A Emile Berliner témája kétségtelenül az egyik legrelevánsabb ma. Ez egy olyan téma, amely nagy hatással volt a társadalomra, és széles körű vitát váltott ki különböző területeken. A Emile Berliner felkeltette szakértők, akadémikusok, politikusok és egyszerű állampolgárok érdeklődését, akik igyekeznek megérteni és alaposan elemezni a következményeit. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Emile Berliner-ről alkotott különböző nézőpontokat és véleményeket, valamint a különféle ágazatokra gyakorolt hatását. A keletkezésétől a jövőbeli kivetítéséig a Emile Berliner olyan nagy jelentőségű témát képvisel, amely megérdemli, hogy részletesen és kritikusan foglalkozzunk vele.
Emile Berliner | |
![]() | |
Született | 1851. május 20.[1][2][3][4][5] Hannover[6] |
Elhunyt | 1929. augusztus 3. (78 évesen)[1][2][3][5][7] Washington |
Állampolgársága |
|
Gyermekei | hét gyermek:
|
Foglalkozása |
|
Iskolái | Cooper Union |
Kitüntetései | |
Halál oka | szívinfarktus |
Sírhelye | Rock Creek Temető |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Emile Berliner témájú médiaállományokat. | |
Emile Berliner (Hannover, 1851. május 20. – Washington, 1929. augusztus 3.) Németországban született amerikai feltaláló. Az első gramofon és a barázdás hanglemez megalkotója.
Tizenkilenc éves korában vándorolt ki Amerikába, ahol fizikusként dolgozott. Huszonöt éves volt, amikor eladta a mikrofon szabadalmát a Bell Telephone Companynek. Az általa alkotott gramofon elvét pedig a Victor Talking Machine Company vette meg. A gramofon a hengereket használó hangrögzítő eszköz, a fonográf korszerűbb versenytársa volt. Megalapította a Deutsche Grammophon vállalatot és a brit Gramophone Co. Ltd-t, és így a készülékét Európában is terjeszteni kezdte. A híres His master's voice kutyás embléma is a nevéhez fűződik, aminek az ötletét egy 1900-ban történt angliai utazása során Francis Barraud festményéről vette, melyen egy kutya egy régi fonográfról a gazdája hangját hallgatta.
Berliner először cinklemezbe vágta a hangfelvételt. Később az eredeti cinklemezről acél nyomóformát hozott létre, és ezzel keménygumiba préselte a barázdákat. Kereste a legmegfelelőbb hanglemez-alapanyagot, és végül a sellak – ami egy trópusi vidékeken élő levéltetű elgyantásodott váladéka – vált a legmegfelelőbb anyagnak. A sellak olcsó volt és eléggé puha a préseléshez, ezáltal a tömegtermelésben használható jó minőségű hanglemezeket lehetett gyártani. A sellak egy természetes polimer, nagyon hasonlít a mai hőre lágyuló műanyagokra, műgyantákra. A műanyagok feltalálásáig a sellakot használták a hanglemezgyártásban.
Degrell László: Lemezjátszók és hanglemezek Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1978.