Burgundiai-ház

A Burgundiai-ház (vagy Burgundi-ház) kifejezés két királyi dinasztiát is jelöl. Az egyik dinasztiából, amely az Ivreai-Burgundiai ház nevet is viseli, Kasztília és León, valamint – az oldalágak révén –, Kasztílián és Leónon kívül, Aragónia, Valencia, Szicília és Nápoly királyai és királynői, Barcelona grófjai kerültek ki. A másik dinasztiából pedig, amelyet viszont csak Burgundiai-ház néven neveznek, szintén oldalágakkal együtt, Portugália királyai és királynői származtak.

A két Burgundia

A két, különböző Burgundiai-házból származó első királyok trónra kerülésekor két Burgundia is létezett: A Burgundiai Grófság és a Burgundiai Hercegség.

A Burgundiai Grófság

A Burgundiai Grófság (később Palotagrófság, illetve Burgund Szabadgrófság, francia elnevezése szerint Franche-Comté), a Szent Római Birodalomtól, azaz, a Német-Római Császárságtól függő területi egység volt, Dole székhellyel, mielőtt a XVII. század második felében véglegesen a Francia Királyság része lett, amelyhez – ténylegesen – már egyes, korábbi időszakokban is kapcsolódott.

A grófság első uralkodói dinasztiája az Ivreai-ház, amelynek a tagjai 1184-ig uralkodtak a grófságban. E dinasztiából származó első grófnak, Ottó-Vilmosnak (? -1026) az apja, Adalbert (?-971), társuralkodóként Itália királya, és – II. Adalbert néven – Ivrea őrgrófja volt; innen kapta a grófi dinasztia a nevét. Adalbert egyébként anyai ágon a Karoling–házbeli frank uralkodónak, I. (Nagy) Károly (742–814) császárnak a leszármazottja volt.

I. (Nagy) Vilmos (?-1087) gróf fia (és Ottó-Vilmos gróf dédunokája), Burgundiai Rajmund (?-1107) gróf (II. Kallixtusz római pápa testvére), Kasztíliába ment, hogy a mórok ellen harcolhasson. Feleségül vette a Navarrai-házból származó Urraca (1080?1082?-1126) kasztíliai és leóni királynőt, VI. Vitéz Alfonz király leányát; a király Rajmundot Galícia grófjává tette. Rajmund gróf és Urraca királynő fia, VII. Császár Alfonz lett az első, Ivreai-Burgundiai házból származó kasztíliai és leóni király.

Az Ivreai-ház oldalágának, a Chalon-i háznak a tagjai 1248-tól 1330-ig uralkodtak a grófságban.

A Burgundiai Hercegség

A Burgundiai Hercegség, Dijon székhellyel, a Francia Királyság része, a burgundiai herceg pedig a francia király hűbérese volt.

A hercegséget 1031-től 1361-ig a francia királyokat adó Capeting-ház oldalága, az első, avagy idősebb hercegi ház uralta; ebből a házból I. Róbert (1011-1076) volt az első burgundiai herceg; II. Róbert (972-1031) francia király fia. A herceg elsőszülött fia, Henrik, még az apja életében (1070 körül) meghalt. Henrik legkisebbik fia Henrik gróf (1069-1112) volt. Henrik testvére, I. Eudes („Odo”) hercegnek (1058 körül-1102) Burgundiai Rajmund gróf volt a sógora. Henrik gróf, Rajmund gróffal együtt, Kasztíliába ment, hogy ő is a mórok ellen harcolhasson. Feleségül vette Kasztíliai Teréziát (1080-1130), VI. Alfonz kasztíliai és leóni király házasságon kívül született leányát (Urraca királynő féltestvérét), a király pedig Henriket Portugália grófjává tette. Henrik gróf és Terézia fia, Alfonz gróf lett Portugália első királya.

Kasztília és León, Aragónia, Valencia, Szicília és Nápoly királyai és királynői, Barcelona grófjai az Ivreai-Burgundiai házból és a ház oldalágaiból

Kasztília és León királyai és királynője az Ivreai-Burgundiai házból

Kasztília és León királyai és királynői a Trastámara-házból

Aragónia, Valencia, Szicília és Nápoly királyai, Barcelona grófjai a Trastámara-házból

Nápoly királyai az Aragóniai-házból

Portugália királyai és királynői a Burgundiai-házból és a ház oldalágaiból

Portugália királyai és királynője a Burgundiai-házból

Portugália királyai az Avis-házból

Portugália királyai és királynői a Bragança-házból

Jegyzetek

  1. A dél-európai forrásmunkák általában nem tesznek elnevezésbeli különbséget a spanyol, illetve a portugál területen uralkodott Burgundiai-házak között; azonban, célszerűségi szempontokra figyelemmel, a spanyol területeken uralkodott dinasztia - a burgundiai grófi dinasztia eredetére utalással - Ivreai-Burgundiai háznak is nevezhető.
  2. I. Pétert az utódja, II. Henrik, leszúrta.
  3. Általánosnak tekinthető az a felfogás, amely szerint 1516-tól egységes Spanyol Királyság létezett, nem Aragónia, illetve Kasztília és León önálló királyságai.
  4. A korábban egységes, Nápolyt is magába foglaló, Szicíliai Királyságból 1282-ben, a szicíliai vecsernyét követően – ténylegesen – két királyság alakult ki, amelyeket a történetírás Szicíliai Királyságnak és Nápolyi Királyságnak nevez. A Szicíliai Királyságban uralkodott, Frigyes nevű királyok (I. Frigyes (II. Frigyes néven német-római császár), II. Frigyes és III. (Együgyű) Frigyes), ezért - egyes szerzők szerint -, nem tekinthetőek nápolyi királyoknak (hiszen 1282 előtt még nem létezett a történetírásban Nápolyi Királyságnak nevezett állam). E szerzők szerint Frigyes nápolyi király (más szerzőkkel ellentétben) I. Frigyes - és nem IV. Frigyes - király volt. Lásd: http://www.genmarenostrum.com/pagine-lettere/letterat/trastamara.htm, és http://it.wikipedia.org/wiki/Sovrani_di_Napoli_e_Sicilia.
  5. Egyes források Antalt (1531-1595), Crato priorját, I. Mánuel királynak az unokáját, Lajosnak (1506-1555), Beja hercegének a házasságon kívül született fiát is Portugália 1580-ban uralkodott királyának tekintik.

Külső hivatkozások

Kapcsolódó szócikkek

Források