Ma a Deér József számos területen érdekes és vita tárgya. A politikától a populáris kultúráig a Deér József minden korosztály és hátterű ember figyelmét felkeltette. Hatása és jelentősége túlmutat a határokon, és a vita és az elmélkedés találkozási pontjává vált. Ebben a cikkben a Deér József különböző aspektusait fogjuk feltárni, elemezve a jelenlegi társadalomra gyakorolt hatását és a jövőre vetítését. Az eredetétől az idők során bekövetkező fejlődéséig egy mély elemzésbe fogunk beleásni, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük a Deér József jelentőségét jelenlegi valóságunkban.
Deér József | |
![]() | |
1941-ben | |
Született | 1905. március 4. Budapest |
Elhunyt | 1972. szeptember 26. (67 évesen) Bern |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | történész, művészettörténész, egyetemi tanár |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Deér József témájú médiaállományokat. | |
Deér József (Budapest, 1905. március 4. – Bern, 1972. szeptember 26.) magyar történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Felsőfokú tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen (ma ELTE) végezte.[1] 1929-ben szerzett bölcsészdoktori oklevelet. 1928 és 1930 között a Bécsi Magyar Történeti Intézet ösztöndíjasa volt. 1930 és 1936 között az Országos Széchényi Könyvtár munkatársaként dolgozott. 1936 és 1940 között a szegedi egyetem nyilvános rendkívüli tanára lett, ahová Mályusz Elemér helyettesítésére hívta Hóman Bálint. A második bécsi döntés után 1940-1941-ben a kolozsvári egyetem közgazdaságtudományi karán a magyar történelem nyilvános rendes tanára volt. Ezután a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanított. 1941–1945 között a Teleki Pál Tudományos Intézet keretében működő Magyar Történettudományi Intézet igazgatója, utána a budapesti tudományegyetemen adott elő a középkori magyar történelem tárgykörében.
A Magyar Tudományos Akadémia 1945. május 30-án levelező tagjává választotta. Székfoglaló előadásának témája a német nacionalizmus és a német történetírás volt.
1948-ban elhagyta az országot és Svájcban telepedett le, Bernben lett egyetemi tanár. Fő kutatási területe a korai és a késő középkori magyar és egyetemes történelem volt, amit nemzetközi távlataiban, szellemtörténeti megközelítésben tanulmányozott. Elmélyülten foglalkozott a Szent Korona történetével.