daily Sabah. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
- ↑ Türk Mutfağında Pilav Geleneği. turkish-cuisine.org, 2012. (Hozzáférés: 2021. március 18.)
- ↑ a b Serve the soup!. Hürriyet Daily News. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
- ↑ Menemen (Turkish Scrambled Eggs With Tomato). The New York Times. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Comfort food című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.