Alekszandr Nyikolajevics Ragyiscsev

Alekszandr Nyikolajevics Ragyiscsev
Született	Александр Николаевич Радищев 1749. augusztus 20.[1][2][3][4] Radischevo Moszkva
Elhunyt	1802. szeptember 12. (53 évesen)[1][2][5][6][4] Szentpétervár[1][7]
Állampolgársága	orosz
Házastársa	Anna V. Radishcheva (1775–1783)[3]
Gyermekei	Aphanasy Radishchev Pavel Radishchev Nikolay Radishchev
Szülei	Nikolay Radishchev
Foglalkozása	filozófus író regényíró költő közgazdász
Iskolái	Lipcsei Egyetem (1766–1771)
Halál oka	nitric acid poisoning[3]
Sírhelye	Volkovói Temető[2]
Alekszandr Nyikolajevics Ragyiscsev aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Alekszandr Nyikolajevics Ragyiscsev témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Alekszandr Nyikolajevics Ragyiscsev (orosz nyelven: Александр Николаевич Радищев, Moszkva vagy Verhnyeje Obljazovo, 1749. augusztus 20.^jul. / augusztus 31.^greg. – Szentpétervár, 1802. szeptember 12.^jul. / szeptember 24.^greg.) orosz író, a 18. század végének kiemelkedő alkotója. Elsősorban fő művéről, az Utazás Pétervárról Moszkvába (Путешествие из Петербурга в Москву, megjelent 1790-ben) című könyvéről ismert. Fontosabb munkáiban a francia felvilágosodás eszméinek hatása érvényesül.

Középbirtokos nemesi családban született, születési helyéről nem maradt fenn hivatalos irat. Két idősebb fia szerint Moszkvában született, de egyik unokája (A. P. Bogoljubov) szerint a Szaratovi kormányzóság (a jelenlegi Penzai terület Kuznyecki járása) Verhnyeje Obljazovo falujában, mai nevén: Ragyiscsevóban. (A falu 1952-ben vette fel az író nevét). Valószínűsítik, hogy közvetlenül moszkvai születése után falura vitték, és ott töltötte gyermekkorát.^[8]

Hatéves korában francia nevelőt kapott, akiről kiderült, hogy katonaszökevény. Ekkor a gyermeket a moszkvai rokonokhoz küldték, és ott „igazi” francia nevelője volt. II. Katalin orosz cárnő trónra lépése után, 1762-től Ragyiscsev a szentpétervári kadétintézetben (Pazseszkij Korpusz) nevelkedett. Az intézet tagjaként betekintést nyert a cári udvar mindennapi életébe is. 1766-ban egyike volt annak a tizenkét fiatal nemesembernek, akiket a cárnő a lipcsei egyetemre küldött jogi és más tanulmányok folytatására. Ragyiscsev bő öt évet töltött Lipcsében, megismerkedett a francia felvilágosodás eszméivel, Jean-Jacques Rousseau, Helvétius és mások műveivel. Elsajátította a német, a francia, a latin nyelvet (később olaszul és angolul is megtanult) és jogi tanulmányai mellett orvostudománnyal, kémiával is foglalkozott.

1771-ben hazatért és Szentpéterváron állami szolgálatba lépett: egy ideig a Szenátusnál címzetes tanácsosi rangban jegyzőként (jegyzőkönyvvezetőként?) dolgozott, majd egy szentpétervári tábornok törzsében jogtanácsosként (обер-аудитор) teljesített szolgálatot. 1775-ben kilépett a szolgálatból (kb. az alezredesnek megfelelő katonai rangban: секунд-майор) és házasságot kötött egy lipcsei diáktársa (Rubanovszkij) bátyjának lányával, Anna Szergejevnával.

1778-ban ismét hivatalt vállalt. A Kereskedelmi Kollégium elnöke, A. R. Voroncov gróf pártfogásába fogadta, és ez a pártfogás végigkísérte az író további életét, különösen a szibériai éveiben. 1780-tól Ragyiscsev a szentpétervári vámhivatal idős, beteg vezetőjének helyetteseként, gyakorlatilag vezetőként dolgozott (1790-ben ki is nevezték a vámhivatal vezetőjének). Közben, 1783-ban felesége meghalt, három fiút és egy leányt hagyva férjére, akiknek nevelését az elhunyt huga, Jelizaveta Vasziljevna folytatta.

Irodalmi működése az 1780-as években bontakozott ki. Akkor keletkezett Szabadság (Volnoszty, 1783–1785) című nevezetes ódája is, melyet később fő művébe illesztett be. Az Utazás Pétervárról Moszkvába egyes fejezetei 1785-től kezdve születtek, a könyvet 1789-ben fejezte be és engedélyeztette a cenzorral. Miután akkor már engedélyezték a nyomdák szabad működését, Ragyiscsev 1790-ben házi nyomdát vásárolt. Otthonában nyomtatta ki (szolgák és barátok segítségével) előbb egy levélformában készült kisebb írását, majd az Utazás…-t, de a szerző nevét nem tüntette fel. Az első példányokat május végén átadta forgalmazásra egy könyvkereskedőnek, további néhányat elküldött barátainak.

II. Katalin a könyv egyes részeit lázítónak, „francia mérget ontó”-nak tartotta, a pravoszláv tanítással ellentétesnek és a cári udvar elleni támadásnak tekintette. Az írót június 30-án letartóztatták és a Péter–Pál-erődbe vitték. A kihallgatások során megtagadta könyvét, és július 24-én a bírói tanács halálra, könyvét pedig megsemmisítésre ítélte. Negyven napot töltött Ragyiscsev az erődben, a halál árnyékában. Szeptember 4-én II. Katalin a halálos ítéletet kegyelemből a szibériai Ilimszki-erődben letöltendő tíz év száműzetésre változtatta. (Az erőd maradványai az Uszty-ilimszki-víztározó építésekor, az 1960-as években víz alá kerültek).

A különösen szigorú fellépés meglepőnek tűnhet, hiszen 25 évvel korábban maga az uralkodó küldte Ragyiscsevet és társait nyugati egyetemre jogi tanulmányok folytatására. Csakhogy közben lezajlott a Pugacsov-felkelés (1773–1775), az amerikai függetlenségi háború (1775–1783), főként pedig az 1789. júliusi francia forradalom, mely joggal ejtette rémületbe Európa uralkodóit.

Ragyiscsevet 1790. szeptember 8-án indították útnak Szibériába, de csak 1792. január 4-én érkezett Ilimszkbe. Közben hét hónapot a tobolszki kormányzónál töltött (pártfogója, Voroncov gróf támogatásával). Az út folyamán Kazanytól, 1790 novembertől 1791 végéig naplót vezetett. Egykori feleségének húga a két kisebb gyermekkel követte őt. Szibériában férj-feleségként éltek, de hazafelé az asszony megfázott és Tobolszkban 1797 áprilisában meghalt. Házaséletükből három gyermek született.

II. Katalin halála után az új cár, I. Pál 1796. november 23-án amnesztiát hirdetett, de a hír csak 1797 elején ért Ilimszkbe. Ragyiscsev február 10-én indult vissza az európai Oroszországba és júliusban érkezett apja birtokára, a tartózkodási helyéül kijelölt Nyemcovóba. 1798-ban engedéllyel egy évet a szülőfalujában, apjánál töltött, majd visszatért Nyemcovóba. Csak tíz év múltán, az új uralkodó, I. Sándor 1801. évi trónra lépésével térhetett vissza Szentpétervárra, akkor visszakapta rangját, kitüntetéseit. Augusztusban a frissen alakult törvényalkotó bizottságnál kapott munkát. Egy elkészített reformtervezetét főnöke nem nézte jó szemmel, sőt röpke utalást is tett Szibériára. Az idegileg erősen megviselt író tíz nappal később, szeptember 11-én öngyilkos lett (királyvizet ivott) és másnapra meghalt.

Van olyan vélemény, hogy Ragyiscsev felesége halála (1783) óta pszichikai beteg volt, később a börtönben belsőleg összeomlott, és a betegség fel-feltörő hullámai élete végéig kísérték.^[9]

Ragyiscsev írói pályája fordítással kezdődött: Gabriel Bonnot de Mably francia filozófus, történész Observations sur l’histoire de la Grèce (1766) című munkáját fordította oroszra. A könyv 1773-ban jelent meg, orosz címe: Размышления о греческой истории или о причинах благоденствия и несчастия греков. Lefordított egy katonatiszteknek szóló német szabálygyűjteményt is (megjelent név nélkül 1777-ben).^[10]

Az 1770-es években néhány eredeti (nem idegenből fordított) munkája is született, egyik legkorábbi írása talán az Egy hét naplója (Дневник одной недели). Irodalmi munkássága az 1780-as években bontakozott ki, és 1789-90-ben jelentek meg művei. Közös jellemzőjük az első személyű előadásmód – formailag: napló, levél, útirajz –, de a szentimentalista prózát gyakran jellemző túlzott érzelmesség nélkül. Műveit áthatja a francia felvilágosodás eszméinek szelleme.

• Szabadság (Вольность) – óda. A költeményt az amerikai függetlenségi háború alkalmából írta, 1783-ban fejezte be. Nagy része későbbi fő művébe, az Utazás…-ba illesztve jelent meg. A klasszicizmus hagyományos költői műfaját választotta, de a versben nem az uralkodót, hanem a nagybetűs Szabadságot és harcosait dicsőíti.

Az egész nép gyülésbe árad,

s az öntött vastrónt szétveri,

Sámsonként megremegteti

az álnokság kastélyait,

a természet törvényre kap hát,

milyen nagy is vagy ó, szabadság!

Teremtő Isten alkot így! ^[11]

• Beszéd arról, hogy ki a hazafi (Беседа о том, что есть сын отечества) – megjelent egy folyóiratban név nélkül, 1789 decemberében.
• F. V. Usakov élete (Житие Федора Васильевича Ушакова с приобщением некоторых его сочинений) – megjelent önálló kötetként, név nélkül, 1789-ben. Nagy része 1770-ben meghalt lipcsei diáktársának életéről szól, benne sok önéletrajzi elemmel.
• Levél barátomhoz, aki tisztét téve, Tobolszkban él (Письмо к другу, жительствующему в Тобольске) – 1782-ben írta és saját házi nyomdájában nyomtatta ki 1790-ben (összesen 14 lap). Egyik első eredeti, befejezett munkája. Benne patetikus hangon írja le I. Péter szentpétervári emlékművének felavatását.
• Utazás Pétervárról Moszkvába (Путешествие из Петербурга в Москву, 1790). A könyv egy útirajz keretében az oroszországi elmaradott állapotok, a jobbágyrendszer éles bírálata. A visszaélések megszüntetésére és a szabadságjogok biztosítására szólít fel, mindezt a francia felvilágosodás szellemében. Könyve miatt az írót száműzték, elrendelték a példányok megsemmisítését, és a művet több mint egy évszázadig nem adták ki újból oroszul.

Bővebben: Utazás Pétervárról Moszkvába

1790 után keletkezett költői és prózai alkotásai érthető okból nem jelenhettek meg, csak összegyűjtött műveinek halála utáni kiadásában láttak napvilágot (először 1807-ben).

• Levél a kínai kereskedelemről (Письмо о Китайском торге) – gazdaságpolitikai értekezés, melyet Voroncov gróf felkérésére írt 1792-ben Szibériában, Ilimszkben. Címe az első kiadás (1807) szerkesztőitől származik.^[12]
• Birtokom leírása (Описание моего владения) – hosszabb értekezésnek szánt agrárgazdasági munka, befejezetlen. Szibériából visszatérve, a lakhelyéül kijelölt Nyemcovó faluban írta, valószínűleg 1800-ban.
• Az emberről, halandó voltáról és halhatatlanságáról (О человеке, о его смертности и бессмертии) – hosszabb filozófiai értekezés, az író e korszakának legjelentősebb prózai műve. 1792 elején Ilimszkben kezdte írni és feltehetően ott is fejezte be. A négy „könyv”-ből álló, barátokkal folytatott beszélgetések formájában írt munka bővelkedik retorikai kérdésekben és felkiáltásokban, hangja gyakran átforrósodik. Az értekezés Ragyiscsev rendkívüli olvasottságáról, széleskörű tájékozottságáról tanuskodik.^[13]
• Emlékmű a daktilus-trocheusi lovagnak (Памятник дактилохореическому витязю) – az utolsó prózai munka (a hivatali tervezeteket nem számítva), legkorábban 1801 elején keletkezhetett. Benne többek között V. K. Tregyiakovszkij Tyilemahiada (François Fénelon Télémaque-jának átdolgozása) című elbeszélő költeményével és verstani kérdésekkel foglalkozott; elsőként értékelte a költőnek a verselés reformjára, az orosz hexameter megteremtésére irányuló törekvéseit.^[14]

Ragyiscsev verseiből kevés maradt fenn, ezeknél valószínűleg többet írt. Élete végén keletkezett néhány költeményében változatos antik formákat is használt: Осьмнадцатое столетие (Tizennyolcadik század), Сафические строфы (Szapphói strófák). Az Igor-ének akkori felfedezése és kiadása (1800) felerősítette érdeklődését az orosz régmúlt és a folklór iránt.

• Бова (Bova) című poémája 1798-99 körül keletkezett. A tizenkét énekre tervezett költemény nagy része elkészült, de csak a bevezetője és első éneke maradt fenn. Ez is csak a halála utáni összegyűjtött művek között jelent meg 1807-ben. Bova – (olaszul Buovo d'Antona, franciául Beuve de Hanstone, angolul Bevis of Hampton) – középkori vitézi ének, chanson de geste hőse; története Nyugat-Európából a szláv irodalmakba is eljutott, orosz változata a folklór része lett.^[15]
• Песни древние (Régi dalok) című poémája befejezetlen, csak az első része készült el. Az ősi Novgorodról szóló költemény bőven merít a szláv mitológia motívumaiból. Ezek a múltba forduló költemények már a korai romantika kezdeteit jelzik az orosz irodalomban.

Egy dolgozat az írót a kor kiemelkedő orosz fordítói között is említi: „A korszak legkiválóbb fordítói – mint Kantyemir, Tregyiakovszkij, Fonvizin, Szumarokov, Lukin és Ragyiscsev – csupán 1774-ig 28 francia drámát ültettek át orosz nyelvre.”^[16] Az online elérhető összegyűjtött művek között és a róla szóló orosz nyelvű munkákban azonban nem találni nyomát annak, hogy Ragyiscsev bármilyen drámát fordított volna.

• Utazás Pétervárról Moszkvába; tan. Dmitrij Blagoj, ford. Trócsányi György; Művelt Nép, Budapest, 1951
• Utazás Pétervárról Moszkvába; ford. Trócsányi György, versford. Fodor András; Európa, Budapest, 1979

• А. Н. Радищев полное собрание сочинений (1938–1954)
• Török Endre. Orosz irodalom a XIX. században. Budapest: Gondolat, 15. o. (1970) 
• Harsányi Éva: Utószó. In. A. Ny. Ragyiscsev: Utazás Pétervárról Moszkvába (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979)
• Brockhaus and Efron Encyclopedic Dictionary (orosz nyelven) (1890–1907) 
• A. Ny. Ragyiscsev (Biografija.ru, hozzáférés: 2019-09-29)
• Kocsetkova N. D.. Isztorija russzkoj lityeraturi v 4 tomah / Ragyiscsev (orosz nyelven). Leningrád: Nauka, 707–725.. o. (1980)