Mai cikkünkben a Dobozy Imre (író) lenyűgöző világába fogunk beleásni. A Dobozy Imre (író) ma széles körben tanulmányozott és vita tárgya, mivel következményei a társadalom különböző aspektusait fedik le. Mind személyes, mind kollektív szinten a Dobozy Imre (író) jelentős hatást fejt ki, amelyet érdemes részletesen megvizsgálni. Ebben a cikkben elemezzük a Dobozy Imre (író) körül javasolt különböző perspektívákat és megközelítéseket, valamint ezek relevanciáját a mai kontextusban. Történelmi, kulturális, tudományos és társadalmi szempontokkal fogunk foglalkozni, hogy átfogó képet adjunk erről a nagyon releváns témáról. Készüljön fel, hogy elmerüljön a Dobozy Imre (író) izgalmas univerzumában, és fedezze fel életünkre gyakorolt hatását!
Dobozy Imre | |
![]() | |
A Fiatal Írók Találkozóján 1979-ben Bahget Iskander felvétele | |
Született | 1917. október 30.[1] Vál[2] |
Elhunyt | 1982. szeptember 23. (64 évesen)[1] Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | |
Tisztsége |
|
Kitüntetései |
|
Sírhelye | Fiumei úti sírkert (12-2-2) |
Írói pályafutása | |
Jellemző műfajok | vers, tanulmány, regény, elbeszélés, forgatókönyv |
Első műve | Június (versek, 1938) |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Dobozy Imre témájú médiaállományokat. | |
Dobozy Imre (Vál, 1917. október 30. – Budapest, 1982. szeptember 23.) Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, újságíró.
1935-től tanárképzőbe járt, majd könyvelő volt a Hitelbanknál. Részt vett a falukutató mozgalomban. 1942–1943 között katona volt. 1944-ben ismét bevonult, átállt a szovjet hadsereghez. 1945-től a Buda környéki járás MKP-titkára volt. 1947–1959 között a Szabad Föld, a Szabad Nép és a Népszabadság munkatársa. 1959-1973 között a Magyar Írók Szövetségének főtitkára, 1975–1981 között elnöke volt. 1961–1963 között az Élet és Irodalom főszerkesztője. A Fiumei úti sírkertben, a nagy munkásmozgalmi parcellában temették el.[3]
Verseit a Válasz, a Pesti Hírlap, az Új Idő közölte; kötetben is megjelentek (Június, 1938) . Írt a századvégi agrármozgalomról (Azért a víz az úr, 1950) . A riportszociográfia műfajának megújításával kísérletezett (Túrkeve, 1951; Az új Túrkeve, 1952) . 1956 után a drámai helyzeteket is derítő humorral számolt be a TSZ-szervezések újabb fordulóiról (Tegnap és ma, 1960; Hegyoldal, 1961) . Írásainak másik nagy témaköre a második világháború. Kötelező jellegű váltakozása (A fegyverek beszéltek, 1955) után gazdagon, önéletrajzi elemekkel dúsítva eleveníti meg a háborús életet. Nemzeti lelkiismeret-vizsgálatot tart a Kedd, szerda, csütörtök (1967) lapjain, köztük az önironikus A tizedes meg a többiek (1965) című filmen és színpadon is sikeres kalandregényében. A Hatalom nélkül (1979) és az A lét alatt (1981) című regényei a háborút követő korszak politikai harcait beszélik el. Drámaíróként az 1956-os eseményekről a hivatalos következményeket kielégítő Szélviharral jelentkezett (1958, ebből film is készült; Tegnap) . A Holnap folytatjuk (1963) az értelmiség helyzetéről beszél. Az Eljött a tavasz (1969) a nemzeti és történelmi önvizsgálat drámája. Műveit több külföldi színház is bemutatta. Filmforgatókönyveket is írt (Zápor; 1960, Hattyúdal; 1964) .