Dávid Ben-Gúrión

Dávid Ben-Gúrión דוד בן-גוריון
Izrael 1. miniszterelnöke
Hivatali idő 1948. május 17. – 1954. január 26.
Elnök	Jichák Ben Cví Zalmán Sazár
Előd	új tisztség
Utód	Móse Sárett
Hivatali idő 1955. november 3. – 1963. június 26.
Előd	Móse Sárett
Utód	Lévi Eskól
Az Izraeli Ideiglenes Államtanács elnöke
Hivatali idő 1948. május 14. – 1948. május 16.
Előd	új tisztség
Utód	Háim Weizmann
Katonai pályafutása
Csatái	első világháború
Született	1886. október 16.[1][2][3][4][5] Płońsk[6]
Elhunyt	1973. december 1. (87 évesen)[2][3][4][5][7] Ramat Gan[8] Jaffa[9]
Sírhely	Midreshet Ben-Gurion
Párt	Mapaj (1930. január 5. – 1965. június) Rafi (1965. július 14. – 1968. január 23.) National List (1969–1973) Workers of Zion (1905. október – 1919) Labor Unity (1919. március – 1930. január 5.)
Szülei	Avigdor Ben Gurion
Házastársa	Paula Ben-Gurion (1917 – 1968. január 29., halál)
Gyermekei	Amos Ben-Gurion Renana Leshem Geula Ben-Eliezer
Foglalkozás	politikus szakszervezeti tisztségviselő cionista
Iskolái	Isztambuli egyetem jogi kar Varsói Egyetem[10] Isztambuli Egyetem
Halál oka	agyi érkatasztrófa
Vallás	zsidó vallás
Díjak	Bialik-díj (1971) a Tel-Aviv Egyetem díszdoktora Jeruzsálem díszpolgára
Dávid Ben-Gúrión דוד בן-גוריון aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Dávid Ben-Gúrión דוד בן-גוריון témájú médiaállományokat.

Ez a szócikk feltüntet forrásokat, de azonosíthatatlan, hol használták fel őket a szövegben. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts lábjegyzetekkel ellátni az állításokat! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye

Dávid Ben-Gúrión (héberül: דוד בן-גוריון; angol átírással David Ben-Gurion, eredeti nevén David Grüen; Płońsk, Visztula tartomány, 1886. október 16. – Tel-Aviv, Izrael, 1973. december 1.) izraeli politikus, miniszterelnök.

Apja Victor Grüen ügyvéd, anyja Sheindel Fridman. 12 évesen elhatározta, hogy politikával akar foglalkozni. 14 évesen két idősebb társával együtt létrehozta az Ezra ifjúsági mozgalmat, hogy a Palesztinába való kivándorlást segítsék elő. 16 évesen Varsóba ment, hogy ott megszerezze az érettségit. Közben, hogy eltartsa magát, egy modern szellemű héber iskolában tanított. 17 évesen csatlakozott a Póalé Cijón (Cionista Munkások) mozgalmához. 1905-06 között Oroszországban kétszer letartóztatták forradalmi-cionista tevékenysége miatt. A második letartóztatásakor csak egy barátjának az 1000 rubelje mentette meg a szibériai fogságtól. Kiszabadulása után elhatározta, hogy Palesztinába megy. Először Odesszába ment és ott egy orosz kereskedelmi hajóra szállva indult el az Ígéret Földjére, Erec Jiszráél-be.

1906. szeptember 9-én érkezett Jaffába az akkor 23 éves David Grüen. Földművesként kezdett el dolgozni, de hamarosan malária döntötte le a lábáról és egy orvos javasolta neki, jobban tenné, ha elhagyná az országot, mivel a klíma nem az ő egészségének való. De ő kitartott, és ekkor választotta a Ben-Gúrión nevet, melyet szívesebben használt, mint orosz nevét. Ez a név egy zsidó vezető neve volt a római kori Palesztinában a Második Templom lerombolásakor.

Támadta azokat a zsidó földtulajdonosokat, akik inkább az olcsó arab munkaerőt alkalmazták a frissen érkezett zsidók helyett. Sokszor sztrájkokat szervezett célja elérése érdekében. Egy hónappal Palesztinába érkezése után már részt vett a Jaffában tartott Póalé Cijón gyűlésén, ahol beválasztották a 10 fős bizottságba. Titokban egy Ramlehi arab kocsmában találkoztak, ahol megalkották az ún. ramlehi programot, amiben kifejtik, hogy „A párt célja: a zsidó emberek politikai függetlensége ebben az országban.”

Dávid Ben-Gúrión 1912-ben Jeruzsálemben csatlakozott a cionista munkásmozgalom (a Póalé Cijón) Ahdúd (Egység) című újságának szerkesztőbizottságához. 1911-ben a Bécsben tartott Póalé Cijón világkongresszusán képviselte Palesztinát. 1911-től jogot tanult a konstantinápolyi egyetemen. Amikor kitört az első világháború, már Palesztina felé tartottak nyári vakációjukra egy orosz hajóval, de egy német hajó megtámadta őket.

Palesztinában zsidó önkéntes milíciát szerveztek a zsidók elleni támadások miatt. 1915 elején Dzsemal pasa, mivel látta, hogy neveik az elkövetkező cionista kongresszusi listán szerepelnek, száműzte őket az Oszmán Birodalomból. Egyiptomba távoztak azon év márciusában. Ben-Gúrión segített a Zsidó Légió létrehozásában, amelyet Angliában állítottak fel és majd később Egyiptomba helyeztek át. Később az Amerikai Egyesült Államokba ment, hogy ott fiatal zsidókat toborozzon a Zsidó Légió számára és arra biztassa őket, hogy Palesztinába kell és érdemes jönniük a háború után. Mindezen tevékenységek közepette megismerkedett Paula Munweis-szel és 1917. december 5-én délelőtt 11.30-kor titokban összeházasodtak New Yorkban, a City Hallban. Amikor a Balfour-deklaráció (1917. november 2.) köztudomásra jutott, Ben-Gúrión éppen az USA-ban volt és ezt írta Háim Weizmannak: „Britannia nem adta vissza nekünk Palesztinát… Britannia …elismert minket, mint nemzetet és a jogunkat egy országhoz. De csak a héber emberek tehetik ezt kézzelfoghatóvá, csak az ő lelkükkel, az erejükkel és tőkéjükkel, építhetik fel a Nemzeti Otthonukat és érhetik el a nemzeti újjászületésünket.” A háború után megalakították a Hisztadrútot (Zsidó Munkások Általános Szövetsége), 1922 decemberében, és meg is választották a főtitkárának. Ezzel ő lett a főtitkára az egyedüli, szervezetileg elismert politikai formációnak Palesztinában. A tagsági könyvének a száma a hármas volt. A Hisztadrút célja: Izrael állam megalakításának elősegítése. Ez volt Ben-Gúrión válasza a Balfour-deklarációra.

1921 márciusában létrehozták a Haganát, mint ‘véderőt’. 1930-ban részt vett a Mapaj (Izrael Földjének Munkáspártja) megalapításában. 1930 szeptemberében Berlinben ő nyitotta meg a Zsidó Munkások Világkongresszusát. 1934-ben a Zsidó Ügynökség végrehajtó bizottságának elnöke lett, egészen 1948-ig. 1939-ben megszületett a MacDonald-féle Fehér Könyv (1939. május 7.), amely nem tagadja meg a Balfour-deklarációt, de nem jelenti azt, hogy „Palesztinát zsidó állammá alakítják át.” Ez a lépés Ben-Gúriónékat arra ösztönözte, hogy Anglia ellen elindítsák a harcos cionizmust. Így fogalmazta ezt meg: „Úgy harcolunk a háborúban, mintha nem lenne Fehér Könyv, és úgy harcolunk a Fehér Könyv ellen, mintha nem lenne háború.” Ben-Gúriónt és más angolbarát cionista vezetőket London magatartása arra ösztönzött, hogy megszerezzék az Amerikai Egyesült Államok támogatását. 1942. május 11-én megalkották a Baltimore-programot, amelyben elutasítják az 1939-es Fehér könyvet és Izrael Állam megalakítását teszik céljaik elérésének első helyére. David Ben-Gúrión 1945. június 26-án New Yorkban egy sajtótájékoztatón ezeket mondta: „Ha a brit kormány tényleg fent szándékozik tartani a hatalmát és kierőszakolni a Fehér Könyvet, akkor állandó és brutális erőt kell alkalmaznia.”

1945. október 1-jén Ben-Gúrión kiadta a parancsot a britek elleni harc megkezdésére. Az első katonai akciót október 9-én hajtották végre, amikor is egy fogolytábort támadtak meg Atlítnál, és 200 foglyot szabadítottak ki. 1946. június 28-a Fekete Szombat, a britek az összes cionista vezetőt elfogták, kivéve Ben-Gúriónt, mivel ő Párizsban tartózkodott. Itt Ho Si Minh felajánlotta a zsidóknak a közép-vietnámi felföldet zsidó hazának.

1948. május 14-éről 15-ére virradóra a brit mandátum megszűnt Palesztinában, és május 14-én 16 órakor megszületett Izrael állam. 15-én az összes arab állam egyszerre támadt Izraelre. 1949. elejére megvédte területeit, és még növelte is azt. Ben-Gúrión sikeresen valósította meg az álmát és védte is azt meg. 1948-tól miniszterelnök és még 15 évig állt az állam élén, mint miniszterelnök 1963-ig, kivéve 1953-55 között. Politikai működése idején az ország még két háborúból került ki győztesen. Az ország népessége megháromszorozódott, 0,5 millióról 1,5 millióra emelkedett. 1965-ben megalapította a Ráfít (Izraeli Munkások és Nem-Partizánok Listája). Habár elvesztette pártjának vezető szerepét, a Kneszetben egészen 1970-ig tevékenyen részt vett, és utána visszavonult a politikából és a Negev-sivatagban lévő Sdé Bóker kibucba költözött. Tel-Avivban halt meg 1973. december 1-jén.

• Gilbert, Martin: Israel. A History. London, 1998
• Cambridge Encyclopedia, 1992
• The MacMillan Encyclopedia. London, 1981
• The New Encyclopedia Britannica. Vol I, 1991
• Webster’s Biographical Dictionary. 1st ed. Springfiel, Mass., USA, 1966-os és 1974-es kiadása
• Who was Who. 1988
• Who’s Who. 1973-1974. 125th issue
• World History. London, 1996

• http://www.knesset.gov.il
• http://www.mfa.gov.il
• http://www.jewishvirtuallibrary.org/
• I. Ludo: Második levél Ben Gurion úrhoz; Állami Könyvkiadó, Bukarest, 1952
• Kalmár Zoltán: Nincs béke a Közel-Keleten. Gamal Abdel Nasszer és David Ben Gurion párviadala; Áron, Bp., 2009