A mai világban a Rados Kornél az emberek széles köre számára kiemelt jelentőségű és érdeklődésre számot tartó témává vált. A Rados Kornél sokak figyelmét felkeltette, és heves vitákat váltott ki a társadalomban, az akadémikusoktól és a különböző területek szakembereitől a hétköznapi emberekig. A jelenség jobb megértése érdekében kulcsfontosságú, hogy a Rados Kornél-et különböző nézőpontokból közelítsük meg, és elemezzük annak sokrétű következményeit. Ebben a cikkben a Rados Kornél-hez kapcsolódó különféle szempontokat fogjuk megvizsgálni, és megvizsgáljuk annak hatását különböző összefüggésekben. Reméljük, hogy ezzel az elemzéssel hozzájárulhatunk a Rados Kornél megértéséhez és átgondolásához, valamint a probléma hatékony kezeléséhez szükséges ötletek és javaslatok generálásához.
| Rados Kornél | |
| Született | 1901. február 25.[1] Pozsonynádas |
| Elhunyt | 1985. május 27. (84 évesen) Budapest[2] |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége | |
| Iskolái | Magyar Királyi József Műegyetem (–1926) |
| Sírhelye | Farkasréti temető (612/2-440. fülke) |
Rados Kornél (Pozsonynádas,[3] 1901. február 25. – Budapest, 1985. május 27.) magyar mérnök, egyetemi tanár, a műszaki tudományok kandidátusa (1959).
Eredeti neve Rosenthal Kornél.[4] 1926-ban szerzett oklevelet a budapesti József Nádor Műszaki Egyetem Mérnöki Karán. Kezdetben magántervező irodákban dolgozott, ahol a tervezési, földmérési feladatok mellett kivitelezési gyakorlatot is szerzett. 1932-ben saját, magas- és mélyépítési szerkezetek statikájával foglalkozó tervezőirodát indít. Tervei alapján 1944-ig több mint 80 ipari, köz- és lakóépület tartószerkezetét, továbbá a nyergesújfalui vasbeton híd és az újpest-káposztásmegyeri átemelő telep mérnöki feladatait oldották meg.
1944. októberében munkaszolgálatra hívták be, majd deportálták. Hazatérése (1945. november) után 1948-ig a Fővárosi Építési és Városrendezési Osztály műszaki főtanácsosa, majd vezető tanácsnoka volt. Ezt követően a negyvenes évek végén ő szervezte meg az Építéstudományi Intézetet és ő volt a vezetője. 1950. szeptemberétől egyetemi tanári kinevezést kapott az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Megszervezte az Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszéket, amelynek 1971-ig, nyugállományba vonulásáig vezetője volt. Ő volt a budapesti Műszaki Egyetem rektora 1952 és 1954, illetve 1957 és 1960 között.
Sírja Budapesten a Farkasréti temetőben található.