A mai cikkben a Ivan Andrejevics Krilov-ről fogunk beszélni, egy olyan témáról, amely évek óta vita és tanulmányozás tárgya. Megjelenése óta a Ivan Andrejevics Krilov érdeklődést váltott ki a különböző közösségekben, és különböző területeken vita tárgyát képezi. Ebben a cikkben a Ivan Andrejevics Krilov legfontosabb aspektusait elemezzük, feltárva eredetét, következményeit és a jelenlegi társadalomra gyakorolt hatását. Ezenkívül foglalkozni fogunk a Ivan Andrejevics Krilov körül létező különböző perspektívákkal, valamint a lehetséges megoldásokkal vagy megközelítésekkel az általa jelentett kihívások kezelésére. Reméljük, hogy ez a cikk érdekelni fogja azokat, akik jobban szeretnék megérteni a Ivan Andrejevics Krilov-et, és kiindulópontként szolgálhat a témával kapcsolatos jövőbeli elmélkedésekhez és vitákhoz.
Ivan Andrejevics Krilov | |
![]() | |
Született | 1769. február 2.[1][2][3][4][5] Moszkva[1][6][2][7][8] |
Elhunyt | 1844. november 9. (75 évesen)[1][2][6][3][4] Szentpétervár[1][2][7][8] |
Álneve | Navi Volyrk |
Állampolgársága | orosz |
Foglalkozása | |
Kitüntetései | Order of Saint Stanislaus, 1st class |
Halál oka | tüdőgyulladás |
Sírhelye | Tyihvini temető |
![]() | |
Ivan Andrejevics Krilov aláírása | |
![]() A Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Ivan Andrejevics Krilov témában. | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Ivan Andrejevics Krilov témájú médiaállományokat. | |
Ivan Andrejevics Krilov (Иван Андреевич Крылов) (Moszkva, 1769. február 13. – Szentpétervár, 1844. november 21.) orosz költő, író.
Szegényebb katona családból származik. Gyermekként vállal hivatalnoki állást. Autodidakta módon tanult. Tizenhárom évesen írta első vígoperai librettóját. 1782-ben Szentpétervárra került, ahol aktívan részt vett az irodalmi színház életében és a Kofejnyica című librettót írta. 1789-ben Pocsta duhov címmel szatirikus folyóiratot indított, ami rövid időn belül megszűnt. 1792-ben Zrityel címmel újraindította. Szatirikus, flegmatikus nyelvezete nyelvezete jól illett piknikus alkatával. A korszak vezető személyeinek kifigurázása következtében hosszú évekig rendőri felügyelet alatt állt. 1804-től kezdte írni verses állatmeséit. 1810-től csaknem haláláig a Cári Közkönyvtár munkatársa lett. Életműve két szakaszra osztható, 1789-től a szatirikus írásai, majd 1804-től verses állatmeséi. A verses állatmesék műfajában talált magára, munkáit még életében, 1843-ban kilenc kötetbe rendezték. Elődje (Aiszóposz, Phaedrus, Jean de La Fontaine és az orosz Ivan Dmitrijev) tematikáján alapuló munkája szereplői új életre keltek. Kialakított stílusa utánozhatatlannak bizonyult. Az élőbeszéd, a dialógus törvényszerűségein épülnek fel meséi. Igen sok állatmeséje politikai ihletésű.
1841-ben a szentpétervári Orosz Tudományos Akadémia rendes tagja lett.[9]