Ebben a cikkben a Bajomi Lázár Endre témáját átfogó és elemző szemszögből tárgyaljuk, azzal a céllal, hogy teljes és részletes képet adjunk erről a kérdésről. A szövegben a Bajomi Lázár Endre-hez kapcsolódó különböző szempontokat fogjuk feltárni, az eredetétől és történetétől a mai relevanciáig. Hasonlóképpen különböző véleményeket és elméleteket fogunk megvizsgálni a témában, hogy széles és gazdagító perspektívát adjunk az olvasónak a Bajomi Lázár Endre-ről. Ezen kívül konkrét példákat és esettanulmányokat mutatunk be, amelyek segítenek szemléltetni és szemléltetni a Bajomi Lázár Endre hatását különböző területeken. Kétségtelen, hogy a Bajomi Lázár Endre nagyon érdekes és összetett téma, ezért elengedhetetlen, hogy a megérdemelt mélységgel és szigorúsággal foglalkozzunk vele.
Bajomi Lázár Endre | |
Élete | |
Született | 1914. augusztus 19. Biharnagybajom |
Elhunyt | 1987. május 17. (72 évesen) Budapest |
Sírhely | Farkasréti temető |
Nemzetiség | magyar |
Szülei | Lázár Adolf Kardos Etelka |
Pályafutása | |
Írói álneve | Lázár András André Lazar |
Jellemző műfaj(ok) | regény, esszé, tanulmány, kultúrtörténet |
Első műve | Holnap kifutnak a hajók (regény, 1955) |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Bajomi Lázár Endre témájú médiaállományokat. |
Bajomi Lázár Endre, eredeti neve: Lázár András Iván,[1] francia nyelvű művein André Lazar (Biharnagybajom, 1914. augusztus 19. – Budapest, 1987. május 17.), magyar író, műfordító, szerkesztő, irodalomtörténész.
Szülei Lázár Adolf és Kardos Etelka voltak, izraelita vallásúként anyakönyvezték.[1] A debreceni tudományegyetemen tett tanári alapvizsgát. 1934-1950 között 16 éven át Párizsban élt. A francia irodalom és általában a kultúra egyik legkiválóbb magyarországi ismerője. Tucatnyi francia regényt fordított magyarra, így Boris Vian könyveit. Baloldali magyar emigráns lapok munkatársa lett. Franciaországban Dávid Ferenc, a hazai folyóiratokban Bajomi Endre néven publikált. A Korunk és az Új Hang párizsi munkatársa, 1938-ban a párizsi Szabad Szó szerkesztője lett. 1945-1947 között a Droit et Liberté és a République Hongroise című lapokat szerkesztője, 1947-1949 között a Párizsi Magyar Sajtóiroda vezetőhelyettese, majd – Fejtő Ferenc 1949 szeptemberi lemondása után – vezetője. 1952-ben tért haza. 1953-ig a Külügyminisztérium sajtóosztályán dolgozott, majd 1953-1954 között a Szépirodalmi Könyvkiadó, 1955-től az Új Magyar Könyvkiadó, illetve az Európa Könyvkiadó szerkesztője, illetve lektora volt 1977-ig, nyugalomba vonulásáig. Főmunkatársa volt a Világirodalmi lexikonnak.
Írói tevékenységének középpontjában a magyar–francia kulturális kapcsolatok hagyományának ápolása állt. A 14. századig visszamenően módszeresen feldolgozta e kapcsolatok történetét. Könyvek sorát szentelte a francia szellemi élet nagy alakjainak.