A mai világban a Czottner Sándor olyan témává vált, amely az emberek széles körében nagyon fontos és érdekes. Akár a társadalomra, akár a kultúrára gyakorolt hatása miatt, akár az akadémiai területen betöltött fontossága miatt, a Czottner Sándor visszatérő beszédtéma lett különböző körökben. A kezdetektől napjainkig a Czottner Sándor végtelen vitákat és elmélkedéseket generált, amelyek nemcsak gazdagították a témával kapcsolatos ismereteket, hanem jelentős változásokat is előidéztek a mindennapi élet különböző területein. Ebben a cikkben alaposan megvizsgáljuk a Czottner Sándor hatását, elemezzük különböző oldalait, és átgondoljuk a mai világban betöltött fontosságát.
Czottner Sándor | |
A Magyar Népköztársaság bánya- és energiaügyi minisztere | |
Hivatali idő 1950. december 16. – 1953. július 4. | |
Előd | Zsofinyecz Mihály (nehézipari miniszterként) |
Utód | nem volt |
A Magyar Népköztársaság szénbányászati minisztere | |
Hivatali idő 1954. október 9. – 1956. július 30. | |
Előd | nem volt |
Utód | nem volt |
A Magyar Népköztársaság nehézipari minisztere | |
Hivatali idő 1957. május 9. – 1963. március 20. | |
Előd | betöltetlen |
Utód | Lévárdi Ferenc |
Született | 1903. május 30. Királyrév |
Elhunyt | 1980. április 27. (76 évesen) Budapest[1] |
Sírhely | Fiumei úti sírkert |
Párt | Magyar Szocialista Munkáspárt |
Foglalkozás | politikus |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Czottner Sándor témájú médiaállományokat. |
Czottner Sándor (Királyrév, 1903. május 30. – Budapest, 1980. április 27.) géplakatos, kohómunkás, politikus.
1922-től a csepeli Weiss Manfréd Művekben dolgozott géplakatosként és kohómunkásként. 1929–1932-ben a Vasas Szakszervezet csepeli vezetőségének tagja volt, 1931-ben belépett MSZDP-be. Az ország német megszállása (1944) után a csepeli tizenhármas bizottság tagja, a helyi ellenállás egyik vezetője volt. 1945. január 13-án részt vett az MKP csepeli szervezetének megalapításában.
A csepeli acélmű 1948-as államosítását követően az üzemi bizottság képviselőjeként működött, később igazgató-helyettessé nevezték ki. 1948–1949-ben a Kohóipari Központ vezérigazgatója volt. 1949-ben az Iparügyi Minisztériumba került miniszteri tanácsosi beosztásban, majd a tárca kettéválasztása után 1949. június 17-től 1950. december 16-áig a Nehézipari Minisztérium politikai államtitkára lett. Közben a Vörös Akadémia Kohómérnöki Karát látogatta. 1950. május 31-től az MDP Központi Vezetőségének a póttagja, 1951. március 1. és 1956. október 30. között pedig rendes tagja volt.
1950. december 16-tól 1953. július 4-ig bánya- és energiaügyi miniszter, 1953. július 4-től 1954. október 9-ig a nehézipari miniszter első helyettese, 1954. október 9-től 1956. július 30-ig szénbányászati miniszter, 1956. július 30-tól október 31-ig ismét bánya- és energiaügyi miniszter volt. 1953 és 1967 között országgyűlési képviselő is volt. 1957. március 1-jétől május 9-ig mint a Nehézipari Minisztérium megbízott vezetője, 1957. május 9-től 1963. március 20-ig – nyugalomba vonulásáig – pedig nehézipari miniszterként működött.