Napjainkban a Alessandro Marcello nagy jelentőségű téma, amely széles körű érdeklődést vált ki a különböző területeken. Akár akadémiai, tudományos, társadalmi vagy kulturális területen, a Alessandro Marcello-nek sikerült felkelteni a szakértők és a nagyközönség figyelmét. Számos oldala és következményei állandó tanulmányozás és vita tárgyává teszik. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Alessandro Marcello különböző perspektíváit és gondolatait, valamint a jelenlegi társadalomra gyakorolt hatását és lehetséges jövőbeli következményeit.
Alessandro Marcello | |
![]() | |
Született | 1673. augusztus 24.[1][2][3] Velence[4][5] |
Elhunyt | 1747. június 19. (73 évesen)[6][2] Velence[4] |
Álneve | Eterio Stinfalico |
Állampolgársága | velencei |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Padovai Egyetem (matematika, filozófia) |
Sírhelye | Villa Giusti |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Alessandro Marcello témájú médiaállományokat. | |
Alessandro Ignazio Marcello (Velence, 1673.[7]február 1. – Padova, 1747. június 19.) itáliai barokk zeneszerző. Benedetto Marcello bátyja.
Patricius családban született. Velencében a szomaszkok egyházi kollégiumában tanult. Tehetsége megmutatkozott a költészetben, filozófiában, matematikában, festészetben, de leginkább a zenében. Benedetto öccsével együtt, miután jogot tanultak, a Quarantia (Negyvenek Tanácsa) tagjai voltak. 1698-ban csatlakozott az Accademia degli Animosihoz. 1700-ban és 1701-ben diplomáciai küldetést teljesített a Levantében és Görögországban.
Koncerteket adott szülővárosában, és kedvtelésből szerzett zenét. Kamara kantátákat, hegedűszonátákat írt. Legismertebb kompozícióját, a Eterio Stinfalico álnéven írt d-moll oboaversenyét Bach csembalóra írta át. A 20. század közepén derült ki, hogy a néha Antonio Vivaldinak, néha pedig öccsének, Benedetto Marcellónak tulajdonított zenemű az ő szerzeménye.