Napjainkban a Lennart Meri nagyon fontos téma társadalmunkban. A kezdetektől a mai hatásig a Lennart Meri nagy érdeklődést váltott ki a szakértők és a nagyközönség körében. Hatása mindennapi életünk különböző területein érezhető volt, a politikától a gazdaságig, beleértve a kultúrát és a technológiát is. Ebben a cikkben a Lennart Meri-hez kapcsolódó különböző szempontokat vizsgáljuk meg, a történelmi jelentőségétől a mai világban betöltött szerepéig. Ezenkívül elemezzük a Lennart Meri körül létező különböző perspektívákat, hogy jobban megértsük a hatókörét és jelentését a mai társadalomban.
Lennart Meri | |
![]() | |
Észtország köztársasági elnöke | |
Hivatali idő 1992 – 2001 | |
Előd | Heinrich Mark |
Utód | Arnold Rüütel |
Született | 1929. március 29.[1][2][3][4][5] Tallinn |
Elhunyt | 2006. március 14. (76 évesen)[1][2][3][4][5] Tallinn |
Sírhely | Metsakalmistu |
Párt | Szociáldemokrata Párt |
Szülei | Georg Meri |
Házastársa | Regina Meri (Ojavere, 1932-2020) Helle Meri (Pihlak, 1949) |
Gyermekei | 3 |
Foglalkozás |
|
Iskolái |
|
Halál oka | agyrák |
Díjak |
|
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Lennart Meri témájú médiaállományokat. |
Lennart Georg Meri (Tallinn, 1929. március 29. – 2006. március 14.) író, filmrendező és politikus, az észt függetlenségi mozgalom vezetője, majd 1992 és 2001 között Észtország elnöke.
Tallinnban született, édesapja a diplomata és műfordító Georg Meri volt. Fiatal korában a családjával együtt külföldre utazott és kilenc iskolában négy különböző nyelven tanult; az észt anyanyelve mellett folyékonyan beszélt finnül, franciául, németül, angolul és oroszul.
1940 júniusában, amikor éppen Észtországban tartózkodott, a Szovjetunió megszállta a balti államokat és Merit családjával együtt Szibériába deportálták, ahol 12 évesen favágóként kellett dolgoznia.
A Meri család túlélő tagjai a második világháború után térhettek csak haza és Lennart beiratkozhatott a Tartui Egyetemre, ahol 1953-ban történelem-nyelvészet szakon szerzett diplomát. Politikai okokból nem dolgozhatott történészként, ezért drámákat írt a Vanemuine, a legrégibb észt színház számára. Később rádiósként tevékenykedett és néhány filmet is rendezett.