Apor Péter (történetíró)

Apor Péter
Bronzszobra Torján (Miholcsa József alkotása, 2011)
Bronzszobra Torján (Miholcsa József alkotása, 2011)
Élete
Született1676. június 3.
Altorja
Elhunyt1752. szeptember 22. (76 évesen)
Altorja
SzüleiÁpor János
Vajna Katalin
HázastársaKálnoki Borbála
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)történetírás
Fontosabb műveiMetamorphosis Transylvaniae (1736)
A Wikimédia Commons tartalmaz Apor Péter témájú médiaállományokat.

Báró altorjai Apor Péter (Altorja, 1676. június 3. – Altorja, 1752. szeptember 22.) történetíró, főispán, királybíró. Az altorjai Apor családból származik.

Élete

Származása, gyermek- és ifjúkora

Atyja, báró Apor János korán (már fia születési évében) elhunyt. Anyja Vajna Katalin volt. Előbb Apor Farkas, majd Apor István gróf gyámsága alatt nevelkedett. Apor István nagybátyja volt Apor Péternek. Apor Péter apja, Apor János és Apor István testvérek voltak. Iskoláit 1686-ban Kolozsvárott kezdte. Felsőfokú tanulmányait a nagyszombati egyetemen végezte, ahol 1695-ben bölcsészdoktor, 1696-ban pedig jogászdoktor lett.

További pályája

Visszatérve Erdélybe, a közügyeknek szentelte életét. A Habsburg-ház kitartó híve volt, hűségéért I. Lipót 1699-ben Küküllő vármegye főispánjává nevezte ki. Ugyanez év június 28-án nőül vette Kálnoki Borbálát, gróf Kálnoki Sámuel alkancellár és Lázár Erzsébet leányát.

A Rákóczi-szabadságharc idején gyakran volt kénytelen lakóhelyet változtatni, majd megfosztották birtokától, és rabságot is szenvedett. 1704. január 4-én a kurucok elől Brassóba, majd 1705-ben Havaselvére menekült. Júliusban azonban visszatért, és csatlakozott a kurucokhoz. 1706-ban Graven ezredes elfogta és Brassóban két évig rabságban tartotta. Az udvari tanács végül ártatlannak találta, és 1707 júliusában felmentették, de csak november 10-én nyerte vissza szabadságát. 1708-ban háromszéki főkirálybiró lett, 1713. január 15-én bárói rangot nyert. Az 1717-iki tatár beütés alkalmával a Székelyföldről ő hárította el a veszedelmet. 171819-ben lakóhelyéből, Altorjából a pestisjárvány miatt elmenekülni kényszerült. 1722-ben a család régi birtokán, a Fogaras melletti Galacon lakott (ma Fogaras városrésze). 1744-ben főkormányszéki tanácsosnak jelölték, és III. Károly király arany nyaklánccal tüntette ki. A tanácsosságot azonban nem vállalta el, és megmaradt főkirálybírónak. 1747-ben elvesztette a szeme világát. Erdély 1748. évi eseményeit már mással jegyeztette föl munkájában.

Munkái

Viharos életének nyugodtabb szakaszaiban pontos és igen érdekes történelmi jegyzeteket készített. Hátrahagyott művei a 18. századi Erdély legnagyobb történetírói közé emelik. Lusus mundi című műve tudományos igényű genealógiai mű családjáról.

Munkáinak újabb kiadásai

Jegyzetek

  1. Lustus mundi. Monumenta Hungariae Historica. II. Scriptores, 11. köt. Magyar fordítása: Szász Ferenc (ford.), Báró Apor Péter Lusus Mundija. Genealógiai Füzetek, 8 (1910), 17-22., 38-45., 63-68., 85-94., 104-115., 132-136.; 9 (1911), 23-26., 53-59., 78-84., 121-126.
  2. MOKKA elektronikus katalógus nyomán

Források

További információk