Fekete Sándor (orvos)

A mai világban a Fekete Sándor (orvos) egyre aktuálisabb téma, és minden korosztálytól és érdeklődési körtől függetlenül felkeltette a figyelmét. Akár a társadalomra gyakorolt ​​hatása, akár szakmai jelentősége, akár a mindennapi életben betöltött jelentősége miatt, a Fekete Sándor (orvos) visszatérő beszédtéma lett különböző körökben. Az idő előrehaladtával a Fekete Sándor (orvos) iránti érdeklődés és kíváncsiság exponenciálisan növekszik, állandó vitát generálva annak következményeiről és a modern élet különböző aspektusaira gyakorolt ​​hatásáról. Ebben a cikkben elmélyülünk a Fekete Sándor (orvos) világában, hogy feltárjuk különböző oldalait, és megértsük jelentését a mai társadalomban.

Ez a szócikk az orvosról szól. Hasonló címmel lásd még: Fekete Sándor (egyértelműsítő lap).
Fekete Sándor
Született1885. január 9.[1]
Nagyvárad[1]
Elhunyt1972. szeptember 15. (87 évesen)[1]
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
HázastársaVáradi Aranka (1916–1924)
Foglalkozása
  • orvos
  • nőgyógyász
  • orvostörténész
  • szülész
IskoláiBudapesti Tudományegyetem (–1908)
SírhelyeFarkasréti temető (1-2-296/297)[2][3]

Nagyiváni Fekete Sándor (Nagyvárad, 1885. január 9. – Budapest, 1972. szeptember 15.) orvos, orvostörténész, szülész-nőgyógyász, muzeológus, az orvostudományok doktora (1955).

Élete

Nagyiványi Fekete Sándor és Löwinger Ilona fiaként született. A Budapesti Tudományegyetem orvostudományi karán diplomázott 1908-ban, ezután 1909 és 1921 között a II. számú szülészeti klinikán dolgozott. Váradi Aranka színésznővel 1916. július 27-én házasodtak Budapesten, a Józsefvárosban,[4] majd nyolc év után, 1924-ben elváltak.[5]

Fekete Sándor 1921-től vezette a Poliklinika nőgyógyászat-szülészeti osztályát, majd 1922-ben megszerezte egyetemi magántanári képesítését a szülészet és a nőgyógyászat élettanából. 1935 és 1963 között a Poliklinika (Szövetség utcai Kórház) igazgatójaként működött, közben 1946-ban címzetes egyetemi tanár lett. 1963-ban vonult nyugdíjba, azonban egy évvel később, 1964-ben újból munkába állt és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatójává nevezték ki, amelyet ekkoriban hoztak létre. 1971 végérvényesen nyugállományba vonult.

Ő használta elsőként a só- és vízszegény diétát a terhes nőknél, a nőgyógyászati gyulladások kezelésében pedig a kalcium terápiát alkalmazta. Fontosak tanulmányai és kutatásai a szülés mechanizmusáról, illetve a petefészek működéséről, melyek a nőgyógyászatban új irányzat megindulását eredményezték. A bábaképzés fejlődésével is foglalkozott. Orvostörténeti kutatásokat is végezett, melyek során tisztázta Semmelweis szerepét az 1848-as forradalomban, valamint az egyetemes orvostörténetben elfoglalt helyét, valamint Tauffer Vilmos életművét is kutatta. Munkásságának elismerése gyanánt megkapta a Magyar Orvostörténelmi Társaság Veszprémi István emlékérmét.

Fontosabb művei

  • A női nemző szervek működése és hatása a szervezetre (magyarul és németül, Budapest, 1929)
  • A terhességi toxicosisok (Budapest, 1959)
  • Fundamentals to the pathogenesis of pregnancy toxaemias (különnyomat, Budapest, 1963)
  • Tauffer Vilmos. Adatok a magyar szülészet és nőgyógyászat történetéhez. 1851–1934 (Budapest, 1971)

Jegyzetek

  1. ↑ a b c d Magyar életrajzi lexikon. Magyar életrajzi lexikon . Akadémiai Kiadó, 1967 (Hozzáférés: 2022. augusztus 9.)
  2. ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
  3. ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
  4. ↑ Bp. VIII. ker. állami házassági anyakönyv 730/1916. folyószám.
  5. ↑ A budapest kir. tszék. 1.P.38761/4-1924. sz. ítélete.

Források