Ebben a cikkben a Benjamin Jonson-et mélyrehatóan és részletesen vizsgáljuk meg, elemezve a témához kapcsolódó különböző szempontokat, nézőpontokat és perspektívákat. Megvizsgáljuk eredetét, fejlődését, a társadalomra gyakorolt hatását és lehetséges jövőbeli következményeit. Ezenkívül megvizsgálunk különböző szakértői véleményeket és releváns tanulmányokat, amelyek rávilágítanak a Benjamin Jonson-re és annak mai relevanciájára. Ez a cikk teljes és gazdagító képet kíván nyújtani a Benjamin Jonson-ről, azzal a céllal, hogy olvasóinknak mély és átfogó megértést biztosítson ennek a széles közönséget érdeklő témáról.
Alacsony sorból származott. Flandriában szolgált katonaként, utána Londonban telepedett le és színészként, majd költőként és drámaíróként tevékenykedett. Van olyan hagyomány, mely szerint William Shakespeare indította el a színészi pályán. 1598-ban párbajban megölte egy színésztársát, e miatt börtönbe került. Később egy ideig a katolikus egyház híve lett, majd újra anglikán.
1616-ban díszes fólió méretben jelentette meg addig írt műveit, a drámák szövegét gondosan megszerkesztette, s mindegyik drámához előszót írt. Ezzel az újításával a színdarabot az irodalom rangjára emelte, az egyes drámákhoz írt bevezetői pedig irodalomelméleti fejtegetéseket is tartalmaztak, ezzel Sidney traktátusa után Jonson tekinthető a korai angol irodalomelmélet második alkotójának.[1] Műveinek kiadásával udvari költő státusba került, évente 100 font járadékot juttatott neki a király. Udvari költőként számos úgynevezett "maszkajátékot" (masque) írt: ezek látványos díszletekkel és jelmezekkel az udvarnál előadott, kifejezetten alkalmi darabok, melyekben általában az udvar tagjai játszották a főbb szerepeket.
Hatása
Jonson szatirikus színműveiről (Volpone vagy a pénz komédiája, Az alkémista) és lírai költeményeiről híres. Rendkívüli olvasottságával éles kritikai szellem párosult. A köré szerveződő informális irodalmi közösség fontos szerepet játszott az angol irodalmi nyilvánosság kialakulásában, az irodalom klasszikus mintákat követő kritikai értékelésének megindulásában. Epigrammái és dal-formában írt versei meghatározták a 17. század angol költészet egy fontos vonulatát, a "gavallér" (cavalier) költők művészetét és a Restauráció korának költészetét. Drámaíróként a 17. század második felében és a 18. század első felében Shakespeare-nél nagyobb tisztelet övezte. A 20. század első felében újra divatba hozták a modern angol költők és írók, tehát életműve inspirálta nemcsak saját korának íróit, hanem a későbbi nemzedékeket is, köztük T. S. Eliot művészetét.
Volpone; Stefan Zweig és Jules Romains átdolg., ford., kieg. Illyés Gyula, utószó András László; Szépirodalmi, Bp., 1954
Volpone; ford. Vas István, jegyz. Benedek Marcell, Benedek András / Bertalannapi vásár; ford. Benedek András, jegyz. Benedek András; inː Angol reneszánsz drámák. Shakespeare kortársai, 1-3.; vál., szerk., bev. Szenczi Miklós; Európa, Bp., 1961 (A világirodalom klasszikusai)
Komédiák (Volpone; A hallgatag hölgy; Az alkimista; Bertalan-napi vásár); ford. Benedek András et al., jegyz. Benedek András, Vámosi Pál, utószó Benedek András; Európa, Bp., 1974
Volpone; ford. Vas István, utószó Jánosházy György, jegyz. Benedek András; Kriterion, Bukarest, 1976
Pfisterer Miklós: Realitás és irrealitás Ben Johnson klasszikus naturalizmusában; Egyetemi Ny., Bp., 1931 (A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Angol Philológiai Intézetének kiadványai)