Giovanni Schiaparelli

Ebben a cikkben a Giovanni Schiaparelli témájában szeretnénk mélyebben elmerülni, amely kérdés az utóbbi időben nagy aktualitást kapott. A Giovanni Schiaparelli számos területen alapvető szemponttá vált, akár társadalmi, politikai, tudományos vagy technológiai területen. Hatása annyira transzcendentális, hogy alapvető fontosságú, hogy foglalkozzunk különböző dimenzióival, és elgondolkodjunk a mindennapi életünkre gyakorolt ​​hatásán. Ezzel az elemzéssel arra törekszünk, hogy kiaknázzuk a Giovanni Schiaparelli sokrétű élét, és kiemeljük annak fontosságát a tudás felépítésében és a döntéshozatalban modern társadalmunkban.

Giovanni Schiaparelli
Született1835. március 14.
Savigliano[1]
Elhunyt1910. július 4. (75 évesen)
Milánó
Állampolgárságaolasz (1861. március 17. – 1910. július 4.)
Nemzetiségeolasz
Foglalkozása
TisztségeOlasz Királyság szenátora
IskoláiTorinói Egyetem
Kitüntetései
Lista
SírhelyeCimitero Monumentale[4]
A Wikimédia Commons tartalmaz Giovanni Schiaparelli témájú médiaállományokat.

Giovanni Virginio Schiaparelli (ejtsd: dzsovanni virdzsínió szkiaparelli, 1835. március 14. – 1910. július 4.) olasz csillagász és tudománytörténész. Az Olasz királyság szenátora, a római Accademia dei Lincei professzora, emellett majd negyven éven át a milánói Brera Obszervatórium igazgatója. Számos tudományos megfigyelés és felfedezés köthető a nevéhez, ismertségét mégis annak köszönheti, hogy a Mars megfigyelése közben csatornákat vélt felfedezni a felszínen, amelyet mások intelligens lények munkájának véltek.

Élete és munkássága

Tanulmányait Berlinben és az oroszországi Pulkovóban (Oroszország) végezte. 1862 és 1900 között a milánói Brera Obszervatórium igazgatója volt. Schiaparelli korának egyik legnagyobb tudósa volt a klasszikus asztronómia területén. Legfőbb kutatási területe a meteorok és a kettőscsillagok vizsgálata volt. A Perseida és Leonida meteorrajok vizsgálatával igazolta, hogy a meteoresők összefüggésbe hozhatók egy nagyobb üstökös csóvájával, ami ebben az esetben a Tempel-Tuttle üstököst jelentette. Ennek a felfedezésnek az alapján bizonyították be, hogy a meteorok az üstökösök után, azok csóvájában haladnak. Felvetette annak lehetőségét (ez később beigazolódott), hogy a Merkúr és a Vénusz bolygók is – hasonlóan a Földhöz – saját tengelyük körül forognak.

1889-ben felvetette, hogy a Merkúr forgási periódusa 88 nap, azaz megegyezik keringési idejével. 1964-ben derült csak ki, hogy a Merkúr kötött keringése nem 1:1, hanem 2:3 arányú.[5] 1861-ben felfedezte a Hesperia nevű kisbolygót.

Mars

A Mars felszíne Schiaparelli térképén

Schiaparelli megfigyeléseit kora távcsöveivel végezte, melyek felbontása még csekélynek mondható. Megfigyelései alapján óceánokat és kontinenseket feltételezett a Marson, illetve ezeken a kontinenseket párhuzamos vonalakat vélt találni. Ezt olaszul 'canali'-nak írta, amit tévesen fordítottak és felszíni képződmény helyett mesterséges csatornaként került be a köztudatba, és ezzel tápot adva évtizedeken át a bolygó lakott voltát feltételezőknek. Később Vicenzo Cerulli csillagász megállapította, hogy a "csatornák" vélhetően optikai csalódás következményei.

Elismerések

Életében kapott díjak

  • A Királyi Asztronómiai Társaság Aranymedálja (1872)
  • Bruce-érem (1902)

Róla nevezték el

Könyvei

  • 1873 - Le stelle cadenti (Hullócsillagok)
  • 1893 - La vita sul pianeta Marte (Élet a Marson)
  • 1925 - Scritti sulla storia della astronomia antica (Klasszikus asztronómiáról szóló írások) három kötetben Bolognában adták ki. Reprint: Milanó, Mimesis, 1997.

Jegyzetek

  1. ↑ Senato Website
  2. ↑ List of Royal Society Fellows 1660-2007. Complete List of Royal Society Fellows 1660-2007 pp. 316. Royal Society
  3. ↑ https://phys-astro.sonoma.edu/brucemedalists/giovanni-schiaparelli
  4. ↑ Find a Grave (angol nyelven). Find a Grave . (Hozzáférés: 2024. május 3.)
  5. ↑ Balázs, Bartha, Marik: Csillagászattörténet. TIT. 1982.

További információk