Giosuè Carducci

Mai cikkünkben a Giosuè Carducci lenyűgöző világába fogunk beleásni. Izgalmas utazás lesz, amely során a Giosuè Carducci-hez kapcsolódó különböző szempontokat fedezzük fel, a történetétől és eredetétől a mai társadalomra gyakorolt ​​hatásáig. Ebben a cikkben részletesen elemezzük a Giosuè Carducci különböző aspektusait, részletes információkat és frissített nézőpontokat kínálva ezzel az általános érdeklődésre számot tartó témával kapcsolatban. Ezenkívül feltérképezzük a Giosuè Carducci-re vonatkozó legújabb kutatásokat és felfedezéseket, valamint a terület szakértőinek véleményét. Készüljön fel tehát arra, hogy elmerüljön a Giosuè Carducci-ről szóló ismeretek és információk izgalmas utazásában. Ne hagyd ki!

Giosuè Carducci
SzületettGiosuè Alessandro Giuseppe Carducci
1835. július 27.
Valdicastello
Elhunyt1907. február 26. (71 évesen)
Bologna, Olaszország
Álneve
  • Enotrio Romano
  • Delio Lunese
Állampolgárságaolasz (1861. március 17. – 1907. február 16.)
HázastársaElvira Menicucci[1]
Gyermekei
  • Beatrice Carducci
  • Libertà Carducci
SzüleiIldegonda Celli
Michele Carducci
Foglalkozása
Tisztsége
  • member of the Chamber of Deputies of the Kingdom of Italy (1876. november 20. – 1880. május 2.)
  • Olasz Királyság szenátora (1890. december 13. – )
Iskolái
  • convent of Scolopi (1849–)
  • Scuola Normale Superiore. Classe di Lettere e Filosofia (1853–1856, diploma di licenza della Scuola Normale Superiore)
Kitüntetéseiirodalmi Nobel-díj (1906, 138 536 kr)[2][3][4][5]
SírhelyeCertosa di Bologna[5][6]
Giosuè Carducci aláírása
Giosuè Carducci aláírása
A Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Giosuè Carducci témában.
A Wikimédia Commons tartalmaz Giosuè Carducci témájú médiaállományokat.

Giosuè Carducci (Valdicastello, 1835. július 27. – Bologna, 1907, február 26.) olasz költő, klasszika-filológus, az olasz irodalom első Nobel-díjas alkotója (1906).

Életpályája

Falusi orvos fiaként született. Diákéveiben egy szabónál lakott kosztosként és beleszeretett a házigazda tizenöt éves, Elvira nevű leányába, akit, miután Pisában (1856) oklevelet szerzett, feleségül vett (1859).

Mint az Itália egyesítéséért küzdő Szárd Királyság hívét, politikai érdemeiért Bolognában egyetemi tanárnak nevezték ki (1860), és itt tanított több mint negyven éven át.

1859-ben Garibaldit versben köszöntötte. Örült a Nemzetközi Munkásszövetség, későbbi nevén I. Internacionálé megalakulásának, ezzel kapcsolatban 1865. június 25-én a következőket írta egyik barátjának: "Alig várom, hogy valami politikai földrengés jöjjön, ami alapjaiban rázza meg ezt az Európának nevezett vén bordélyházat, s vele együtt az egész társadalmat."[7]

Az 1860-as és az 1870-es években írta legtöbb versét, ekkor keletkezett a Himnusz a Sátánhoz (1863) című vers és a Barbár ódák versciklus (1877). Tökéletes versformákban, szabályos rímekben, ritmusban jelentkező lelkes progresszivitása lenyűgözte a korabeli közönséget, a Barbár ódákban görög mértékkel ad új ízt és hangot szabadság témájú modern verseinek.[8]

Az élet hétköznapi témáit is klasszikus erővel dolgozta fel, mintaszerű példája ennek Az ökör című vers (1872).

Carducci mint politikus egyre inkább kapcsolódott az uralkodóház politikájához, progresszivitása fokozatosan csökkent. Úgy vélte, hogy Itália kivívott egységét az adott körülmények között csak mint monarchia őrizheti meg. Kiváló tudású tanár hírében állt, de költői vénája fokozatosan elapadt. 1890-ben szenátorrá választották.

A századfordulón már alig írt, de az a néhány tucat öregkori verse, melyeket magyarul – mások mellett – Kosztolányi tolmácsolásában is ismerünk, változatlanul bizonyítja talentumát (Alpesi dél, Szent Abbondius és egyik utolsó, háromsoros verse, a Búcsú, 1895).

Carducci erősen hatott a 20. század első évtizedében fellépett magyar költői nemzedékre.

Művei

  • Opere complete,[9] 1-30. (1939-1941)

Magyarul

  • Giosuè Carducci költeményei; ford. Zoltán Vilmos; Politzer, Bp., 1910 (Modern könyvtár)
  • Dante; ford. Elek Artúr; Kultúra, Bp., 1922 (Kultúra Könyvtár)
  • Giosue Carducci válogatott versei; szerk., utószó Nemeskürty István, ford. Babits Mihály et al., jegyz. Lontay László; Európa, 1961
  • Carducci válogatott versei; szerk., vál. Kardos Tibor, ford. Hárs Ernő et al., életrajz, jegyz. Király Erzsébet; Móra, Bp., 1965 (A világirodalom gyöngyszemei)
  • Barbár ódák / Odi barbare; ford., tan., jegyz. Simon Gyula; Eötvös, Bp., 1996 (Eötvös klasszikusok)
  • Jambusok és epodoszok. Másféle rímes versek; ford. Simon Gyula; Eötvös, Bp., 2006 (Eötvös klasszikusok)
  • Ritmusok és rímek / Rime e ritmi; ford. Simon Gyula;[10] Eötvös, Bp., 2009 (Eötvös klasszikusok) ISBN 963-85465-7-3[11]

Díjak

Források

Fájl:Wikisource-logo-hu.svg
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Giosuè Carducci témában.
Fájl:Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Giosuè Carducci témában.
  • Világirodalmi kisenciklopédia I. (A–L). Szerk. Köpeczi Béla, Pók Lajos. Budapest: Gondolat. 1976. 200–201. o. ISBN 963-280-285-3
  • Nemeskürty István Utószó. Carducci válogatott versei (szerk. Nemeskürty István). Európa Könyvkiadó, Budapest, 1961.

Jegyzetek

  1. ↑ I Senatori d'Italia (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2023. január 27.)
  2. ↑ https://www.nobelprize.org/nobel_prizes/literature/laureates/1906/
  3. ↑ https://www.nobelprize.org/nobel_prizes/about/amounts/
  4. ↑ OPAC SBN (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2023. január 27.)
  5. ↑ a b Dizionario Biografico degli Italiani (olasz nyelven), 1977 (Hozzáférés: 2023. január 27.)
  6. ↑ Global Positioning System
  7. ↑ Világirodalmi kisenciklopédia I. (A–L). Szerk. Köpeczi Béla, Pók Lajos. Budapest: Gondolat. 1976. 200–201. o. ISBN 963-280-285-3
  8. ↑ Babits Mihály: Az európai irodalom története. Budapest, Nyugat Kiadó, 1936; Hasonmás kiadás 1991. 637. o. ISBN 963-7780-11-4
  9. ↑ Összes művei.
  10. ↑ Élő Költők Társasága, köztük Simon Gyula.. . (Hozzáférés: 2009. február 6.)
  11. ↑ Az Odi barbare c. gyűjteményes kötet első legteljesebb magyar fordítása.