Ion Creangă

Ebben a cikkben a Ion Creangă témáját fogjuk alaposan megvizsgálni, amely téma sok ember figyelmét felkeltette. Miközben elmélyülünk ebben az elemzésben, megvizsgáljuk a Ion Creangă különböző aspektusait, az eredetétől a mai világra gyakorolt ​​hatásáig. Elemezzük a Ion Creangă körül létező különböző nézőpontokat is, így kiegyensúlyozott és teljes képet adunk erről a témáról. Ezenkívül megvizsgáljuk, hogy a Ion Creangă hogyan fejlődött az idők során, és hogyan hatott a társadalom különböző területeire. Végső soron ennek a cikknek az a célja, hogy átfogó áttekintést nyújtson a Ion Creangă-ről, és az olvasók számára mélyebb és alaposabb megértést biztosítson ennek a lenyűgöző témának.

Ion Creangă
Született1837. március 1.[1][2]
Elhunyt1889. december 31. (52 évesen)[3][1][2]
Jászvásár
ÁlnevePopa Smantana, Ioan Vântură-Țară
Állampolgársága
Foglalkozása
  • író
  • önéletrajzíró
  • gyermekkönyvíró
  • költő
  • mesegyűjtő
  • novellaíró
IskoláiTheological Seminary at Socola Monastery
Halál okaepilepsziás roham
SírhelyeEternitatea cemetery
Ion Creangă aláírása
Ion Creangă aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Ion Creangă témájú médiaállományokat.
Ion Creangă sírja Iașiban

Ion Creangă (Humulești, 1837. március 1. – Jászvásár, 1889. december 31.) a román irodalom egyik legnagyobb klasszikusa. A román irodalom panteonjába mint mesemondó és író, de főként Gyermekkorom emlékei (Amintiri din copilărie) című önéletrajzi írása révén lépett be.

Élete

Ion Creangă, a román nemzet legnagyobb mesemondója, falusi ember volt, akár Ioan Slavici. A különbség kettejük közt az, hogy Creangă életkörülményei szegényesebbek voltak. Creangă olyan író volt (ahogy a franciák mondják, "qui sent le terroir"), aki a maga őszinteségében és egyszerűségében mutatja be a falusi világot, az ottani tájszólásokat beiktatva a szövegbe.

Creangă életét elsősorban a Gyermekkorom emlékei című önéletrajzi jellegű művéből ismerhetjük közelebbről. Apja Ștefan a lui Petrea Ciubotariul, anyja Smaranda Creangă volt. 1847-ben kezdte az elemi iskolát szülőfalujában, Vasile a Ilioaei tanító kezei alatt. Később Botoșaniban tanult, majd Fălticeniben kadétoskodott. Amikor már majdnem befejezte az iskolát, megszüntették az összes papneveldét a megyében, így Creangă Socolába került tanulni.

Nehezen vált meg a falusi élettől, mint ahogyan ezt maga is mondja: „Kedves volt nekem apám és anyám, a fiú- és lánytestvéreim és a falu fiúi, gyerekkorom bajtársai, a szekerek, a tél, a nehéz napok, korcsolyáztam és szánkóztam, és nyáron főleg ünnepekkor énekelve és kurjongva, bejártam az erdőket és a mezőket, a szántásokat, a virágos mezőket és a dombokat, amikor a hajnal rámmosolygott. Ugyanúgy kedves volt nekem a fonó, a kalákák, a hórák, és a falu összes ünnepélye, amelyeken igen jó kedvvel vettem részt.”

1855 és 1859 között a papnevelde diákja maradt, majd ennek elvégeztével visszatért szülőfalujába. Jászvásáron megházasodott és itt lett pap a „Negyven szent templomában”. Azonban a papi hivatás nem igazán tetszett neki, ezért beiratkozott a jászvásári Vasile Lupu gimnáziumba. Miután elvégezte az iskolát, tanárként dolgozott Moldva fővárosában.

1871-ben a papi erkölcs és öltözék tiszteletben nem tartásával vádolták (kalapot hordott, és állítólag a templom tornyáról puskával lőtte le a varjakat) és kitiltották a papi közösségből. Ennek következményeként elveszítette tanári állását is. A következő években kereskedőként dolgozott, majd egy jászvásári magániskola tanára lett. Később Titu Maiorescu visszaadta neki a tanítói jogait. Összebarátkozott Mihai Eminescuval, ennek következményeként tagja lett a Junimea mozgalomnak, aminek a vezetője Titu Maiorescu volt. A Convorbiri literare című folyóiratban meséket és elbeszéléseket közölt.

1887-ben felhagyott a tanítói pályával és nyugdíjba vonult. 1889 szilveszter éjszakáján halt meg egy epilepsziás roham következtében.

Munkássága

Creangăt a román irodalom legnagyobb mesemondójaként tartják számon. Sok mesét írt népies nyelven, de írt rövid anekdotákat és elbeszéléseket is. Fő műve a Gyermekkorom emlékei, amelyben a szülőfaluját és az ott élő embereket mutatta be. Rövidebb, többnyire vicces tartalmú történetekből áll, bemutatván a falu egyedi tárgyait és szokásait is.

Emlékirat

Mesék

  • Capra cu trei iezi (1875) (A kecske és a három gidó, ford. Sütő András, 1954)
  • Dănilă Prepeleac (1876) (Karó Dani, ford. Sütő András, 1963)
  • Fata babei și fata moșneagului (1877) (Apó lánya és Ettyem-Petty, ford. Sütő András)
  • Făt Frumos, fiul iepei (1877) (Szép Vitéz, a kanca fia, ford. Vigh Károly)
  • Harap-Alb (1877) (Fehér Szerecsen, ford. Sütő András, 1953)
  • Ivan Turbincă (1878) (Tarisznyás Iván, ford. Sütő András)
  • Povestea lui Ionică cel prost (1876)
  • Povestea lui Stan-Pãțitul (1877)
  • Povestea porcului (1876) (A disznó meséje, ford. Sütő András, 1973)
  • Povestea poveștilor (1877-1878) (A mesék meséje, ford. Orbán János Dénes, 2003)[5]
  • Povestea unui om leneș (1878) (A lusta ember meséje, ford. Sütő András)
  • Punguța cu doi bani (1875) (Kukuriku, nagy bojár!, ford. Sütő András, 1960; A kiskakas két krajcárja címen is ismert)
  • Soacra cu trei nurori (1875) (Egy anyósnak három menye, ford. Sütő András)

Anekdoták és elbeszélések

  • Acul și barosul (1874) (A kicsitű és a nagyverő, ford. Sütő András)
  • Cinci pîini (1883) (Öt kenyér, ford. Vigh Károly)
  • Inul și cămeșa (1874) (A len és az ing, ford. Sütő András)
  • Ioan Roată și Cuza-Vodă (1883)
  • Moș Ion Roată și Unirea (1880) (Ion Roată apó és a fejedelemségek egyesülése, ford. Kiss Jenő)
  • Păcală (1880)
  • Prostia omenească (1874) (Mese az emberi butaságról, ford. Vigh Károly)
  • Ursul păcălit de vulpe (1880) (A rászedett medve, ford. Vigh Károly)

Novellák

  • Moș Nechifor Coțcariul (1883) (Az a zsivány Nechifor apó, ford. Kiss Jenő)
  • Popa Duhul (1879) (Duhu atya, ford. Kiss Jenő)

Magyarul

  • A kecske és a három gidó; Ifjúsági Kiadó, s.l., 1932
  • Ionica gyermekkora. Regény; ford. R. Berde Mária, versford. Kiss Jenő; Révai, Bp., 1950
  • Gyermekkorom emlékei; ford. R. Berde Mária, versford. Kiss Jenő; Állami, Bukarest, 1950
  • Mesék; ford. Miklós Gyula, versford. Hajnal Gábor; Ifjúsági, Bp., 1951
  • Fehér szerecsen és más mesék; ford. Sütő András; Irodalmi és Művészeti, Bukarest, 1951
  • Ion Creangă válogatott munkái; ford. R. Berde Mária, Kiss Jenő, Sütő András; Irodalmi és Művészeti, Bukarest, 1952 (Haladó hagyományaink)
  • Fehér szerecsen; ford. Sütő András; Ifjúsági, Bp., 1953
  • Jonika gyerekkora. Regény; ford. R. Berde Mária, versford. Kiss Jenő; Ifjúsági, Bp., 1956
  • Ion Roată apó és az Egyesülés; ford. Kiss Jenő; Ifjúsági, Bukarest, 1959
  • Kukuriku, nagy bojár!; ford. Sütő András; Casa Scînteii Ny., Bukarest, 1960
  • Fehér szerecsen. Válogatott művek; ford. R. Berde Mária et al., bev. Domokos János; Európa, Bp., 1960 (A világirodalom klasszikusai)
  • A falu órája; ford. Kiss Jenő; Ifjúsági, Bukarest, 1962
  • Két leány; ford. Vigh Károly; Ifjúsági, Bukarest, 1962 (Mesetarisznya)
  • Karó Dani; Ifjúsági, Bukarest, 1963
  • A kecskék; ford. Kiss Jenő; Ifjúsági, Bukarest, 1964 (Mesetarisznya)
  • A vénasszony leánya és a vénember leánya; szöveg Ion Creangă, rajz Albin Stănescu, ford. Vigh Károly; Ifjúsági, Bukarest, 1965
  • A kecske és a három gidó; szöveg Ion Creangă, rajz Ileana Ceausu-Pandele, ford. Sütő András; Creanga, Bukarest, 1970
  • Gyermekkorom emlékei; ford. Kiss Jenő; Creanga, Bukarest, 1971 (Minden gyermek könyve)
  • Mesék; ford., utószó Sütő András; átdolg. kiad; Creanga, Bukarest, 1971
  • A disznó meséje. Mesék; ford. Sütő András, Kiss Jenő; Creanga, Bukarest, 1973 (Az én első könyvem)
  • A rászedett medve; ford. Vigh Károly; Creanga, Bukarest, 1979
  • Sütő András: Csillagvitéz. Mesejáték. Ion Creangă nyomán; in: 6 színjáték; Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács, Bukarest, 1983

Jegyzetek

  1. ↑ a b Babelio (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. ↑ a b Педагоги и психологи мира (orosz nyelven). Pedagogues and Psychologists of the World
  3. ↑ Francia Nemzeti Könyvtár: BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  4. ↑ http://www.istoria.md/articol/554/Ion_Creang%C4%83,_biografie
  5. ↑ Ion Creangă; Orbán János Dénes fordítása: A Fasz meséje (magyar nyelven). 2000. Irodalmi és társadalmi havi lap, 2003/7-8., 2003 (Hozzáférés: 2019. június 29.)

Források