Ebben a cikkben a Adler Adelina problémájával kívánunk foglalkozni, amely az elmúlt években példátlanul jelentőségre tett szert. A Adler Adelina olyan téma, amely különböző területek szakértőinek figyelmét felkeltette, és heves vitát váltott ki világszerte. Ebben a tekintetben számos szempontot lehet feltárni, a társadalomra gyakorolt hatásától a gazdasági szférában gyakorolt hatásaiig. Ezen a vonalon kívánunk elmélyülni a Adler Adelina-en létező különféle perspektívákban, valamint a lehetséges jövőbeli forgatókönyvekben, amelyek az evolúciójából fakadhatnak. Kétségtelen, hogy ez egy nagyon összetett és kiterjedt téma, ezért elengedhetetlen, hogy több oldalról elemezzük, hogy teljes mértékben megértsük jelentőségét és jelentőségét ma.
Adler Adelina | |
![]() | |
Született | Adler Adél Irenea 1888. szeptember 24.[1][2][3] |
Elhunyt | 1976. február 29. (87 évesen)[7][6][2] Bécs[4][6][2] |
Művészneve | Aquila Adler Adelina |
Állampolgársága | magyar |
Szülei | Simonovanszky Vilma Éva (1857–1936) Adler Lajos |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Országos Magyar Királyi Zeneakadémia (1907 – 1909. december 21.) |
Sírhelye | Farkasréti temető (1-2-210)[8][9] |
Adler Adelina, Aquila Adler Adelina, eredeti nevén Adler Adél (Budapest, 1888. szeptember 24.[10] – Bécs, 1976. február 29.) opera-énekesnő (koloratúrszoprán).
Édesapja Budweisből származó lakatos volt, aki nyitrai származású feleségével Budapesten telepedett le, ahol kisiparosból módos „gyárossá” nőtte ki magát. Nyolc gyermekükből Adél mellett ifj. Lajos is operai tag lett kóristaként[11] A család a 20. század elején Pécelre költözött.
Előbb a budapesti Sacré Coeur kongregáció leánynevelő intézetében, majd 1907-től a Zeneakadémián tanult Maleczkyné Ellinger Jozefa növendékeként. 1909-es eltanácsolása után Münchenben Bianca Bianchinél képezte tovább magát.
Első fellépése 1912-ben Budapesten a Népoperában, a Sevillai borbély Rosina szerepében volt. 1912-től a Népoperának, 1915-től pedig a Népopera jogutódjának az Operaháznak a tagja volt. 1921-től külföldön, Genfben élt, ahol az Aquila művésznevet vette fel. Sikerrel vendégszerepelt Moszkvában és Berlinben és New Yorkban is. 1924-ben, sikerei csúcsán egy végzetes hangszálbetegség következtében, karrierje befejeződött. Küzdelme a betegséggel egy életen keresztül zajlott. 1926-ban énekelte utoljára Alfred Picaver partnereként Budapesten a Bohémélet női főszerepét. 1934-ben végleg visszavonult a színpadtól és a pódiumtól egyaránt.
A későbbiekben Németországban zenepedagógusnak tanult, és élete második felében pedig, mint jelentős zenepedagógus dolgozott, akinek működését tehetséges növendékek sokasága jelezte, kezdetben Budapesten, később haláláig Bécsben.
Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Pécelen máig ápolják emlékét.