Ebben a cikkben a Pierre Bosquet-be fogunk beleásni, feltárva annak hatását, fontosságát és relevanciáját a mai társadalomban. A Pierre Bosquet már évek óta érdeklődés és vita tárgya, és hatása a mindennapi élet különböző területein látható. Ebben a cikkben különböző nézőpontokat és véleményeket fogunk megvizsgálni a Pierre Bosquet-ről, azzal a céllal, hogy teljes és kiegyensúlyozott képet adjunk erről a témáról. Ezenkívül megvitatjuk, hogyan fejlődött a Pierre Bosquet az idők során, és hogyan alakítja tovább mai életünket. Kétségtelen, hogy a Pierre Bosquet egy lenyűgöző téma, amely megérdemli figyelmünket és elmélkedésünket, és biztosak vagyunk benne, hogy ez a cikk gazdagító betekintést nyújt ebbe.
Pierre Bosquet | |
![]() | |
Pierre Bosquet a Krími háború idején | |
Született | 1810. november 8.[1][2][3][4][5] Mont-de-Marsan |
Elhunyt | 1861. február 11. (50 évesen)[1] Pau |
Állampolgársága | francia |
Foglalkozása |
|
Tisztsége | a Második Francia Császárság szenátusának tagja |
Iskolái | École polytechnique |
Kitüntetései |
|
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Pierre Bosquet témájú médiaállományokat. | |
Pierre François Joseph Bosquet (Mont-de-Marsan (Landes), 1810. november 8. – Toulouse, 1861. február 5.) katonatiszt, politikus, tábornok, 1856-tól Franciaország marsallja.
A párizsi műegyetemet és a metzi gyakorló iskolát elvégzése után, 1834-ben mint hadnagy az algériai hadseregbe lépett és 1847-ben ezredes lett. 1848-ban dandártábornokká nevezték ki és 1851-ben a kabilok ellen folytatott háborúban tűnt ki. A Keleti háború kitörésekor 1853-ban mint osztálytábornok a 2. gyaloghadosztály parancsnokságát kapta. Az almai ütközetben (1854. szeptember 25.) ő döntötte el a győzelmet az oroszok balszárnyát fedező magaslatok megszállása által. Része volt az inkjermani győzelemben is (november 5.), amikor idejekorán az oroszok túlereje által szorongatott angolok segítségére sietett. A Szevasztopol ellen 1855. szeptember 8-án intézett nagy roham alkalmával a jobbszárnyat vezette a Malakov-bástya ellen, de ekkor olyan súlyos sebet kapott, hogy kénytelen volt azonnal Franciaországba visszatérni. 1856-ban III. Napóleon császár kinevezte szenátorrá és marsallá, 1858-ban pedig Toulouse főparancsnokává.[6]