Ebben a cikkben részletesen elemezzük a Teatro San Angelo-et, feltárva annak különböző oldalait és jellemzőit, hogy megértsük a hatását a különböző összefüggésekben. A Teatro San Angelo eredetétől napjainkig jelentős érdeklődést és vitát váltott ki, így a szakértők és a nagyközönség érdeklődésének témája lett. Ezen a vonalon megvizsgáljuk történelmi evolúcióját, a jelenkori társadalomra gyakorolt hatásait és a jövőre nézve lehetséges következményeit. Ez a cikk átfogó perspektívát kíván nyújtani a Teatro San Angelo-ről, így szilárd kiindulópontot kínál azoknak, akik érdeklődnek e bonyolult és lenyűgöző téma iránt.
Ez volt az utolsó nagy színház, amely az 1650-es és '60-as évek operaépítő lázában épült Velencében a Teatro Santi Giovanni e Paolo (1654), a Teatro San Samuele (1655), a Teatro San Salvatore (1661) és a Teatro San Giovanni Crisostomo (1667) után.
A Teatro San Angelo a Campo San(t') Angelóban, a Canal Grande és a Rialto híd felé néző, két lebontott palota helyén állt, amelyek a Marcello és a Capello családokhoz tartoztak.[1] A projektet 1676-ban fejezte be Francesco Santorini, és 1677-ben nyitotta meg Benedetto Marcello és a Capello család.
A házat Domenico Freschi: Helena rapita da Paride című operájával (1677) nyitották meg, majd Freschi, Francesco Gasparini, Tomaso Albinoni és Bononcini operáival folytatódott az előadások sora. 1715 körül a ház Antonio Vivaldi számos operájának helyszíne volt.[2] Vivaldi alatt az operaház egyre populárisabb és kommerszebb lett. Hamarosan a színház adott otthont Baldassare Galuppi operáinak (Argenide, 1733) és Carlo Goldoni drámáinak.
Az 1790-es években Pietro Chiari apát írt darabokat a színház számára, 1797-ben pedig Giacomo Casanova írt egy támadást Chiari ellen, amely Antonio Condulmer, a színház társtulajdonosa és a Tízek Tanácsának tagja ellenségeskedését váltotta ki. Ezen a ponton a színház végleges hanyatlásnak indult.
1803-ban a többi velencei színházhoz hasonlóan a napóleoni megszállás alatt bezárták, raktárnak használták, majd felújítás után Palazzo Barocci lett (ma négycsillagos szálloda).
Válogatott premierek
Antonio Lotti: Il trionfo dell'innocenza 1693
Carlo Coldoni: La locandiera
Domenico Freschi: Helena rapita da Paride, 1677
Domenico Freschi: Tullia superba, 1678
Domenico Freschi: La Circe, 1679
Domenico Freschi: Sardanapalo, 1679
Domenico Freschi: Pompeo Magno in Cilicia, 1681
Domenico Freschi: Olimpia vendicata, 1681
Domenico Freschi: Giulio Cesare trionfante, 1682
Domenico Freschi: Silla, 1683
Marco Martini: Apio Claudio, 1683
Domenico Freschi: L'incoronatione di Dario, 1684
Domenico Freschi: Teseo tra le rivali, 1685
Giovanni Battista Bassani: Falarido tiranno d'Agrigento, 1685
Teofilo Orgiani: Il vitio depresso e la virtù coronata, 1686
Giuseppe Antonio Capuzzi/Francesco Gardi: La casa da vendere, 1804
Jegyzetek
↑Margaret L. King: The death of the child Valerio Marcello University of Glasgow
↑John Booth: Vivaldi 1989 "On 4 February 1715 he returned, as he reports in his diary: I went with several acquaintances to the Teatro San Angelo, which was smaller but also not so costly as the one I have described above. Its impresario was the famous Vivaldi, ..."
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Teatro San Angelo című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.