A 2022-es labdarúgó-világbajnokság afrikai selejtezőjének 2. fordulójának mérkőzéseit 2021. szeptember 1. és november 16. között játszották.
Összesen 40 csapat vett részt (az 1–26. helyen rangsoroltak és az első forduló 14 továbbjutója). A csapatokat 10 darab ötcsapatos csoportba sorsolták, ahol körmérkőzéses oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A 10 csoportgyőztes továbbjutott a harmadik fordulóba.
A kiemelést a 2019. decemberi FIFA-világranglista alapján alakították ki, a helyezések az alábbi táblázatban zárójelben olvashatók.
A 2. forduló sorsolását 2020. január 21-én, helyi idő szerint 19 órától (UTC+2) tartották Kairóban.
1. kalap | 2. kalap | 3. kalap | 4. kalap |
---|---|---|---|
|
|
A mérkőzéseket az alábbi napokon játszották.
A 2021-es afrikai nemzetek kupája június/júliusi időpontjának január/februárra történő áthelyezését követően az első két játéknap időpontja megváltozott. A Covid19-pandémia miatt a második fordulót ismét átütemezték, a CAF 2020. augusztus 19-én jelentette be az új időpontokat. A teljes második fordulót 2021-re helyezték át. 2021. május 6-án a második fordulót ismét elhalasztották.
Játéknap | Dátumok |
---|---|
1. játéknap | 2021. szeptember 1–4. (eredetileg 2020. március 23–31., később 2020. október 5–13., majd 2021. június 5–8.) |
2. játéknap | 2021. szeptember 5–8. (eredetileg 2020. június 1–9., később 2020. november 9–17., majd 2021. június 11–14.) |
3. játéknap | 2021. október 6–9. (eredetileg 2021. március 22–26., később 2021. június 1–4., majd 2021. szeptember 1–4.) |
4. játéknap | 2021. október 10–12. (eredetileg 2021. március 27–30., később 2021. június 5–8., majd 2021. szeptember 5–8.) |
5. játéknap | 2021. november 11–13. (eredetileg 2021. augusztus 30. – szeptember 7., majd 2021. október 6–9.) |
6. játéknap | 2021. november 14–16. (eredetileg 2021. október 4–12., majd 2021. október 10–12.) |
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | |||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Algéria | 6 | 4 | 2 | 0 | 25 | 4 | +21 | 14 | Továbbjutott a harmadik fordulóba | — | 2–2 | 6–1 | 8–0 | |
2. | Burkina Faso | 6 | 3 | 3 | 0 | 12 | 4 | +8 | 12 | 1–1 | — | 1–1 | 2–0 | ||
3. | Niger | 6 | 2 | 1 | 3 | 13 | 17 | −4 | 7 | 0–4 | 0–2 | — | 7–2 | ||
4. | Dzsibuti | 6 | 0 | 0 | 6 | 4 | 29 | −25 | 0 | 0–4 | 0–4 | 2–4 | — |
2021. szeptember 2. 17:00 (UTC+1) |
Niger | 0–2 | Burkina Faso |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv |
L. Traoré 76' (11-esből) Konaté 79' |
Stade de Marrakech, Marrákes (Marokkó) Nézőszám: 0 Játékvezető: Samuel Uwikunda (ruandai) |
2021. szeptember 2. 20:00 (UTC+1) |
Algéria | 8–0 | Dzsibuti |
---|---|---|
Slimani 5' 25' (11-esből) 46' 53' Bensebaini 27' Bounedjah 40' (11-esből) Mahrez 67' Zerrouki 69' |
(4–0) Jegyzőkönyv |
Mustapha Tchaker Stadium, Blida Nézőszám: 0 Játékvezető: Blaise Yuven Ngwa (kameruni) |
2021. szeptember 6. 14:00 (UTC+1) |
Dzsibuti | 2–4 | Niger |
---|---|---|
Farah Ali 32' Hassan 90' |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Adebayor 49' 56' Wonkoye 65' (11-esből) Sabo 68' |
Prince Moulay Abdellah Stadium, Rabat (Marokkó) Nézőszám: 0 Játékvezető: Celso Alvação (mozambiki) |
2021. szeptember 7. 20:00 (UTC+1) |
Burkina Faso | 1–1 | Algéria |
---|---|---|
Tapsoba 64' | (0–1) Jegyzőkönyv |
Feghouli 18' |
Stade de Marrakech, Marrákes (Marokkó) Nézőszám: 0 Játékvezető: Joshua Bondo (botswanai) |
2021. október 8. 20:00 (UTC+1) |
Algéria | 6–1 | Niger |
---|---|---|
Mahrez 27' 60' (11-esből) Oumarou 47' (öngól) Souleymane 70' (öngól) Slimani 76' 88' |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Sosah 50' |
Mustapha Tchaker Stadium, Blida Nézőszám: 0 Játékvezető: Daniel Nii Ayi Laryea (ghánai) |
2021. október 8. 20:00 (UTC+1) |
Dzsibuti | 0–4 | Burkina Faso |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Tapsoba 45+2' 48' Kaboré 51' Konaté 60' |
Stade de Marrakech, Marrákes (Marokkó) Nézőszám: 0 Játékvezető: Ali Sabilla (ugandai) |
2021. október 11. 17:00 (UTC+1) |
Burkina Faso | 2–0 | Dzsibuti |
---|---|---|
Dayo 30' Tapsoba 63' |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Stade de Marrakech, Marrákes (Marokkó) Nézőszám: 0 Játékvezető: Hassen Corneh (libériai) |
2021. október 12. 17:00 (UTC+1) |
Niger | 0–4 | Algéria |
---|---|---|
(0–2) Jegyzőkönyv |
Mahrez 21' Mandi 33' Bennacer 48' Bounedjah 54' |
Stade Général Seyni Kountché, Niamey Nézőszám: 2000 Játékvezető: Issa Sy (szenegáli) |
2021. november 12. 13:00 (UTC+1) |
Burkina Faso | 1–1 | Niger |
---|---|---|
Dayo 55' (11-esből) | (0–1) Jegyzőkönyv |
Oumarou 34' (11-esből) |
Stade de Marrakech, Marrákes (Marokkó) Játékvezető: Samir Guezzaz (marokkói) |
2021. november 12. 16:00 (UTC+2) |
Dzsibuti | 0–4 | Algéria |
---|---|---|
(0–3) Jegyzőkönyv |
Belaïli 29' Benráhma 40' Feghouli 42' Slimani 87' |
Cairo International Stadium, Kairó (Egyiptom) Játékvezető: Djindo Louis Houngnandande (benini) |
2021. november 15. 17:00 (UTC+1) |
Niger | 7–2 | Dzsibuti |
---|---|---|
Adebayor 14' 36' 75' Wonkoye 62' Sosah 64' Djibrilla 85' 87' |
(2–1) Jegyzőkönyv |
Ahmed 33' Siad Isman 84' |
Stade Général Seyni Kountché, Niamey Játékvezető: Mohamed Youssouf Athoumani (Comore-szigeteki) |
2021. november 16. 20:00 (UTC+1) |
Algéria | 2–2 | Burkina Faso |
---|---|---|
Mahrez 21' Feghouli 68' |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Sanogo 37' Dayo 84' |
Mustapha Tchaker Stadium, Blida Játékvezető: Victor Gomes (dél-afrikai) |
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | |||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Tunézia | 6 | 4 | 1 | 1 | 11 | 2 | +9 | 13 | Továbbjutott a harmadik fordulóba | — | 3–0 | 3–1 | 3–0 | |
2. | Egyenlítői-Guinea | 6 | 3 | 2 | 1 | 6 | 5 | +1 | 11 | 1–0 | — | 2–0 | 1–0 | ||
3. | Zambia | 6 | 2 | 1 | 3 | 8 | 9 | −1 | 7 | 0–2 | 1–1 | — | 4–0 | ||
4. | Mauritánia | 6 | 0 | 2 | 4 | 2 | 11 | −9 | 2 | 0–0 | 1–1 | 1–2 | — |
2021. szeptember 3. 16:00 (UTC±0) |
Mauritánia | 1–2 | Zambia |
---|---|---|
Niass 69' | (0–1) Jegyzőkönyv |
Mwepu 10' Mumba 57' |
Stade Olympique de Nouakchott, Nouakchott Nézőszám: 0 Játékvezető: Ibrahim Nour El Din (egyiptomi) |
2021. szeptember 3. 20:00 (UTC+1) |
Tunézia | 3–0 | Egyenlítői-Guinea |
---|---|---|
Bronn 54' Skhiri 78' Khazri 82' (11-esből) |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Stade Hammadi Agrebi, Radès Nézőszám: 0 Játékvezető: Daniel Laryea Nii Ayi (ghánai) |
2021. szeptember 7. 15:00 (UTC+2) |
Zambia | 0–2 | Tunézia |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Khazri 8' (11-esből) Ben Szlímán 90+2' |
Levy Mwanawasa Stadium, Ndola Nézőszám: 5000 Játékvezető: Eric Otogo-Castane (gaboni) |
2021. szeptember 7. 17:00 (UTC+1) |
Egyenlítői-Guinea | 1–0 | Mauritánia |
---|---|---|
Iban 59' (11-esből) | (0–0) Jegyzőkönyv |
Estadio de Malabo, Malabo Nézőszám: 0 Játékvezető: Hélder Martins de Carvalho (angolai) |
2021. október 7. 17:00 (UTC+1) |
Egyenlítői-Guinea | 2–0 | Zambia |
---|---|---|
Coco 35' Nsue 88' |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Estadio de Malabo, Malabo Nézőszám: 0 Játékvezető: Noureddine El Jaafari (marokkói) |
2021. október 7. 20:00 (UTC+1) |
Tunézia | 3–0 | Mauritánia |
---|---|---|
Skhiri 15' Khazri 42' Jaziri 86' |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Stade Hammadi Agrebi, Radès Nézőszám: 0 Játékvezető: Bamlak Tessema Weyesa (etióp) |
2021. október 10. 18:00 (UTC+2) |
Zambia | 1–1 | Egyenlítői-Guinea |
---|---|---|
F. Sakala 65' | (0–0) Jegyzőkönyv |
Bikoro 82' |
National Heroes Stadium, Lusaka Nézőszám: 45 000 Játékvezető: Bakary Gassama (gambiai) |
2021. október 10. 19:00 (UTC±0) |
Mauritánia | 0–0 | Tunézia |
---|---|---|
Jegyzőkönyv |
Stade Olympique de Nouakchott, Nouakchott Nézőszám: 500 Játékvezető: Mehdi Abid Charef (algériai) |
2021. november 13. 15:00 (UTC+2) |
Zambia | 4–0 | Mauritánia |
---|---|---|
Daka 34' F. Sakala 37' 45+1' (11-esből) 63' |
(3–0) Jegyzőkönyv |
National Heroes Stadium, Lusaka Játékvezető: Mahmood Ali Mahmood Ismail (szudáni) |
2021. november 13. 17:00 (UTC+1) |
Egyenlítői-Guinea | 1–0 | Tunézia |
---|---|---|
Ganet 84' | (0–0) Jegyzőkönyv |
Estadio de Malabo, Malabo Nézőszám: 500 Játékvezető: Boubou Traoré (mali) |
2021. november 16. 20:00 (UTC+1) |
Tunézia | 3–1 | Zambia |
---|---|---|
Laïdouni 18' Dräger 31' Maâloul 43' |
(3–0) Jegyzőkönyv |
F. Sakala 80' |
Stade Hammadi Agrebi, Tunisz Játékvezető: Pacifique Ndabihawenimana (burundi) |
2021. november 16. 19:00 (UTC0) |
Mauritánia | 1–1 | Egyenlítői-Guinea |
---|---|---|
Kamara 22' | (1–0) Jegyzőkönyv |
Coco 59' |
Stade Olympique de Nouakchott, Nouakchott Játékvezető: Ahmad Imtehaz Heeralall (mauritiusi) |
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | |||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Nigéria | 6 | 4 | 1 | 1 | 9 | 3 | +6 | 13 | Továbbjutott a harmadik fordulóba | — | 1–1 | 2–0 | 0–1 | |
2. | Zöld-foki Köztársaság | 6 | 3 | 2 | 1 | 8 | 6 | +2 | 11 | 1–2 | — | 1–0 | 2–1 | ||
3. | Libéria | 6 | 2 | 0 | 4 | 5 | 8 | −3 | 6 | 0–2 | 1–2 | — | 3–1 | ||
4. | Közép-afrikai Köztársaság | 6 | 1 | 1 | 4 | 4 | 9 | −5 | 4 | 0–2 | 1–1 | 0–1 | — |
2021. szeptember 1. 14:00 (UTC+1) |
Közép-afrikai Köztársaság | 1–1 | Zöld-foki Köztársaság |
---|---|---|
Toropité 53' | (0–1) Jegyzőkönyv |
J. Tavares 36' |
Japoma Stadium, Douala (Kamerun) Nézőszám: 0 Játékvezető: Peter Waweru (kenyai) |
2021. szeptember 3. 17:00 (UTC+1) |
Nigéria | 2–0 | Libéria |
---|---|---|
Iheanacho 22' 44' | (2–0) Jegyzőkönyv |
Teslim Balogun Stadium, Lagos Nézőszám: 5000 Játékvezető: Kouassi Attisso Attiogbe (togói) |
2021. szeptember 6. 16:00 (UTC±0) |
Közép-afrikai Köztársaság | 0–1 | Libéria |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv |
Sherman 86' |
Japoma Stadium, Douala (Kamerun) Nézőszám: 0 Játékvezető: Sekou Ahmed Touré (guineai) |
2021. szeptember 7. 15:00 |
Zöld-foki Köztársaság | 1–2 | Nigéria |
---|---|---|
D. Tavares 19' | (1–1) Jegyzőkönyv |
Osimhen 30' Rocha Santos 76' (öngól) |
Estádio Municipal Adérito Sena, Mindelo Nézőszám: 500 Játékvezető: Samir Guezzaz (marokkói) |
2021. október 7. 13:00 (UTC±0) |
Libéria | 1–2 | Zöld-foki Köztársaság |
---|---|---|
Harmon 45+3' | (1–0) Jegyzőkönyv |
Monteiro 52' Rodrigues 90+2' |
Accra Sports Stadium, Accra (Ghána) Nézőszám: 0 Játékvezető: Jean Ouattara (Burkina Fasó-i) |
2021. október 7. 17:00 (UTC+1) |
Nigéria | 0–1 | Közép-afrikai Köztársaság |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv |
Namnganda 90+1' |
Teslim Balogun Stadium, Lagos Nézőszám: 5000 Játékvezető: Abdelaziz Bouh (mauritániai) |
2021. október 10. 14:00 (UTC+1) |
Közép-afrikai Köztársaság | 0–2 | Nigéria |
---|---|---|
(0–2) Jegyzőkönyv |
Balogun 29' Osimhen 45+1' |
Limbe Stadium, Limbe (Kamerun) Nézőszám: 450 Játékvezető: Louis Hakizimana (ruandai) |
2021. október 10. 15:00 |
Zöld-foki Köztársaság | 1–0 | Libéria |
---|---|---|
Mendes 90' | (0–0) Jegyzőkönyv |
Estádio Municipal Adérito Sena, Mindelo Nézőszám: 2000 Játékvezető: Mohamed Ali Moussa (nigeri) |
2021. november 13. 17:00 (UTC+1) |
Libéria | 0–2 | Nigéria |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Osimhen 15' (11-esből) Musa 90+4' (11-esből) |
Stade Ibn Batouta, Tangier (Marokkó) Játékvezető: Youssef Essrayri (tunéziai) |
2021. november 13. 15:00 |
Zöld-foki Köztársaság | 2–1 | Közép-afrikai Köztársaság |
---|---|---|
J. Tavares 51' Stopira 75' |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Ngoma 11' |
Estádio Municipal Adérito Sena, Mindelo Játékvezető: Daniel Nii Ayi Laryea (ghánai) |
2021. november 16. 17:00 (UTC+1) |
Nigéria | 1–1 | Zöld-foki Köztársaság |
---|---|---|
Osimhen 1' | (1–1) Jegyzőkönyv |
Stopira 5' |
Teslim Balogun Stadium, Lagos Játékvezető: Mustapha Ghorbal (algériai) |
2021. november 16. 17:00 (UTC+1) |
Libéria | 3–1 | Közép-afrikai Köztársaság |
---|---|---|
Macauley 2' Wilson 8' 74' |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Ngoma 61' |
Stade Ibn Batouta, Tangier (Marokkó) Játékvezető: Kalilou Ibrahim Traore (elefántcsontparti) |
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | |||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Kamerun | 6 | 5 | 0 | 1 | 12 | 3 | +9 | 15 | Továbbjutott a harmadik fordulóba | — | 1–0 | 3–1 | 2–0 | |
2. | Elefántcsontpart | 6 | 4 | 1 | 1 | 10 | 3 | +7 | 13 | 2–1 | — | 3–0 | 2–1 | ||
3. | Mozambik | 6 | 1 | 1 | 4 | 2 | 8 | −6 | 4 | 0–1 | 0–0 | — | 1–0 | ||
4. | Malawi | 6 | 1 | 0 | 5 | 2 | 12 | −10 | 3 | 0–4 | 0–3 | 1–0 | — |
2021. szeptember 3. 15:00 (UTC+2) |
Mozambik | 0–0 | Elefántcsontpart |
---|---|---|
Jegyzőkönyv |
Estádio Nacional do Zimpeto, Maputo Nézőszám: 0 Játékvezető: Pacifique Ndabihawenimana (burundi) |
2021. szeptember 3. 20:00 (UTC+1) |
Kamerun | 2–0 | Malawi |
---|---|---|
Aboubakar 9' Ngadeu-Ngadjui 22' |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Paul Biya Stadium, Yaoundé Nézőszám: 250 Játékvezető: Jean Jacques Ndala Ngambo (Kongói DK-i) |
2021. szeptember 6. 19:00 (UTC±0) |
Elefántcsontpart | 2–1 | Kamerun |
---|---|---|
Haller 20' (11-esből) 29' | (2–0) Jegyzőkönyv |
Ngamaleu 61' (11-esből) |
Stade Olympique Alassane Ouattara, Abidjan Nézőszám: 10 000 Játékvezető: Mehdi Abid Charef (algériai) |
2021. szeptember 7. 15:00 (UTC+2) |
Malawi | 1–0 | Mozambik |
---|---|---|
Mbulu 10' | (1–0) Jegyzőkönyv |
Orlando Stadium, Johannesburg (Dél-Afrika) Nézőszám: 0 Játékvezető: Souleiman Ahmed Djama (dzsibuti) |
2021. október 8. 15:00 (UTC+2) |
Malawi | 0–3 | Elefántcsontpart |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Gradel 36' I. Sangaré 85' Boga 90+5' |
Orlando Stadium, Johannesburg (Dél-Afrika) Nézőszám: 0 Játékvezető: Peter Waweru (kenyai) |
2021. október 8. 17:00 (UTC+1) |
Kamerun | 3–1 | Mozambik |
---|---|---|
Choupo-Moting 28' 51' Toko Ekambi 63' |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Catamo 81' |
Japoma Stadium, Douala Nézőszám: 10 000 Játékvezető: Mohamed Marouf (egyiptomi) |
2021. október 11. 14:00 (UTC+1) |
Mozambik | 0–1 | Kamerun |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv |
Ngadeu-Ngadjui 68' |
Stade Ibn Batouta, Tanger (Marokkó) Nézőszám: 0 Játékvezető: Sabri Mohamed Fadul (szudáni) |
2021. október 11. 17:00 (UTC+1) |
Elefántcsontpart | 2–1 | Malawi |
---|---|---|
Pépé 2' Kessié 66' (11-esből) |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Muyaba 20' |
Stade de l'Amitié, Cotonou (Benin) Nézőszám: 1000 Játékvezető: Bernard Camille (seychelle-szigeteki) |
2021. november 13. 15:00 (UTC+2) |
Malawi | 0–4 | Kamerun |
---|---|---|
(0–2) Jegyzőkönyv |
Aboubakar 22' (11-esből) Zambo Anguissa 42' Bassogog 85' 87' |
Orlando Stadium, Johannesburg (Dél-Afrika) Játékvezető: Issa Sy (szenegáli) |
2021. november 13. 20:00 (UTC+1) |
Elefántcsontpart | 3–0 | Mozambik |
---|---|---|
Gradel 10' Cornet 61' Seri 90' |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Stade de l'Amitié, Cotonou (Benin) Nézőszám: 0 Játékvezető: Ahmed El Ghandour (egyiptomi) |
2021. november 16. 14:00 (UTC+1) |
Mozambik | 1–0 | Malawi |
---|---|---|
Mzava 51' (öngól) | (0–0) Jegyzőkönyv |
Stade de l'Amitié, Cotonou (Benin) Játékvezető: Hassan Mohamed Hagi (szomáliai) |
2021. november 16. 20:00 (UTC+1) |
Kamerun | 1–0 | Elefántcsontpart |
---|---|---|
Toko Ekambi 21' | (1–0) Jegyzőkönyv |
Japoma Stadium, Douala Játékvezető: Janny Sikazwe (zambiai) |
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | |||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Mali | 6 | 5 | 1 | 0 | 11 | 0 | +11 | 16 | Továbbjutott a harmadik fordulóba | — | 1–0 | 5–0 | 1–0 | |
2. | Uganda | 6 | 2 | 3 | 1 | 3 | 2 | +1 | 9 | 0–0 | — | 1–1 | 1–0 | ||
3. | Kenya | 6 | 1 | 3 | 2 | 4 | 9 | −5 | 6 | 0–1 | 0–0 | — | 2–1 | ||
4. | Ruanda | 6 | 0 | 1 | 5 | 2 | 9 | −7 | 1 | 0–3 | 0–1 | 1–1 | — |
2021. szeptember 1. 20:00 (UTC+1) |
Mali | 1–0 | Ruanda |
---|---|---|
A. M. Traoré 19' | (1–0) Jegyzőkönyv |
Stade Adrar, Agadir (Marokkó) Nézőszám: 0 Játékvezető: Beida Dahane (mauritániai) |
2021. szeptember 2. 16:00 (UTC+3) |
Kenya | 0–0 | Uganda |
---|---|---|
Jegyzőkönyv |
Nyayo National Stadium, Nairobi Nézőszám: 560 Játékvezető: Mahmood Ali Mahmood Ismail (szudáni) |
2021. szeptember 5. 15:00 (UTC+2) |
Ruanda | 1–1 | Kenya |
---|---|---|
Rwatubyaye 21' | (1–1) Jegyzőkönyv |
Olunga 10' |
Nyamirambo Regional Stadium, Kigali Nézőszám: 0 Játékvezető: Joseph Odey Ogabor (nigériai) |
2021. szeptember 6. 16:00 (UTC+3) |
Uganda | 0–0 | Mali |
---|---|---|
Jegyzőkönyv |
St. Mary's Stadium-Kitende, Entebbe Nézőszám: 0 Játékvezető: Ahmad Imtehaz Heeralall (mauritiusi) |
2021. október 7. 18:00 (UTC+2) |
Ruanda | 0–1 | Uganda |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Bayo 41' |
Nyamirambo Regional Stadium, Kigali Nézőszám: 0 Játékvezető: Joshua Bondo (botswanai) |
2021. október 7. 20:00 (UTC+1) |
Mali | 5–0 | Kenya |
---|---|---|
A. M. Traoré 8' Koné 22' 36' 45' (11-esből) Doumbia 85' |
(4–0) Jegyzőkönyv |
Stade Adrar, Agadir (Marokkó) Nézőszám: 0 Játékvezető: Youssef Essrayri (tunéziai) |
2021. október 10. 16:00 (UTC+3) |
Kenya | 0–1 | Mali |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv |
Koné 55' |
Nyayo National Stadium, Nairobi Nézőszám: 0 Játékvezető: Blaise Yuven Ngwa (kameruni) |
2021. október 10. 16:00 (UTC+3) |
Uganda | 1–0 | Ruanda |
---|---|---|
Bayo 22' | (1–0) Jegyzőkönyv |
St. Mary's Stadium-Kitende, Entebbe Nézőszám: 0 Játékvezető: Haythem Guirat (tunéziai) |
2021. november 11. 16:00 (UTC+3) |
Uganda | 1–1 | Kenya |
---|---|---|
Bayo 89' | (0–0) Jegyzőkönyv |
Olunga 62' |
St. Mary's Stadium-Kitende, Entebbe Játékvezető: Souleiman Ahmed Djama (dzsibuti) |
2021. november 11. 18:00 (UTC+2) |
Ruanda | 0–3 | Mali |
---|---|---|
(0–2) Jegyzőkönyv |
Djenepo 19' Koné 21' K. Coulibaly 87' |
Nyamirambo Regional Stadium, Kigali Játékvezető: Hélder Martins de Carvalho (angolai) |
2021. november 14. 17:00 (UTC+1) |
Mali | 1–0 | Uganda |
---|---|---|
K. Coulibaly 19' | (1–0) Jegyzőkönyv |
Stade Adrar, Agadir (Marokkó) Játékvezető: Bamlak Tessema Weyesa (etióp) |
2021. november 15. 16:00 (UTC+3) |
Kenya | 2–1 | Ruanda |
---|---|---|
Olunga 2' Odada 15' (11-esből) |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Niyonzima 66' |
Nyayo National Stadium, Nairobi Játékvezető: Celso Alvação (mozambiki) |
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | |||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Egyiptom | 6 | 4 | 2 | 0 | 10 | 4 | +6 | 14 | Továbbjutott a harmadik fordulóba | — | 2–1 | 1–0 | 1–0 | |
2. | Gabon | 6 | 2 | 1 | 3 | 7 | 8 | −1 | 7 | 1–1 | — | 1–0 | 2–0 | ||
3. | Líbia | 6 | 2 | 1 | 3 | 4 | 7 | −3 | 7 | 0–3 | 2–1 | — | 1–1 | ||
4. | Angola | 6 | 1 | 2 | 3 | 6 | 8 | −2 | 5 | 2–2 | 3–1 | 0–1 | — |
2021. szeptember 1. 21:00 (UTC+2) |
Egyiptom | 1–0 | Angola |
---|---|---|
Magdy 5' (11-esből) | (1–0) Jegyzőkönyv |
30 June Stadium, Kairó Nézőszám: 0 Játékvezető: Boubou Traoré (mali) |
2021. szeptember 1. 21:00 (UTC+2) |
Líbia | 2–1 | Gabon |
---|---|---|
Salama 27' Al Warfali 90+5' |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Poko 11' |
Benina Martyrs Stadium, Bengázi Nézőszám: 0 Játékvezető: Bamlak Tessema Weyesa (etióp) |
2021. szeptember 5. 20:00 (UTC+1) |
Gabon | 1–1 | Egyiptom |
---|---|---|
Allevinah 73' | (0–0) Jegyzőkönyv |
Mohamed 90' |
Stade de Franceville, Franceville Nézőszám: 0 Játékvezető: Bakary Gassama (gambiai) |
2021. szeptember 7. 20:00 (UTC+1) |
Angola | 0–1 | Líbia |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Al Khouja 43' |
Estádio 11 de Novembro, Luanda Nézőszám: 10 000 Játékvezető: Messie Nkounkou (kongói) |
2021. október 8. 18:30 (UTC+1) |
Angola | 3–1 | Gabon |
---|---|---|
Zini 25' Ary Papel 56' Buatu 90+1' |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Méyé 83' |
Estádio 11 de Novembro, Luanda Nézőszám: 5000 Játékvezető: Souleiman Ahmed Djama (dzsibuti) |
2021. október 8. 21:00 (UTC+2) |
Egyiptom | 1–0 | Líbia |
---|---|---|
Marmoush 49' | (0–0) Jegyzőkönyv |
Borg El Arab Stadium, Alexandria Nézőszám: 0 Játékvezető: Pacifique Ndabihawenimana (burundi) |
2021. október 11. 14:00 (UTC+1) |
Gabon | 2–0 | Angola |
---|---|---|
Aubameyang 74' Carneiro 84' (öngól) |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Stade de Franceville, Franceville Nézőszám: 0 Játékvezető: Maguette N'Diaye (szenegáli) |
2021. október 11. 21:00 (UTC+2) |
Líbia | 0–3 | Egyiptom |
---|---|---|
(0–2) Jegyzőkönyv |
Fatouh 39' Mohamed 45+4' Sobhi 72' |
Benina Martyrs Stadium, Bengázi Nézőszám: 0 Játékvezető: Victor Gomes (dél-afrikai) |
2021. november 12. 14:00 (UTC+1) |
Gabon | 1–0 | Líbia |
---|---|---|
Aubameyang 54' (11-esből) | (0–0) Jegyzőkönyv |
Stade de Franceville, Franceville Játékvezető: Mashood Ssali (ugandai) |
2021. november 12. 20:00 (UTC+1) |
Angola | 2–2 | Egyiptom |
---|---|---|
Costa 25' Nzola 35' (11-esből) |
(2–1) Jegyzőkönyv |
Elneny 45+1' Tawfik 59' |
Estádio 11 de Novembro, Luanda Játékvezető: Jean Jacques Ndala Ngambo (Kongói DK-i) |
2021. november 16. 15:00 (UTC+2) |
Egyiptom | 2–1 | Gabon |
---|---|---|
Magdy 4' (11-esből) Obiang 75' (öngól) |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Allevinah 54' |
Borg El Arab Stadium, Alexandria Játékvezető: Georges Gatogato (burundi) |
2021. november 16. 15:00 (UTC+2) |
Líbia | 1–1 | Angola |
---|---|---|
Al Warfali 49' (11-esből) | (0–0) Jegyzőkönyv |
Zini 81' |
28 March Stadium, Bengázi Játékvezető: Beida Dahane (mauritániai) |
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | |||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ghána | 6 | 4 | 1 | 1 | 7 | 3 | +4 | 13 | Továbbjutott a harmadik fordulóba | — | 1–0 | 1–0 | 3–1 | |
2. | Dél-afrikai Köztársaság | 6 | 4 | 1 | 1 | 6 | 2 | +4 | 13 | 1–0 | — | 1–0 | 1–0 | ||
3. | Etiópia | 6 | 1 | 2 | 3 | 4 | 7 | −3 | 5 | 1–1 | 1–3 | — | 1–0 | ||
4. | Zimbabwe | 6 | 0 | 2 | 4 | 2 | 7 | −5 | 2 | 0–1 | 0–0 | 1–1 | — |
2021. szeptember 3. 15:00 (UTC+2) |
Zimbabwe | 0–0 | Dél-afrikai Köztársaság |
---|---|---|
Jegyzőkönyv |
National Sports Stadium, Harare Nézőszám: 0 Játékvezető: Mahmoud El Banna (egyiptomi) |
2021. szeptember 3. 19:00 (UTC±0) |
Ghána | 1–0 | Etiópia |
---|---|---|
Wakaso 35' | (1–0) Jegyzőkönyv |
Cape Coast Sports Stadium, Cape Coast Nézőszám: 2250 Játékvezető: Redouane Jiyed (marokkói) |
2021. szeptember 6. 18:00 (UTC+2) |
Dél-afrikai Köztársaság | 1–0 | Ghána |
---|---|---|
Hlongwane 83' | (0–0) Jegyzőkönyv |
FNB Stadium, Johannesburg Nézőszám: 0 Játékvezető: Derrick Kasokota Kafuli (zambiai) |
2021. szeptember 7. 19:00 (UTC+3) |
Etiópia | 1–0 | Zimbabwe |
---|---|---|
Tamene 90+4' (11-esből) | (0–0) Jegyzőkönyv |
Bahir Dar Stadium, Bahir Dar Nézőszám: 0 Játékvezető: Bernard Camille (seychelle-szigeteki) |
2021. október 9. 16:00 (UTC+3) |
Etiópia | 1–3 | Dél-afrikai Köztársaság |
---|---|---|
Kebede 67' | (0–1) Jegyzőkönyv |
Mokoena 45+1' Mvala 71' Makgopa 90+1' |
Bahir Dar Stadium, Bahir Dar Nézőszám: 0 Játékvezető: Shuhoub Abdulbasit (líbiai) |
2021. október 9. 16:00 (UTC±0) |
Ghána | 3–1 | Zimbabwe |
---|---|---|
Kudus 5' Partey 66' A. Ayew 87' |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Musona 49' (11-esből) |
Cape Coast Sports Stadium, Cape Coast Játékvezető: Pierre Atcho (gaboni) |
2021. október 12. 15:00 (UTC+2) |
Zimbabwe | 0–1 | Ghána |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Partey 31' |
National Sports Stadium, Harare Nézőszám: 0 Játékvezető: Amin Omar (egyiptomi) |
2021. október 12. 18:00 (UTC+2) |
Dél-afrikai Köztársaság | 1–0 | Etiópia |
---|---|---|
Kebede 11' (öngól) | (1–0) Jegyzőkönyv |
FNB Stadium, Johannesburg Játékvezető: Georges Gatogato (burundi) |
2021. november 11. 15:00 (UTC+2) |
Etiópia | 1–1 | Ghána |
---|---|---|
Kebede 72' | (0–1) Jegyzőkönyv |
A. Ayew 22' |
Orlando Stadium, Johannesburg (Dél-Afrika) Játékvezető: Blaise Yuven Ngwa (kameruni) |
2021. november 11. 21:00 (UTC+2) |
Dél-afrikai Köztársaság | 1–0 | Zimbabwe |
---|---|---|
Mokoena 26' | (1–0) Jegyzőkönyv |
FNB Stadium, Johannesburg Játékvezető: Sadok Selmi (tunéziai) |
2021. november 14. 15:00 (UTC+2) |
Zimbabwe | 1–1 | Etiópia |
---|---|---|
Mahachi 39' | (1–0) Jegyzőkönyv |
Nassir 86' |
National Sports Stadium, Harare Játékvezető: Mohamed Ali Moussa (nigeri) |
2021. november 14. 21:00 (UTC±0) |
Ghána | 1–0 | Dél-afrikai Köztársaság |
---|---|---|
A. Ayew 33' (11-esből) | (1–0) Jegyzőkönyv |
Cape Coast Sports Stadium, Cape Coast Játékvezető: Maguette N'Diaye (szenegáli) |
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | |||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Szenegál | 6 | 5 | 1 | 0 | 15 | 4 | +11 | 16 | Továbbjutott a harmadik fordulóba | — | 2–0 | 4–1 | 2–0 | |
2. | Togo | 6 | 2 | 2 | 2 | 5 | 6 | −1 | 8 | 1–1 | — | 0–1 | 1–1 | ||
3. | Namíbia | 6 | 1 | 2 | 3 | 5 | 10 | −5 | 5 | 1–3 | 0–1 | — | 1–1 | ||
4. | Kongó | 6 | 0 | 3 | 3 | 5 | 10 | −5 | 3 | 1–3 | 1–2 | 1–1 | — |
2021. szeptember 1. 16:00 (UTC±0) |
Szenegál | 2–0 | Togo |
---|---|---|
Mané 56' A. Diallo 81' |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Stade Lat-Dior, Thiès Nézőszám: 0 Játékvezető: Sadok Selmi (tunéziai) |
2021. szeptember 2. 18:00 (UTC+2) |
Namíbia | 1–1 | Kongó |
---|---|---|
Hambira 24' | (1–0) Jegyzőkönyv |
Hambira 57' (öngól) |
Orlando Stadium, Johannesburg (Dél-Afrika) Nézőszám: 0 Játékvezető: Andofetra Rakotojaona (madagaszkári) |
2021. szeptember 5. 16:00 (UTC±0) |
Togo | 0–1 | Namíbia |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv |
Kambindu 53' |
Stade de Kégué, Lomé Nézőszám: 0 Játékvezető: Omar Abdulkadir Artan (szomáliai) |
2021. szeptember 7. 17:00 (UTC+1) |
Kongó | 1–3 | Szenegál |
---|---|---|
Ganvoula 45+2' (11-esből) | (1–1) Jegyzőkönyv |
Dia 27' Sarr 82' Mané 87' (11-esből) |
Stade Alphonse Massemba-Débat, Brazzaville Nézőszám: 0 Játékvezető: Mohamed Ali Moussa (nigeri) |
2021. október 9. 16:00 (UTC±0) |
Togo | 1–1 | Kongó |
---|---|---|
Placca Fessou 56' | (0–1) Jegyzőkönyv |
Romao 21' (öngól) |
Stade de Kégué, Lomé Játékvezető: Sekou Ahmed Touré (guineai) |
2021. október 9. 19:00 (UTC±0) |
Szenegál | 4–1 | Namíbia |
---|---|---|
Gueye 10' Diédhiou 38' Mané 54' Keita 83' |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Kamatuka 75' |
Stade Lat-Dior, Thiès Játékvezető: Kalilou Traoré (elefántcsontparti) |
2021. október 12. 15:00 (UTC+2) |
Namíbia | 1–3 | Szenegál |
---|---|---|
Shalulile 27' | (1–1) Jegyzőkönyv |
Diédhiou 22' 51' 84' |
Orlando Stadium, Johannesburg (Dél-Afrika) Nézőszám: 0 Játékvezető: Mohamed Youssouf Athoumani (Comore-szigeteki) |
2021. október 12. 17:00 (UTC+1) |
Kongó | 1–2 | Togo |
---|---|---|
Mbenza 71' | (0–1) Jegyzőkönyv |
Placca Fessou 43' Denkey 77' |
Stade Alphonse Massemba-Débat, Brazzaville Nézőszám: 0 Játékvezető: Djindo Louis Houngnandande (benini) |
2021. november 11. 17:00 (UTC+1) |
Kongó | 1–1 | Namíbia |
---|---|---|
Mbenza 54' | (0–1) Jegyzőkönyv |
Shalulile 42' |
Stade Alphonse Massemba-Débat, Brazzaville Játékvezető: Samuel Uwikunda (ruandai) |
2021. november 11. 19:00 (UTC±0) |
Togo | 1–1 | Szenegál |
---|---|---|
Cissé 45+1' (öngól) | (1–0) Jegyzőkönyv |
H. Diallo 90+3' |
Stade de Kégué, Lomé Játékvezető: Jalal Jayed (marokkói) |
2021. november 14. 21:00 (UTC±0) |
Szenegál | 2–0 | Kongó |
---|---|---|
I. Sarr 14' 24' | (2–0) Jegyzőkönyv |
Stade Lat-Dior, Thiès Játékvezető: Fabricio Duarte (Zöld-foki szigeteki) |
2021. november 15. 15:00 (UTC+2) |
Namíbia | 0–1 | Togo |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv |
Placca Fessou 88' |
Orlando Stadium, Johannesburg (Dél-Afrika) Játékvezető: Pierre Atcho (gaboni) |
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | |||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Marokkó | 6 | 6 | 0 | 0 | 20 | 1 | +19 | 18 | Továbbjutott a harmadik fordulóba | — | 5–0 | 3–0 | 2–0 | |
2. | Bissau-Guinea | 6 | 1 | 3 | 2 | 5 | 11 | −6 | 6 | 0–3 | — | 1–1 | 0–0 | ||
3. | Guinea | 6 | 0 | 4 | 2 | 5 | 11 | −6 | 4 | 1–4 | 0–0 | — | 2–2 | ||
4. | Szudán | 6 | 0 | 3 | 3 | 5 | 12 | −7 | 3 | 0–3 | 2–4 | 1–1 | — |
2021. szeptember 1. 16:00 (UTC±0) |
Bissau-Guinea | 1–1 | Guinea |
---|---|---|
Jos. Mendes 51' | (0–1) Jegyzőkönyv |
Kamano 7' |
Stade Olympique, Nouakchott (Mauritánia) Nézőszám: 500 Játékvezető: Mutaz Ibrahim (líbiai) |
2021. szeptember 2. 20:00 (UTC+1) |
Marokkó | 2–0 | Szudán |
---|---|---|
Ákerd 10' A. Abdalla 53' (öngól) |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Prince Moulay Abdellah Stadium, Rabat Nézőszám: 0 Játékvezető: Maguette N'Diaye (szenegáli) |
2021. szeptember 7. 21:00 (UTC+2) |
Szudán | 2–4 | Bissau-Guinea |
---|---|---|
Abdel Rahman 55' 90+2' | (0–3) Jegyzőkönyv |
Piqueti 8' 39' F. Mendy 11' Mam. Baldé 82' |
Al-Hilal Stadium, Omdurman Nézőszám: 0 Játékvezető: Victor Gomes (dél-afrikai) |
2021. október 6. 17:00 (UTC+1) |
Szudán | 1–1 | Guinea |
---|---|---|
Teiri 72' | (0–0) Jegyzőkönyv |
Bayo 56' |
Stade de Marrakech, Marrákes (Marokkó) Nézőszám: 0 Játékvezető: Janny Sikazwe (zambiai) |
2021. október 6. 20:00 (UTC+1) |
Marokkó | 5–0 | Bissau-Guinea |
---|---|---|
Hakimi 31' Lúza 45+1' (11-esből) Chair 49' El Kaabi 62' El-Hádádí 82' |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Prince Moulay Abdellah Stadium, Rabat Nézőszám: 0 Játékvezető: Boubou Traoré (mali) |
2021. október 9. 14:00 (UTC+1) |
Guinea | 2–2 | Szudán |
---|---|---|
J. Kanté 48' Bayo 67' |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Al-Tash 64' Kamal 88' |
Stade Adrar, Agadir (Marokkó) Nézőszám: 0 Játékvezető: Mustapha Ghorbal (algériai) |
2021. október 9. 20:00 (UTC+1) |
Bissau-Guinea | 0–3 | Marokkó |
---|---|---|
(0–2) Jegyzőkönyv |
El Kaabi 10' 70' Barkok 20' |
Stade Mohamed V, Casablanca (Marokkó) Játékvezető: Jean Jacques Ndala Ngambo (Kongói DK-i) |
2021. október 12. 20:00 (UTC+1) |
Guinea | 1–4 | Marokkó |
---|---|---|
Kané 31' | (1–2) Jegyzőkönyv |
El Kaabi 21' Ámalah 43' 65' Búfál 89' |
Stade Adrar, Agadir (Marokkó) Játékvezető: Sidi Alioum (kameruni) |
2021. november 12. 16:00 (UTC±0) |
Guinea | 0–0 | Bissau-Guinea |
---|---|---|
Jegyzőkönyv |
General Lansana Conté Stadium, Conakry Játékvezető: Mohamed Marouf (egyiptomi) |
2021. november 12. 20:00 (UTC+1) |
Szudán | 0–3 | Marokkó |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Mmaee 3' 61' Lúza 90+3' |
Prince Moulay Abdellah Stadium, Rabat (Marokkó) Játékvezető: Peter Waweru (kenyai) |
2021. november 15. 17:00 (UTC+1) |
Bissau-Guinea | 0–0 | Szudán |
---|---|---|
Jegyzőkönyv |
Stade de Marrakech, Marrákes (Marokkó) Nézőszám: 0 Játékvezető: Jean Ouattara (Burkina Fasó-i) |
2021. november 16. 20:00 (UTC+1) |
Marokkó | 3–0 | Guinea |
---|---|---|
Mmaee 21' (11-esből) 29' El Kaabi 60' |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Stade Mohamed V, Casablanca Játékvezető: Joshua Bondo (botswanai) |
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás | |||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Kongói DK | 6 | 3 | 2 | 1 | 9 | 3 | +6 | 11 | Továbbjutott a harmadik fordulóba | — | 2–0 | 1–1 | 2–0 | |
2. | Benin | 6 | 3 | 1 | 2 | 5 | 4 | +1 | 10 | 1–1 | — | 0–1 | 2–0 | ||
3. | Tanzánia | 6 | 2 | 2 | 2 | 6 | 8 | −2 | 8 | 0–3 | 0–1 | — | 3–2 | ||
4. | Madagaszkár | 6 | 1 | 1 | 4 | 4 | 9 | −5 | 4 | 1–0 | 0–1 | 1–1 | — |
2021. szeptember 2. 15:00 (UTC+2) |
Kongói DK | 1–1 | Tanzánia |
---|---|---|
Mbokani 23' | (1–1) Jegyzőkönyv |
Msuva 36' |
Stade TP Mazembe, Lubumbashi Nézőszám: 0 Játékvezető: Kalilou Ibrahim Traore (elefántcsontparti) |
2021. szeptember 2. 19:00 (UTC+3) |
Madagaszkár | 0–1 | Benin |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Mounié 22' |
Mahamasina Municipal Stadium, Antananarivo Nézőszám: 10 000 Játékvezető: Brighton Chimene (zimbabwei) |
2021. szeptember 6. 14:00 (UTC+1) |
Benin | 1–1 | Kongói DK |
---|---|---|
Adéoti 33' | (1–1) Jegyzőkönyv |
Mbokani 11' |
Stade de l'Amitié, Cotonou Nézőszám: 5000 Játékvezető: Jean Ouattara (Burkina Fasó-i) |
2021. szeptember 7. 21:00 (UTC+3) |
Tanzánia | 3–2 | Madagaszkár |
---|---|---|
Nyoni 2' (11-esből) Dismas 26' Salum 53' |
(2–2) Jegyzőkönyv |
Rakotoharimalala 36' Fontaine 45+2' |
National Stadium, Dar es-Salaam Nézőszám: 0 Játékvezető: Mashood Ssali (ugandai) |
2021. október 7. 14:00 (UTC+1) |
Kongói DK | 2–0 | Madagaszkár |
---|---|---|
Akolo 35' Mbokani 78' (11-esből) |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Stade des Martyrs, Kinshasa Nézőszám: 0 Játékvezető: Antonio Caluassi Dungula (angolai) |
2021. október 7. 16:00 (UTC+3) |
Tanzánia | 0–1 | Benin |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv |
Mounié 72' |
National Stadium, Dar es-Salaam Nézőszám: 500 Játékvezető: Celso Alvação (mozambiki) |
2021. október 10. 14:00 (UTC+1) |
Benin | 0–1 | Tanzánia |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Msuva 6' |
Stade de l'Amitié, Cotonou Nézőszám: 15 000 Játékvezető: Omar Abdulkadir Artan (szomáliai) |
2021. október 10. 19:00 (UTC+3) |
Madagaszkár | 1–0 | Kongói DK |
---|---|---|
Rakotoharimalala 1' | (1–0) Jegyzőkönyv |
Mahamasina Municipal Stadium, Antananarivo Nézőszám: 1500 Játékvezető: Patrice Milazare (mauritiusi) |
2021. november 11. 16:00 (UTC+3) |
Tanzánia | 0–3 | Kongói DK |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Kakuta 6' Fasika 66' Malango 85' |
National Stadium, Dar es-Salaam Játékvezető: Bernard Camille (Seychelle-szigeteki) |
2021. november 11. 17:00 (UTC+1) |
Benin | 2–0 | Madagaszkár |
---|---|---|
Dossou 43' Mounié 79' |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Stade de l'Amitié, Cotonou Játékvezető: Bakary Gassama (gambiai) |
2021. november 14. 14:00 (UTC+1) |
Kongói DK | 2–0 | Benin |
---|---|---|
Mbokani 10' (11-esből) Malango 74' |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Stade des Martyrs, Kinshasa Játékvezető: Eric Otogo-Castane (gaboni) |
2021. november 14. 16:00 (UTC+3) |
Madagaszkár | 1–1 | Tanzánia |
---|---|---|
Abdallah 74' | (0–1) Jegyzőkönyv |
Msuva 25' |
Mahamasina Municipal Stadium, Antananarivo Játékvezető: Messie Nkounkou (kongói) |
A 2022-es labdarúgó-világbajnokság selejtezői | |
---|---|
AFC | |
CAF | |
CONCACAF | |
CONMEBOL | |
OFC | |
UEFA | |
Pótselejtezők |