A Lovas István (fizikus) témája olyan sok ember figyelmét felkeltette szerte a világon. A Lovas István (fizikus) az ősi időkben való kezdetétől a modern társadalomban való jelentőségéig az évek során megőrizte jelentőségét. Ebben a cikkben a Lovas István (fizikus)-hez kapcsolódó különböző szempontokat vizsgáljuk meg, a mindennapi életre gyakorolt hatásától a populáris kultúrára gyakorolt hatásáig. A részletes elemzés révén reméljük, hogy új meglátásokat fedezhetünk fel, és jobban megérthetjük a Lovas István (fizikus) szerepét az életünkben. Kétségtelen, hogy ez a téma az elkövetkező években is aktuális lesz, és izgatottan elmélyülünk a tanulmányozásában.
Lovas István | |
Született | Leboniczki Tibor 1931. október 1. Gyöngyöshalász |
Elhunyt | 2014. március 30. (82 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | fizikus, egyetemi tanár |
Tisztsége | egyetemi tanár |
Iskolái | Eötvös Loránd Tudományegyetem (–1955) |
Kitüntetései |
|
Lovas István (ered. Leboniczki Tibor) (Gyöngyöshalász, 1931. október 1. – Budapest, 2014. március 30.) magyar fizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az elméleti és kísérleti magfizika neves kutatója. 1990 és 1993 között az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet főigazgatója.
1950-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar fizika szakán, ahol 1955-ben szerzett tanári diplomát.
Diplomájának megszerzése előtt már a debreceni Atommagkutató Intézet munkatársa lett, majd 1956-ban az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetéhez (KFKI) került. Az intézettel történt együttműködések során vendégkutatóként, munkatársként dolgozott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (1963–1964), a koppenhágai Niels Bohr Intézetben (1964), a dubnai Egyesített Atomkutató Intézetben (1967–1968), illetve a jülichi Atommagkutató Központban (1973–1974). Szintén egy együttműködési megállapodás keretében került a felsőoktatásba, amikor 1986-ban a Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma: Debreceni Egyetem) elméleti fizika tanszékére került, illetve megkapta tanszékvezetői és egyetemi tanári kinevezését. Emellett 1990 és 1993 között a KFKI főigazgatója volt. A tanszéket 1992-ig vezette és 2001-ben emeritálták.
1963-ban védte meg a fizikai tudományok kandidátusi, 1971-ben akadémiai doktori értekezését. A Debreceni Akadémiai Bizottságnak és az MTA Magfizikai Bizottságának tagja lett. 1979-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1987-ben rendes tagjává. 1985 és 1995 között a Tudományos Minősítő Bizottság fizikai és csillagászati szakbizottságának elnöke, majd 1998-ig a Doktori Tanács tagja volt. 1980-ban a párizsi Európai Tudományos és Művészeti, 1999-ben a kijevi Felsőoktatási Akadémia, 2001-ben a Nagyváradi Akadémia tagjává választották.
1993 és 1994 között az Állami Vagyonkezelő Rt. igazgatótanácsának, 1996 és 2001 között az Országos Köznevelési Tanács tagja volt. A konzervatív Professzorok Batthyány Köre tagja.
Kutatási területei az elméleti és kísérleti atommagfizika, ezen belül a pozitronsugárzás, a kőzetek radioaktivitása, neutronreakciók, nehézionreakciók, ionimplantáció.
Foglalkozott ezenkívül a neutronbefogást követő gammasugárzással, a magreakciók rezonanciajelenségeivel, a magfizikai háromtest-problémával és a maganyag halmazállapot-változásaival. Többször vizsgálta a fémüvegekben történő mintázatképződést is.
Meghonosította a nagyenergiás atommag- és részecskefizikai kutatást.