A modern világban a Norberto Bobbio egyre nagyobb érdeklődés témává vált. A technológia fejlődésével és a globalizációval a Norberto Bobbio alapvető szerepet kapott a mai társadalomban. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Norberto Bobbio különböző oldalait és a mindennapi életre gyakorolt hatását. A gazdaságra gyakorolt hatásától a populáris kultúrában betöltött relevanciájáig a Norberto Bobbio kitörölhetetlen nyomot hagyott a kortárs világban. Részletes elemzésen keresztül felfedezzük a Norberto Bobbio növekvő jelentőségének okait, és azt, hogy hogyan alakítja jövőnket.
Norberto Bobbio | |
![]() | |
Született | 1909. október 18.[1][2][3][4][5] Torino[6][7] |
Elhunyt | 2004. január 9. (94 évesen)[1][2][3][4][5] Torino[8][7] |
Állampolgársága | |
Foglalkozása |
|
Tisztsége | Senatore a vita (1984. július 18. – 2004. január 9.) |
Iskolái |
|
Kitüntetései | Lista
|
![]() | |
Norberto Bobbio aláírása | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Norberto Bobbio témájú médiaállományokat. | |
Norberto Bobbio (Torino, 1909. október 18. – Torino, 2004. január 9.) olasz jogfilozófus, politológus, eszmetörténész.
1909. október 18-án született Torinóban. Szülővárosában előbb jogi, majd filozófia diplomát szerzett. Még gimnáziumi évei kötött ismeretséget Vittorio Foával, Leone Ginzburggal és Cesare Pavesevel. 1942-ben csatlakozott az akkor illegalitásban működő radikális-liberális szervezethez az Akciópárthoz (Partito d'Azione). 1943–1944-ben bebörtönözték. 1946-ban sikertelenül próbált politikai karriert építeni, és ezt követően a tudománynak szentelte életét.
1972 és 1984 között a Torinói Egyetem politikatudományi tanszékének vezetője. Emellett több folyóirat szerkesztője, és számos egyetem díszdoktora volt. 1979-ben Sandro Pertini köztársasági elnök élethosszig tartó szenátori címet adományozott Bobbionak. 2004-ben Torinóban halt meg.
Szocialistának vallotta magát, ám elutasította azokat az elemeket, amiket a marxizmusban antidemokratikusnak, autoriternek tartott. A kereszténydemokraták és kommunisták közötti „történelmi kompromisszum” lelkes híve volt, ugyanakkor fanatikusan támadta Silvio Berlusconi politikáját. Rendszeresen írt a La Stampa című napilapba. Szociálliberális indíttatású gondolkodó volt, nagy hatással volt rá Hans Kelsen, és Vilfredo Pareto gondolatvilága.