Ebben a cikkben a Liu Hsziao-po (irodalmár) témával foglalkozunk különböző nézőpontokból, azzal a céllal, hogy átfogó és teljes képet adjunk erről a témáról. A Liu Hsziao-po (irodalmár) ma nagyon fontos téma, mivel a társadalom, a kultúra, a gazdaság, a politika és a mindennapi élet különböző területeit érinti. Ezen a vonalon feltárjuk a Liu Hsziao-po (irodalmár) különböző oldalait, elemezve történetét, jelenlegi vonatkozásait és lehetséges jövőbeli fejlesztéseit. Ezen túlmenően a Liu Hsziao-po (irodalmár) körüli érdeklődést felkeltő konkrét szempontokra fogunk összpontosítani, mint például a bizonyos népességcsoportokra gyakorolt hatása, a környezetre gyakorolt hatása vagy más releváns jelenségekkel való kapcsolata. Röviden, ez a cikk egy teljes és gazdagító áttekintést kíván nyújtani a Liu Hsziao-po (irodalmár)-ről, olyan információkat, gondolatokat és elemzéseket nyújtva, amelyek minden típusú olvasó számára érdekesek lehetnek.
Liu Hsziao-po | |
![]() | |
Született | 1955. december 28.[1][2][3][4][5] Csangcsun[6] |
Elhunyt | 2017. július 13. (61 évesen)[7][8][2][3][4] First Affiliated Hospital, China Medical University |
Állampolgársága | kínai |
Nemzetisége | kínai |
Házastársa | Liu Xia (1997. november – 2017. július 13.)[9] |
Gyermekei | egy gyermek |
Foglalkozása | irodalomtörténész, emberi jogi aktivista |
Tisztsége | elnök (2003–2007, Independent Chinese PEN Center) |
Iskolái |
|
Kitüntetései | Lista
|
Halál oka | rák[20] |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Liu Hsziao-po témájú médiaállományokat. | |
Liu Hsziao-po (egyszerűsített kínai: 刘晓波; hagyományos kínai: 劉曉波, pinjin átírással Liú Xiǎobō, Csangcsun, 1955. december 28. – 2017. július 13.) kínai irodalomtörténész, esztéta, emberi jogi aktivista. 2010-ben Nobel-békedíjat kapott „Az alapvető emberi jogokért Kínában folytatott hosszú és erőszakmentes küzdelméért”.
A Pekingi Tanítóképző Egyetem irodalomprofesszora, több egyetem vendégoktatója, többek között az Oslo-i, Hawaii-i, és Columbia Egyetemé. Az 1989-es pekingi diáklázadás egyik vezéralakja volt, az erőszakmentességre való biztatásával a Tienanmen téri vérengzés továbbgyűrűzését sikerült elérnie. Az 1990-es években 20 hónapra bebörtönözték, ezután három évet töltött egy átnevelő kényszermunkatáborban. 2003-2007 között a PEN Club írószövetség kínai egyesületének elnöke. Liu ezalatt több bíráló esszét írt és publikált a Kínai Kommunista Pártról. 2008-ban ő volt a kezdeményezője a demokratikus reformokat – egyebek között az emberi jogokat szavatoló alkotmányt – követelő Charta 2008 kiáltványnak, amelyet több százan, köztük vezető értelmiségiek írtak alá. 2009-ben „államellenes felforgatás” címén 11 év börtönbüntetést szabtak ki rá. Egy Liaoning tartománybeli börtönben tartották fogva. 2010-ben Nobel-békedíjat kapott.[21] 2017. május 23-án végső stádiumú májrákot állapítottak meg nála, és néhány nap múlva emiatt kiengedték a börtönből. Ezután Senjangban, a Kínai Orvosi Egyetem 1. számú klinikáján ápolták.[22] Itt halt meg július 13-án.[23]
A hivatalos indoklás szerint Liu az alapvető emberi jogok érvényesüléséért hosszú ideje folytatott, békés küzdelméért kapta meg az elismerést. A rá kiszabott súlyos büntetések révén Liu Hsziao-po a demokráciáért küzdők legfőbb jelképévé vált. Fu Jing kínai külügyminiszter-helyettes egy korábbi nyilatkozatában figyelmeztette a norvég Nobel-békedíj Bizottság elnökét, hogy ártana a Kína és Norvégia közötti kapcsolatoknak, ha Liu kapná a kitüntetést. Kína hivatalos álláspontja szerint Liu tettei „szöges ellentétben állnak” a Nobel-békedíj célkitűzéseivel. Kínában leállították a BBC televízió élő közvetítését, amikor Oslóban bejelentették a Nobel-békedíj kitüntetettjét.
A kitüntetésről a kínai hivatalos médiában egyetlen hír sem jelent meg, az internetes keresőket blokkolták. Franciaország és Németország a bejelentést követően arra kérte Kínát, hogy Liut mielőbb engedje szabadon. Feleségét, Liu Hsziát a kínai hatóságok őrizetbe vették, jelenleg házi őrizetben van.[24] Kína egyúttal saját békedíjat alapított Konfuciusz-békedíj néven, melynek első kitüntetettje Lien Csan, Tajvan korábbi alelnöke.[25]