Görbekürt
Mai cikkünkben a Görbekürt-ről fogunk beszélni, egy olyan témáról, amely az utóbbi időben sok ember figyelmét felkeltette. A Görbekürt egy lenyűgöző téma, amely sok érdeklődést és vitát váltott ki a mai társadalomban. Ebben a cikkben a Görbekürt különböző perspektíváit vizsgáljuk meg, elemezzük a különböző területekre gyakorolt hatását, valamint azt, hogy hogyan fejlődött az idők során. Ezenkívül megvizsgáljuk a Görbekürt körül létező különböző véleményeket és álláspontokat, és egy kimerítő elemzést kínálunk, amely lehetővé teszi olvasóink számára, hogy jobban megértsék ezt a releváns témát. Ne hagyd ki!
A görbekürt vagy krummhorn (crumhorn, cromorne, tournebout, Krumphorn, cromorna) a reneszánsz korában népszerű fából készült fúvós hangszer. A nádnyelves hangszerek családjába tartozik, szélsapka alatt elhelyezett kettős nádsíppal szólaltatható meg, ami azt jelenti, hogy a játékos ajkaival közvetlenül nem érinti a nádfúvókát, hanem egy nyíláson keresztül levegőt fúj egy kamrába, amiben a nádsíp van. A hangszer furata hengeres, a vége felé kampósan meghajlított csőszakasz enyhén tölcsérszerűen táguló.
A görbekürt felhangdús, berregő, zizegő hangot ad, ami a szűk furat következtében sötét tónusú, visszafogott, kiegyenlített. Hat-nyolc felső hanglyuka és egy hüvelyklyuka révén elérhető hangterjedelme alig több, mint egy oktáv. A szélsapkás fúvóka és a hengeres furat miatt az oktávátfúvás nem lehetséges.
A görbekürt hangszercsalád tagjai, hangterjedelmük (Michael Praetorius, Syntagma Musicum szerint):
- kisdiszkant: c' – d"
- diszkant: g – a'
- alt-tenor: c – d'
- basszus: F – g
- nagybasszus: C – d
A 15. század folyamán jelent meg Európában, először Itáliában. Őse egy középkori, állati szarvban végződő hengeres furatú nádnyelves hangszer lehetett, ennek emlékét őrzi kampószerűen végződő formája. Ezt gyakran úgy állították elő, hogy a kifúrt egyenes facsövet homokkal töltötték meg, majd a végét gőzölve meghajlították. Elsősorban német területen, a 16. – 17. században volt népszerű, a különböző hangterjedelmű hangszerek konzortot alkottak. A barokk ízlésvilágának már nem felelt meg, a 17. század közepétől fokozatosan kiszorult a zenekarokból.
Források
- Van der Meer, John Henry. Hangszerek az ókortól napjainkig. Zeneműkiadó (1988). ISBN 963 330 670 1
- Brockhaus Riemann zenei lexikon II. (G–N). Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Budapest: Zeneműkiadó. 1984. ISBN 963-330-543-8
