A Kanonokrendek téma az elmúlt években nagy érdeklődést váltott ki, hiszen hatása a társadalom különböző területeire terjed ki. Megjelenése óta vita, kutatás és elmélkedés témája lett, ellentétes véleményeket generálva, ismereteket gazdagítva körülötte. Ebben a cikkben a Kanonokrendek különböző aspektusaiba fogunk beleásni, feltárva történetét, fejlődését és mai hatását. Különféle nézőpontokat, bizonyítékokat és érveket fogunk elemezni, hogy teljes mértékben megértsük ezt a jelenséget, amely sok ember figyelmét felkeltette szerte a világon.
A kanonokrendek (latin: canonici regulares) a katolikus kereszténységben a kanonoki és a szerzetesi életformát összekapcsoló szerzetesrendek. Azok a rendek tartoznak ide, melyeknek alkotmánya a kanonokok közös életét szabályozó Szt. Ágoston-szabályzat, de a monachális, Szt. Benedek reguláját követő rendek életéből is több vonást megvalósítanak.[1] Legtöbbször a lelkipásztorkodással való foglalkozás volt a döntő oka annak, hogy az ősi regula bizonyos követelményeinek teljesítése mellett a szabadabb mozgást lehetővé tevő Szt. Ágoston-féle regulát válasszák életük normájává.[1]
Eredetileg a kanonokok közös életre, s háztartásra és különös rendszabályok által előírt életmódra voltak kötelezve. A 10. században az együttélés megszűnt, s a káptalani vagyont a kanonokok maguk közt felosztották, minden kanonok számára külön javadalmat (prebenda) hasítottak ki, míg a közös életet tovább folytató kanonokok kanonokrendekké alakultak át.[1] A monasztikus rendek mellett egyre nagyobb szerepet játszottak ezek a kanonokrendek is, melyek a Szent Chrodegang szabályaitól elhajolt világi kanonokokkal (canonici saeculares) szemben a tiszta Szt. Ágostoni regula alapján álltak (canonici regulares = szabályozott kanonokok),[2] és az erkölcsös életet, a közösségi szemléletet követelték meg tagjaiktól.
A 12. század első fele a reguláris kanonokság fellendülésének időszaka. Ebben az időben jöttek létre a reguláris kanonokok reformközpontjai, a reguláris kanonoki kongregációk és maguk a kanonokrendek is.[3] A rendek közül hazánkban és nemzetközileg is Szt. Norbert alapítása (1121), a premontrei rend ért el legegyetemesebb hatást.[2]
A kanonokrendek eleinte a monasztikus rendekhez hasonlóan a liturgikus istentisztelet végzését tekintették főfeladatuknak, de a 12. század elejétől a lelkészkedést és a hithirdetést is programjukba vették.[4]
Az egyes rendek és kongregációk (nem teljes lista):