Horváth Lajos Ottó
Horváth Lajos Ottó (Zirc, 1963. augusztus 16. –) Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész.
Életpályája
A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1985–1989 között végezte el, Szirtes Tamás osztályában. Évfolyamtársa volt többek között Kökényessy Ági, Kautzky Armand, Györgyi Anna és Schnell Ádám.
A főiskola után a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött 1991-ig, majd több évnyi szabadúszás után 2006-tól volt a debreceni Csokonai Színház, 2010–2013 között Magyar Színház, majd 2013 óta a Nemzeti Színház társulatának tagja.
Fellépett még többek között a Győri Nemzeti Színház, a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis, a Budapesti Kamaraszínház, a Soproni Petőfi Színház, a Veszprémi Petőfi Színház, a Jászai Mari Színház, a Thália Színház, a Bárka Színház, a Gárdonyi Géza Színház és a Gyulai Várszínház színpadán is.
Színpadi szerepei mellett filmekben is látható. Ritkán szinkronizál is. Felesége Ráckevei Anna színésznő, akitől elvált. Lánya Horváth Julianna színésznő, fia Horváth Milán, az SZFE prózai színművész hallgatója (2023-2028).
2022-ben vette feleségül Ács Eszter színésznőt.
Színpadi szerepei
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 62.
- Arthur Laurents: West Side Story....Doc
- Arthur Miller: Az ügynök halála
- Bánffy Miklós (A nagyúr című műve alapján): Isten ostora....Berik, gót herceg
- Bereményi Géza: Katharina Blum elveszett tisztessége....Dr. Hubert Blorna
- Bertolt Brecht: Puntila úr meg a sofőrje, Matti....Pekka Surkkala, bolsevik
- Boris Vian: Mindenkit megnyúzunk....Apa
- Carlo Goldoni: Mirandolina....Ripafratta lovag
- Csehov: De mi lett a nővel?....Aljosa
- Csehov: Három nővér....Andrej Prozorov
- Csehov: Platonov....Platonov
- Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés....Raszkolnyikov
- Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac....Christian de Neuvillette
- Eugene O’Neill: Amerikai Elektra....Brant
- Euripidész: Iphigeneia....Agamemnón
- Euripidész: Oresztész....Meneláosz
- Füst Milán: Feleségem története....Störr
- Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek....Dimitrij
- Friedrich Dürrenmatt: Play Strindberg....Kurt
- Gábor Andor: Ciklámen....Lehotai
- Galambos Péter, Kovács-Cohner Róbert: Boldogságlabirintus....Sámuel Bence, festőművész, grafikus, költő
- Hans Henny Jahnn: III. Richárd megkoronázása....Buckingham herceg
- Harold Pinter: A szerető....Richard
- Harvey Fierstein: Kakukktojás....Ed
- Harvey Fierstein: Őrült nők ketrece....Dindon
- Háy János: Háromszögek....Férfi
- Henrik Ibsen: Brand....Prépost
- Henrik Ibsen: Nóra....Helmer, ügyvéd
- James M. Cain: A postás mindig kétszer csenget....Frank Chambers
- John Webster: Amalfi hercegnő
- Kiss Csaba: Kun László....Kőszegi Henrik
- Lope de Vega: Furfangosok....Lucindo
- Makszim Gorkij: Jegor Bulicsov....Pavlin, pópa
- Marguerite Duras: Ketten egyedül....Férfi
- Mihail Afanaszjevics Bulgakov: A Mester és Margarita....Ha-Nocri
- Molnár Ferenc: Az üvegcipő....Sipos Lajos
- Molnár Ferenc: Olympia....Kovács huszárkapitány
- Németh Ákos: Müller táncosai....Horváth Feri
- Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója....Popriscsin
- Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja....Nagelschmidt
- Stanisław Wyspiański: Novemberi éj....Konstantin Pavlovics nagyherceg
- Szabó Borbála: Facér pasi naplója....Facér pasi
- Szép Ernő: Lila ákác....Angelusz papa; Bizonyos úr
- Tamási Áron: Vitéz lélek....Lázár
- Thury Zoltán: Katonák....Udvardy Pál
- Verebes Ernő (Cervantes regénye nyomán, Benyhe János fordítását felhasználva): Don Quijote....Herceg
- William Somerset Maugham: Imádok férjhez menni....William Cardew
- William Shakespeare: Ahogy tetszik....Olivér, Orlando bátyja
- William Shakespeare: Hamlet, dán királyfi....Laertes
- William Shakespeare: Macbeth....Macbeth
- William Shakespeare: Szentivánéji álom....Theseus; Oberon
- William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok....Nemes Böffen Tóbiás
- Witold Gombrowicz: Operett....Wladyslaw
Filmjei
Játékfilmek
Tévéfilmek
Díjai, elismerései
Megjegyzések
- ↑ 2015. április 22-i lekérdezés
Jegyzetek
- ↑ Freebase-adatdump. Google
- ↑ SZFE
- ↑ 'Tele vagyunk lendülettel' - Készen áll a Nemzeti jövő évada, szinhaz.hu - 2013. május 3.
- ↑ Megnősült az Üvegtigris Sanyija, 27 évvel fiatalabb színésznőt vett el (magyar nyelven). Blikk, 2022. augusztus 28. (Hozzáférés: 2022. augusztus 28.)
- ↑ Színházi adattár: Előadások adatbázis Archiválva 2014. december 20-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ Kulturális hírek Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben, Magyar Narancs 1998/25. - 1998. június 18.
- ↑ A XV. POSzT díjazottai Archiválva 2015. június 16-i dátummal a Wayback Machine-ben, poszt.hu - 2015. június 13.
- ↑ EMMI Sajtó- és Kommunikációs Főosztály: Balog Zoltán állami művészeti és miniszteri szakmai díjakat adott át Archiválva 2016. március 11-i dátummal a Wayback Machine-ben, kormany.hu - 2016. március 11.
Források
További információk