Ebben a cikkben a Kherndl Antal témában fogunk elmélyülni, amely olyan nagy érdeklődésre számot tartó téma, amely az utóbbi időben sok ember figyelmét felkeltette. A Kherndl Antal egy olyan téma, amely a társadalomra gyakorolt hatásától az emberek mindennapi életére gyakorolt hatásig sokféle szempontot felölel. Ebben a cikkben a Kherndl Antal-hez kapcsolódó különböző perspektívákat és megközelítéseket fogjuk megvizsgálni, azzal a céllal, hogy átfogó és teljes képet adjunk erről a ma oly fontos témáról. Fontos megérteni a Kherndl Antal jelentőségét és életünk különböző területeire gyakorolt hatását, ezért ez a cikk átfogó és gazdagító képet kíván adni róla.
Kherndl Antal | |
![]() | |
Született | 1842. május 10. Zselíz |
Elhunyt | 1919. október 7. (77 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | mérnök, egyetemi tanár |
Sírhelye | Farkasréti temető (8/1 (8/A)-1-35/36)[1][2] |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Kherndl Antal témájú médiaállományokat. | |
Kherndl Antal (Zselíz, 1842. május 10. – Budapest, 1919. október 7.)[3] mérnök, műegyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1884) majd rendes (1898) tagja.
Kherndl Mátyás és Jerenth Mária fia. Budapesten, Karlsruhéban tanult, végül a zürichi Műegyetem Mérnöki karán fejezte be műszaki tanulmányait. Ezután Carl Culmann professzor, a grafosztatika megalapítója vette maga mellé munkatársul. Badenben Becker mellett dolgozott. 1865-ben elkészítette a Heidelberg-Heilbronn vasútvonal terveit. Zürich város műszaki hivatalának alkalmazottja lett 1866-ban, 1867. október 22-én kinevezték tanársegéddé a pesti királyi József-műegyetemen. 1869. december 22-től víziút- és vasútépítéstant, 1881-től a hídépítéstant tanított, 1914-es nyugállományba vonulásáig. A Magyar Tudományos Akadémia 1884. június 5-én levelező tagjai sorába választotta. 1887-ben a kereskedelemügyi minisztériumban fennállott műszaki tanács tiszteletbeli tagja lett és 1891-től a földművelésügyi minisztériumban szervezett vízügyi műszaki tanács tagja volt. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet egyik alapítója volt, majd 1869-tól 1870-ig titkára, később pedig tiszteletbeli tagja. 1906-tól 1914-ig töltötte be az Országos Középítési Tanács alelnöki tisztségét. Tanári tevékenysége mellett kormány, hatóságok és egyesületek meghívására számos nagyfontosságú technikai kérdés előkészítésében és eldöntésében részt vett.
Kutatási eredményei, melyeket a hídépítés elmélete terén ért el, a statikailag határozatlan reakciójú tartók problémáinak megoldására új irányt mutattak. A grafosztatikában elért úttörő elméleti megállapításait 1897-ben Marczibányi-díjjal jutalmazták, 1905-ben megkapta a Mérnök Egylet aranyérmét és 1910-ben az MTA nagydíját is elnyerte. Elméletét igazolta többek között a II. világháború előtti Erzsébet híd építkezése is.