Ebben a cikkben elmélyülünk a Szász Péter-ben, feltárva a téma összes releváns vonatkozását. A Szász Péter nagy jelentőségű téma a mai társadalomban, és hatása mindennapi életünk több területére is kiterjed. Ebben a cikkben megvizsgáljuk annak eredetét, fejlődését, következményeit és lehetséges megoldásait, különböző nézőpontokat és megközelítéseket elemezve, hogy alaposan megértsük a Szász Péter-hez kapcsolódó összes szempontot. Ezenkívül megvizsgáljuk a Szász Péter lehetséges jövőbeli következményeit, és azt, hogy ez hogyan befolyásolhatja a témának a jövőbeni megközelítését. Az átfogó kép érdekében olyan releváns adatok, tanulmányok és kutatások kerülnek bemutatásra, amelyek segítenek az olvasóknak teljes mértékben megérteni a Szász Péter jelentőségét és hatását társadalmunkra.
Szász Péter | |
Született | 1927. augusztus 19. Budapest |
Elhunyt | 1983. február 1. (55 évesen) Hamburg |
Állampolgársága | magyar |
Gyermekei | Szász János |
Foglalkozása | filmrendező, forgatókönyvíró, dramaturg |
Kitüntetései | Balázs Béla-díj (1977) |
Szász Péter (Budapest, 1927. augusztus 19. – Hamburg, 1983. február 1.) Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, dramaturg, kritikus. Fia Szász János, filmrendező.
A második világháború idején származása miatt családjával együtt elhurcolták a dachaui koncentrációs táborba.[1] 17 évesen (1944) jutott haza. Az érettségi után a Világhoz került újságírónak, majd 1949-ben a Magyar Rádió munkatársa lett. Tehetségére Bacsó Péter is felfigyelt, aki átcsábította a filmgyárba, ahova dramaturgnak szerződött 1953-ban.
A Hunnia Filmstúdióban eltöltött évek alatt számos forgatókönyvet is írt. Érdeklődése a vígjátéktól a drámáig terjedt; alkotásait könnyed, ötletes, mozgalmas stílus jellemezte; kedvelte a humort, a kalandot és a tragikomikumot is.
Ő írta – többek között – a Fel a Fejjel, a Gázolás, a Hannibál tanár úr, a Mese a 12 találatról, a Fűre lépni szabad, és részben az egyik legsikeresebb magyar filmvígjáték – a mára már klasszikussá lett – A tizedes meg a többiek forgatókönyvét. Rendezőasszisztensként is dolgozott – például Gertler Viktor, Herskó János, Keleti Márton és Várkonyi Zoltán mellett –, majd 1967-ben mint filmrendező debütált a Fiúk a térről című alkotással. Ezt követték a Kapaszkodj a fellegekbe! (1971), az Egy kis hely a nap alatt (1974) és a Szépek és bolondok (1976). 1977-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki. A filmművészettől 1980-ban búcsúzott el betegsége miatt. Utolsó munkája a Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét? volt.
Utolsó éveiben elkeseredetten otthagyta a filmgyárat, és az Esti Hírlaphoz szerződött. Sok cikke jelent meg a Film Színház Muzsikában is.
Több szívműtéten esett át, míg végül 1983. január 31-én Hamburgban szíve felmondta a szolgálatot.