Sacco di Roma

Sacco di Roma
(Róma kifosztása)
Fosztogató csapatok Rómában (Johann Lingelbach festménye, 17. század)
Fosztogató csapatok Rómában (Johann Lingelbach festménye, 17. század)
Konfliktusa cognaci liga háborúja (1526–30)
Időpont1527. május 6. – június 7.
HelyszínRóma, Pápai állam
Eredményelsöprő spanyol–német győzelem
Szemben álló felek
 (I.) V. Károly spanyol és német király:
 Pápai állam
Parancsnokok
 Charles de Bourbon, Montpensier grófja †
Philibert de Chalon-Arlay, Oránia hercege		 VII. Kelemen,
 Kaspar Röist †
 Renzo di Ceri
Szemben álló erők
24 000 német landsknecht és spanyol zsoldos katona, olasz szabadcsapatok5000 fő városi őrség
500 svájci gárdista.
Veszteségek
n.a.500 fegyveres elesett, megsebesült, fogságba esett
45 000 polgári lakost megöltek, megsebesítettek, elűztek.
é. sz. 41° 50′, k. h. 12° 30′41.83333333, 12.541.833333°N 12.500000°EKoordináták: é. sz. 41° 50′, k. h. 12° 30′41.83333333, 12.541.833333°N 12.500000°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Sacco di Roma
(Róma kifosztása) témájú médiaállományokat.
Nem tévesztendő össze az ókori Róma kirablásával I. Alarik nyugati gót király csapatai által, Kr. u. 410. augusztus 24-én.

A Sacco di Roma olasz kifejezéssel hagyományosan Róma feldúlását és kifosztását jelölik, amely 1527. május 6-án a város elfoglalásával kezdődött, egy teljes hónapon át tartott, és június 7-én, a VII. Kelemen pápa foglyul ejtésével hagyott alább. Amikor az I./V. Károly spanyol és német király (1530-tól császár) és I. Ferenc francia király között folyó itáliai háborúk harcaiban átmeneti szünet állt be, V. Károly tétlen és fizetetlen német–spanyol zsoldosai a tőle elpártolt, és a cognaci liga szövetségéhez húzó pápa székvárosa ellen fordultak. A szinte védtelen várost a spanyol és német martalócok rövid ostrommal bevették, majd szisztematikusan kirabolták, az ellenállókat lemészárolták, a nőket megerőszakolták. Az öldöklésben a római lakosság fele odaveszett. VII. Kelemen pápa csak politikai engedmények és magas váltságdíj ellenében szabadulhatott ki, ezután ismét V. Károly szövetségére tért, és 1530-ban római császárrá koronázta őt.

Előzményei

Észak-Itália birtoklásáért 1494 óta folyt az itáliai háborúk sorozata a Velencei Köztársaság, Franciaország és a Habsburg Spanyolország között. (A Habsburg uralkodó német császári erőket is felvonultatott ebben a küzdelemben). 1521–26 között is az egyik ilyen háború zajlott a későbbi V. Károly német-római császár és I. Ferenc francia király között, amelynek az itáliai hegemónián túl Burgundia koronája is tétje volt. VI. Adorján pápa a császárt támogatta. 1522 áprilisában a bicoccai csatában a francia csapatok súlyos vereséget szenvedtek a császáriaktól. A németalföldi származású Adorján pápa 1523 szeptemberében elhunyt. Utódját, VII. Kelement, Giuliano de’ Medici házasságon kívül született fiát V. Károly segítségével választották pápává.

VII. Kelemen azonban a nagy reneszánsz katonapápák örökébe kívánt lépni, a pápai állam világi főhatalmát egész Itáliára ki akarta terjeszteni. A nagyhatalmi konfliktusokat jó alkalomnak látta tervei realizálására. A bicoccai csata nyomán kialakult helyzetet kihasználva tárgyalásba bocsátkozott I. Ferenc francia királlyal, aki odaígérte neki a Milánói Hercegséget. (A tartomány ekkor nem állt francia ellenőrzés alatt, az átengedést a visszafoglalás után tervezték realizálni.) VII. Kelemen felmondta a szövetséget V. Károllyal. Nyilvánosan megvádolta őt, hogy „igazolhatatlan háborút folytat egy keresztény testvére ellen”, hogy saját birodalmának területét növelje és Habsburg dominanciát kényszerítsen Itáliára. A pápai állásfoglalás megnehezítette a Habsburg-diplomácia helyzetét.

1524 augusztusában V. Károly csapatai megostromolták Marseille-t, de kudarcot vallottak. Francia támadások érték őket, Paviáig vissza kellett vonulniuk. 1525 februárjában azonban a paviai csatában a császáriak döntő vereséget mértek a francia haderőre, magát I. Ferenc királyt elfogták és fogolyként Madridba vitték. Fogságában aláírta a madridi békeszerződést, amelyben lemondott minden észak-itáliai igényéről. V. Károly ezután (tanácsadóinak véleményét figyelmen kívül hagyva) szabadon bocsátotta Ferencet, bár helyette túszként visszatartotta annak két fiát.

1525. július 15-én az V. Károly parancsnoksága alatt álló német zsoldos csapatok elfoglalták az umbriai Narni városát, amelyet kiraboltak, leromboltak, majd felgyújtottak. A porig égett város soha többé nem heverte ki a pusztítást, fejlődése megtört, vezető kereskedelmi szerepét végleg elveszítette. A történtek a zsoldos hadseregek újszerű, totális hadviselési módját mutatták, amit két évvel később Róma városában is alkalmaztak.

Ferenc király kiszabadulva azonnal érvénytelennek jelentette ki a madridi békeszerződést, mondván, fenyegetés hatására írta azt alá. Ezzel az indokkal VII. Kelemen pápa is feloldozta őt az esküszegés bűne alól, és megtagadta a madridi béke elismerését. Ezután Ferenc király, Kelemen pápa, valamint II. Francesco Sforza, Milánó hercege, a Velencei Köztársaság és még néhány kisebb északi-itáliai fejedelem, akik tartottak V. Károly növekvő itáliai hatalmától, 1526-ban megkötötték a franciabarát „Cognaci Szent Ligát”.

1526 őszén V. Károly nagy erejű, 12 000 főnyi német zsoldos hadserege átkelt az Alpokon és Lombardiába érkezett, köztük a paviai veteránok, a tapasztalt Georg (Jörg) von Frundsberg kapitány parancsnoksága alatt. Nagyon rossz hírük volt. Narni, Pavia és Ravenna feldúlásának híre már elterjedt egész Itáliában. Veszélyességüket növelte, hogy V. Károly öccse, Ferdinánd osztrák főherceg nem fizette ki a zsoldjukat. A császár Lombardiában rendelte el az összpontosítást. A cognaci liga hadserege Governolónál, (ma Roncoferraro résza) a Mincio folyó hídjánál megpróbálta útjukat állni, de vezérük, Giovanni de’ Medici condottiere ágyúgolyótól találva elesett. A németek háborítatlanul megérkeztek Lombardiába.

Charles de Bourbon herceg, Montpensier grófja, királyi főlovászmester (connétable de Bourbon), kiváló hadvezér már 1524-ben átállt I. Ferenc oldaláról a császárhoz. 1527 elején Milánóból megérkező csapatai a német lándzsások (landsknechtek) seregét erősítették. Csatlakoztak hozzájuk V. Károly (katolikus) spanyol katonái, meg itáliai szabadcsapatok is, élükön zsoldoskapitányokkal és Philibert de Chalon-Arlay-val, Oránia hercegével, aki szintén Ferenctől pártolt át a Habsburg uralkodóhoz. Minden készen állt a cognaci liga elleni hadjáratra.

A madridi békeszerződés érvénytelenítése miatt azonban V. Károly nem juthatott az általa követelt észak-itáliai hercegségek birtokába. Az innen remélt adók elmaradása súlyos hiányt idézett elő a német–spanyol zsoldos haderő finanszírozásában. VIII. Henrik angol király is átállt V. Károly oldaláról a cognaci ligához. Károly helyzetét súlyosbította a Német-római Birodalmon belül a lutheránusok és katolikusok közötti vallási ellentét éleződése (az 1521-es wormsi birodalmi gyűlés óta). Károly német lándzsásai évek óta közvetett módon a pápa hatalmi politikája ellen küzdöttek, miközben – mint a katolikus császár katonái – nem támadhattak közvetlenül a pápai állam ellen. Az Észak-Itáliában álló birodalmi hadsereg katonái bizonytalan helyzetbe jutottak. Az 1525-ös paviai csata óta rendszeres javadalmazásuk megszűnt, nem kaptak erősítést, ellátásukról maguknak kellett gondoskodniuk (ez leginkább rekvirálás és rablás útján történt).

A zsoldosok zendülése

Német landsknechtek (lándzsások), a 16. század elején

A katonák ellátatlansága zsoldoslázadással fenyegetett, ezért a haditanács zsákmányszerző hadjáratot mérlegelt. Firenze vagy Róma megsarcolását tűzték ki, és délnek indultak. A német lándzsások parancsnoka, Georg von Frundsberg katonáit megfékezni igyekezvén, agyvérzést kapott, és cselekvésképtelenné vált. Az új parancsnok, Charles de Bourbon herceg, Montpensier grófja engedett a katonák követelésének. Először Firenze alá vezette csapatait, ahol elmaradt zsoldjukat és ellátásukat akarták behajtani. A cognaci liga egy csapata azonban a város környékén állomásozott, és visszaverte az első támadást. A zsoldosok ostromolni kezdték a várost. A környéken viszont nem találtak elegendő élelmiszert, helyzetük gyorsan romlott. 1527. március 16-án újabb lázadás tört ki, a zsoldosok megtagadtak minden további parancsot. Nehéz ostromgépeiket Firenze falai alatt hagyva egyenesen Róma felé indultak, hogy bosszút álljanak VII. Kelemen pápán, akit minden bajuk okozójának kiáltottak ki. A hadsereg végigpusztította egész Romagna tartományt, és átkelni készült az Appennineken. A lakosság tömegesen menekült előlük.

Róma ostroma

Charles de Bourbon halála Róma ostrománál, a védők halálra sebezték egy szakállas puskával (Martin van Heemskerck metszete, 1555-ből) Svájci gárdisták gyilkos közelharcban német landsknechtek ellen (Ifj. Hans Holbein korabeli rajza)

Róma, a pápai állam fővárosa, amely a reneszánsz időkben Itália leggazdagabb városa volt, nem volt felkészülve ekkora erejű hivatásos hadsereg koncentrált, közvetlen támadására. Amikor a német–spanyol haderő átkelt az Appennineken, a pápa végveszélyben látta városát. Segélykérő leveleire nem érkezett válasz. Mivel a közeledő hadsereg alapvetően sarcolni indult, Kelemen pápa megpróbálta hatalmas összeggel megvásárolni Bourbon Károlyt. A herceg visszautasította a megvesztegetést, ennek pontos indoka nem ismeretes. Más forrás szerint Károly húsz zsáknyi aranyat követelt, Kelemen csak a felét ajánlotta, így az alku kudarcba fulladt. De maga Károly sem tudta már engedelmességre szorítani fellázadt zsoldosseregét. Ugyanakkor Róma védelmére a pápa nem adott elég pénzt. Néhány ezer embert tudtak toborozni, a pápa egyik unokaöccse, az Orsini-családból való Renzo di Ceri és Orazio Baglioni condottiere parancsnoksága alatt, ezek egy része tapasztalatlan újonc, iparos, parasztfiú volt. A tehetős római polgárok egy része elmenekült a városból.

1527. május 4-én az ellenséges hadsereg, amely mintegy 24 000 katonából állt, német lándzsásokból, spanyol zsoldosokból és a pápaellenes fejedelemségekből toborzott olasz condottierékből állt, beözönlött Róma elővárosaiba. A várost jól ismerő kapitányok biztosra mentek: nem próbálkoztak a Tiberis északi-keleti partján, a síkság felé néző erős római városfalakkal. A város két leggyengébb pontjára összpontosították erőiket: a németek a Trastevere felől, a spanyolok és olaszok a Vatikánon keresztül támadtak.

, Straßburg, 1536, fol. 125-130. (latin) (németül)

  • Césare Grollier: Historia expugnatæ et direptæ Urbis Romæ per execitum Caroli V. Imp. die VI. Maii M. D. XXVII Clemente VII. pontifice, Párizs, 1538 (latin)
  • Jacopo Buonaparte: Sac de Rome. Écrit en 1527 par Jacques Bonaparte. Témoin oculaire, kiadó Napoléon Louis Bonaparte, Firenze, 1850 (franciául)
  • Luigi Guicciardini: Historia del sacco di Roma , fordító, kiadó McGregor, James Harvey, New York, 1993 (olaszul)
  • Mercurino di Gattinara: Il Sacco di Roma nel 1527, Relazione del Comissario imp. Mercurino Gattinara, kiadó Galiffe, G. B. G./ Fick, Odoardo, Genf, 1866 (olaszul)
  • Karl Lanz (kiadó): Correspondenz des Kaiser Karl V. 1–3, Frankfurt am Main, 1966 (németül)

    • Irodalom

    További információk

    Nemzetközi katalógusok