A mai világban a Vajda János (zeneszerző) olyan témává vált, amely nagyon fontos és sok ember számára érdekes. A terület szakértőitől a nagyközönségig a Vajda János (zeneszerző) jelentőségét nem lehet alábecsülni. Az évek során a Vajda János (zeneszerző) számos kontextusban vita, kutatás és elemzés tárgya volt, tükrözve jelentős hatását a társadalom különböző területein. Ebben a cikkben a Vajda János (zeneszerző) különböző oldalait és a mai világra gyakorolt hatását fogjuk feltárni, megvizsgáljuk relevanciáját, fejlődését, valamint a jelenre és a jövőre gyakorolt hatásait.
A Lorántffy Zsuzsanna (Zenei) Általános Iskolába járt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1968 és 1973 között Párkai Istvánnál karvezetést, majd 1970-től 1975-ig Petrovics Emilnél zeneszerzést tanult. 1974–1979 között a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának korrepetitora volt, majd 1979-től 1980-ig Ton de Leeuwnél volt posztgraduális képzésen, az amszterdami Sweelinck Konzervatóriumban. 1981-ben a Zeneakadémia tanára lett, és eleinte prozódiát oktatott, Petrovics asszisztenseként dolgozott, majd zeneszerzést tanított.
Vajda zeneszerzői munkássága a zene számos területére kiterjed: írt operákat (a kortárs magyar opera egyik legfontosabb képviselője), baletteket, nagyzenekari és kamarazenekari műveket, kórusműveket, dalokat és szólóhangszeres darabokat. Kompozícióira a tonális zene jellemző, ily módon a hagyományokhoz kötődik. „Túl azon, hogy az ember alkotás közben a maga szükségleteit elégíti ki, nem szabad megfeledkezni az alapvető célról, vagyis másokhoz szólni, méghozzá olyan módon, amelyet mindenki megért” – mondta.
2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, az indoklás szerint „…a zeneszerzés legkülönbözőbb – különösen az opera, az oratórium és a kórusművészet – műfajaiban alkotott drámai erejű, a közönség érzelmeit is megragadó lírai szépségű műveiért érdemelte ki az elismerést.”