A mai világban a Fischer Sándor (tanár) egyre több ember érdeklődésének témája lett. A technológia fejlődésével és a globalizációval a Fischer Sándor (tanár) a társadalom különböző területein vált aktuálissá, a politikától a tudományig. A történelem során a Fischer Sándor (tanár) vita és elemzés tárgya volt, ellentmondó véleményeket generált, és végtelen kutatásokat és tanulmányokat váltott ki. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Fischer Sándor (tanár) különböző oldalait, elemezve a mindennapi élet különböző területeire gyakorolt hatását és a mai világban betöltött jelentőségét. Az eredetétől a jelenre gyakorolt hatásáig megpróbáljuk átfogóan foglalkozni a Fischer Sándor (tanár)-el, igyekszünk megérteni jelentőségét és a mai társadalomra gyakorolt hatásait.
Fischer Sándor | |
Született | 1915. február 24. Budapest[1] |
Elhunyt | 1995. március 6. (80 évesen) Budapest[1] |
Állampolgársága | magyar ![]() |
Házastársa | Kiskalmár Éva |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem |
Fischer Sándor (Budapest, 1915. február 24. – Budapest, 1995. március 6.) magyar nyelvész, beszéd-, ének-[2] és retorikatanár.
Magáról mesélte:
„A Rippl Rónai utcai főreálba jártam iskolába, ahol óriási sportélet volt. Többek között onnan került ki Barna Viktor és Szabados Miklós asztalitenisz-világbajnok. Az iskolai sportkör vezetője, Eördögh László súlylökő bajnok volt. Több sportágba belekóstoltam. Jéghoki- és vízilabdakapus voltam, kosaraztam, szinte minden atlétikai számban elindultam, korcsolyáztam és nem utolsósorban tornáztam. Ez utóbbiban bizonyultam a legeredményesebbnek. Sorra nyertem az iskolai versenyeket. Érettségi után kerültem a VAC-ba. A lólengés volt a kedvenc számom. Nagyon büszke voltam, amikor Pelle István kétszeres olimpiai bajnok is megdicsérte a gyakorlatomat. A lovon látványos vetődéses figurát mutattam be… A felszabadulás után néhányszor még a szerek mellé álltam. Egy ideig edzősködtem is. Tanítványom volt a későbbi olimpiai bajnoknő, Keleti Ágnes.[3]”
A Zeneakadémia ének tanszakát végezte,[4] ezzel egyidejűleg művészettörténetet és nyelvtudományt is tanult.
„Már egészen ifjú koromban érdekelt a hangképzés, a fonetika, a módszertan. A legdallamosabb nyelv hazájában, Itáliában tanultam a beszéd, a szóképzés művészetét. 1950 óta tanítok a főiskolán.”
Mostanáig is, Montágh Imre mellett, a legkiválóbb, legelismertebb beszédtechnika- és retorikatanár volt. Tanított a Színház- és Filmművészeti főiskolán, a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban, mindenütt az országban innen és túl is. Nagy hozzáértéssel és empátiával oktatta növendékeit. Előadásai VHS-formátumban megjelentek a Tankönyvkiadó Vállalatnál az 1980-as évek-ben.
Élete utolsó két évtizedében felesége a Magyar Televízió ismert bemondónője, Kiskalmár Éva volt.
A beszéd művészete című könyve bevezetőjében írta:
„Munkásságom során meglepően sok rosszhangú, rosszul beszélő, beszédhibás emberrel találkoztam, s még meglepőbb volt, hogy beszédhibáikról mitsem tudtak. A beszéd hibáinak feltárása – legyen az hanglejtés, hangsúlyozás, beszédhang hiba stb. – egyesekben megdöbbenést, másokban kételkedést, de minden esetben nagy meglepetést okozott. A hibák feltárása természetesen nem öröm, de a javítás és főleg az eredmény mindig nagy élményt jelentett tanárnak és tanítványnak egyaránt. Nagyon időszerűvé vált, hogy minél többen jussanak el az ösztönös beszéléstől a tudatos beszédformálásig, a tiszta, kifejező beszédstílusig. Ez nemcsak a társadalmi érintkezést teszi kellemesebbé, hanem a gondolat igaz, világos értékelését is elősegíti; tehát a szépérzéken túl a mindennapi élet hasznos gyakorlatára is kihat. Szeretném, ha könyvemmel segíteni tudnék ezeknek a feladatoknak a megoldásában.”