A mai világban a Jules Romains nagyon fontos és sok ember számára érdekes téma lett. A Jules Romains létrejötte óta vitákat, elemzéseket és reflexiókat generált különböző területeken, mind személyes, mind szakmai szinten. Hatása a modern társadalomra tagadhatatlan, és hatása különböző területekre terjed ki, a kultúrától és a politikától a technológiáig és a gazdaságig. Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Jules Romains különböző aspektusait és perspektíváit, hogy jobban megértsük jelentőségét és jelentését a mai világban.
Jules Romains | |
![]() | |
Született | Louis Henri Jean Farigoule[1] 1885. augusztus 26.[2][3][4][5][6] Saint-Julien-Chapteuil[1] |
Elhunyt | 1972. augusztus 14. (86 évesen)[2][3][5][6][7] Párizs 13. kerülete[8][9] |
Állampolgársága | francia |
Házastársa | |
Foglalkozása | |
Tisztsége |
|
Iskolái | |
Kitüntetései | Lista
|
Sírhelye |
|
![]() | |
Jules Romains aláírása | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Jules Romains témájú médiaállományokat. | |
Jules Romains (születési neve: Louis Henri Jean Farigoule) (Saint-Julien-Chapteuil, 1885. augusztus 26. – Párizs, 1972. augusztus 14.) francia író, költő és drámaíró.
Apja Párizsban volt tanító, és fiát a laicitás (világi felfogás) és a racionalizmus tiszteletére nevelte. Első verseit 1904-ben írta. 1906-ban felvették az École normale supérieure-re, ahol 3 év után filozófia tanári diplomát szerzett. Gimnáziumokban tanított, de 1914-ben behívták katonának és segédszolgálatot teljesített.
Drámaíróként vált ismertté. Az 1920-as évek végén Luigi Pirandello, George Bernard Shaw és Romains drámáit játszották legtöbbet a világ színpadain. Új irodalmi irányzatot teremtett, amely szerint az író a társadalmi csoportok közösségi tudatát ábrázolja, az egyént csak a társadalmi kapcsolatain keresztül mutatja be.
A két világháború között közel állt a Radikális szocialista párthoz, és kapcsolatba került Édouard Daladier-vel. Támogatta a francia népfrontot, tagja volt a Békeharcosok nemzetközi ligájának (1931–1939), és a Comité France-Allemagne tagjaként támogatta a francia–német barátságot még Hitler hatalomra jutása után is, bár antifasiszta volt. 1936 és 1941 között a Nemzetközi PEN Club elnöki tisztségét töltötte be.
A háború alatt emigrációba kényszerült. Először az Egyesült Államokban, majd 1941-től Mexikóban élt.
1945-ben Georges Duhamel bátorítására beadta jelentkezését a Francia Akadémiára, és újra visszatért Mexikóba. Távollétében választották meg az akadémia tagjává 1946. április 4-én.