Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Kováts Dániel (tanár) témáját, amely az utóbbi időben nagy érdeklődést váltott ki. Az eredetétől a mai relevanciájáig elemezzük a Kováts Dániel (tanár)-hez kapcsolódó összes releváns szempontot. Ezen túlmenően megvizsgáljuk a témában készült különféle véleményeket és tanulmányokat, hogy teljes és tárgyilagos képet adjunk a témáról. Ezzel a cikkel az a célunk, hogy olvasóinknak mélyebb és világosabb megértést biztosítsunk a Kováts Dániel (tanár)-ről, hogy megalapozott véleményt alkossanak róla. Olvasson tovább, ha többet szeretne megtudni a Kováts Dániel (tanár)-ről!
Kováts Dániel | |
Született | 1929. december 22.[1] Abaújnádasd |
Elhunyt | 2023. augusztus 30. (93 évesen)[2] |
Állampolgársága | magyar[3] |
Nemzetisége | magyar |
Házastársa | Schneider Julianna tanítónő |
Gyermekei | Dénes (1959), Lívia (1961), Péter (1966) |
Szülei | Kováts Albert és Lupkovics Sarolta |
Foglalkozása |
|
Kitüntetései |
|
Sírhelye | Sátoraljaújhely[4] |
Kováts Dániel (Abaújnádasd, 1929. december 22. – Sátoraljaújhely, 2023. augusztus 30.) főiskolai tanár, irodalmár, nyelvművelő, szerkesztő, helytörténész. Írói álneve: Cornides Dávid.[5]
Abaújnádasdon született, ahol gyermekkorát a nemesi család birtokán, az azóta nyomtalanul elpusztult kastélyban töltötte. Középiskolai tanulmányait a kőszegi Hunyadi Mátyás katonai nevelőintézetben (1940-1944) és a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban (1944-1948) végezte. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett magyar-angol szakos középiskolai tanári diplomát. 1954-ben Miskolc-Perecesen a 104-es bányaipari szakmunkásképző intézetben, majd 1955–1961 között Zemplénagárd általános iskolájában tanított. Egyetemi tanulmányainak befejezését és elhelyezkedését hátráltatta, hogy az 1950-es években politikai okokból családjával együtt a Hortobágyra deportálták. A sátoraljaújhelyi gimnázium (1961–1974), majd a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola tanáraként és főigazgató-helyetteseként dolgozott. 1979-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett bölcsészdoktori címet irodalomtudományból. 1993-ban a főiskolából nyugdíjba vonult, Szegedre majd Budapestre költözött.
Számos irodalmi és helytörténeti témájú könyv, cikk és egyéb írás fűződik a nevéhez. Nyugdíjba vonulásáig a Kazinczy Ferenc Társaság elnöke volt, és nagyban hozzájárult a társaság népművelő, kultúra-megőrző munkájához, valamint a 2008-ban megnyílt Magyar Nyelv Múzeuma létrehozásához. 1986-os indulása óta szerkesztette a társaság Széphalom című évkönyvét, melynek rendszeresen szerzője is volt. Helytörténeti munkássága a legkiemelkedőbbek közé tartozik a volt Abaúj és Zemplén vármegye területének vonatkozásában. Nevéhez fűződik egyebek mellett az abaúji Hegyköz, Sárospatak és Sátoraljaújhely helynévi lexikonainak elkészítése. Nyugdíjas éveiben is aktívan folytatta szerkesztői és írói tevékenységét. A Honismeret folyóirat szerkesztőbizottságának, a Magyar Comenius Társaság és a Kazinczy Ferenc Társaság elnökségének tagja.